Diószegi Vilmos
Diószegi Vilmos etnográfus, az ázsiai népek kutatója 75 éve, 1923.
május 2-án született Budapesten.
A néprajz, azon belül kivált a samanizmus
már gyermekkorától érdekelte. A Budapesti Tudományegyetemen kiváló orientalisták
– Ligeti Lajos, Németh Gyula, Zsirai Miklós – tanítványa volt.
1944-től a belső-ázsiai
tanszéken tanársegéd, majd 1947-től a Néprajzi Múzeum munkatársa volt.
A Magyar
Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportjának 1963-tól tudományos munkatársa,
később osztályvezetője lett.
Számos kutatóutat tett az ázsiai nomadizáló népek
között, ahol az ősi magyar hitvilág elemeit és rendszerét, az ősmagyarok természetszemléletét
kutatta.
Ô hozta létre a világon ma is egyedülálló Sámánhit Archívumot. Ankarában
és Isztambulban 1954-ben megrendezte a Néprajzi Múzeum kiállítását, közben Anatóliában
tanulmányozta a jürük pásztornép életét.
1957–1958-ban több mint egy évet töltött
a Szovjetunióban, és eljutott a szibériai burjátok, szagájok, szojotok és karagaszok
településeire.
Mongóliában a sámánhit maradványait tanulmányozta 1960-ban, és
egy mongol sámán halála után „szellemházának” teljes felszerelését sikerült
hazahoznia a Néprajzi Múzeumnak.
Négy évvel később ismét a Szovjetunió keleti
népei között kutatott, pályáját betegsége és korai halála derékba törte.
1972.
július 22-én hunyt el Budapesten. Művei – Sámánok nyomában Szibéria földjén
(1960), Sámánizmus (1962), A pogány magyarok hitvilága (1967) – a sámánhit és
az ősi magyar hitvilág kutatásának maradandó értékei.
Kommentáld!