Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! 

      Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?

      Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?

      Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr…

    Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra.

      Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. Még teneked sem!

      Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről…, különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.

      Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.

      Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az

      ÉVSZAKOK

Nézd, a TAVASZ erre jár:

huncut, pajkos kicsi lány.

Szoknya lebben, szellő száll,

jót kacag – és meg-megáll.

Ébresztgeti a Napot,

kancsóból hint harmatot.

Ezerszínű lesz a rét:

ráteríti köntösét.

Virág nyílik, rügy fakad,

minden él az ég alatt.

Ajtó koppan, vendég jön:

illendően beköszön!

Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,

szelíd esőt hint a szél.

Almát, körtét melenget,

eperszemet szemezget.

Aranytenger a vidék,

hullámzik a messzeség.

Búzaszemek megértek:

-Munkára fel, legények!

Patakparton víg a nyár,

ki teheti odajár.

Fürdik, játszik nagyokat,

amíg az ősz kopogtat.

Kedves apó, ez az ŐSZ,

ő is köztünk elidőz.

Szőlőt érlel, szüretel,

emberekkel ünnepel.

Ecsetet vesz kezébe,

azt vette a fejébe,

színt fest minden levélre,

így megy a tél elébe.

Hullanak a levelek,

meg is szólal: -Elmegyek,

mert a TÉL már közeleg:

nagyszakállú, ősz, öreg.

Szakállából hull a hó,

fehér öröm: csudajó!

A hóember nem fázik,

lyukas pipán pipázik.

A madár-nép didereg,

egy picit sem csicsereg.

Jégcsapok az ereszen:

összebújnak hidegen.

Csillog-villog a világ,

s ablakon a jégvirág;

a fák ágán dér-levél,

havat hoz az esti szél.                                   

      A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik. Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje sokasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.

      Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.

      Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.

      A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.

      A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.

      Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.

      A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.

       Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk. 

      Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.