Akadnak emberek, akik akár el is ájulnak egy műalkotás, vagy valamilyen kulturális élmény láttán, hallatán.

Szerző:N. Trencsényi Klára

A Stendhal-szindrómának nevezett tünetegyüttest 1979-től ritka „betegségként” tartja nyilván a lélekorvoslás, amit – tudományosan – kultúrhiperémia néven is emlegetnek a pszichiáterek.

Az első „kórleírás” magától a híres francia írótól származik, aki olaszországi utazásai során a firenzei Santa Croce-templom belső terében Giotto, Peruzzi, Taddeo Gaddi freskóinak és Donatello 1425-ben készült Feszületének elébe táruló látványától – mint később útinaplójában is leírta – megszédült, majd elájult. 

Azóta kiderült, nem ő az egyedüli, akire valamely műalkotás szemlélése, hallgatása ilyen erővel hatott, vagy hat.

Betegség-e, vagy csak sokkhatás?

A jelenségre – nem véletlenül – a kulturális kincsek iránt érdeklődők „zarándokhelyének” számító Firenzében, egy ott élő és a város egyik kórházában praktizáló olasz pszichiáternő, Graziella Magherini figyelt fel. Éveken át naponta több, hirtelen jött rosszullétük miatt orvosi ellátásra szoruló turistát kellett ellátnia, akiknél az infarktusra, a sztrókra nagyon hasonlító tünetek – mellkasi szorítás, szédülés, légszomj, remegés, zavarodottság, eszméletvesztés – jelentkeztek. A gyors orvosi vizsgálatok azonban semmilyen szív- és érrendszeri elváltozást nem mutattak ki. Az olasz doktornő a hirtelen rosszullétek okait keresve arra az eredményre jutott, hogy a csodálatos műalkotások és a kultúrtörténeti környezet olyan hatással van némely érzékenyebb, a kultúra iránt fokozottan érdeklődő „világcsavargóra”, ami lelkileg, idegileg szinte összeroppantja. 

A kutató megfigyelte, hogy az áldozatok jellemzően a 26 és 40 év közötti, egyedül utazó férfiak és nők, akiknél a műalkotások befogadása olyan felfokozott pszichés és emocionális élménnyel jár, amivel az idegrendszerük képtelen megbirkózni. Ezért is adta Magherini a tünetcsoportnak a Stendhal-szindrómáról írott könyvében a hiperkulturémia elnevezést, ezzel is utalva arra, hogy elsősorban azon „kulturturistáknál” gyakori, akik egy-egy külföldi utazásuk során pár nap alatt sok múzeumot, templomot, műemléket végiglátogatnak, ám a rájuk zúduló vizuális élmény nyomása alatt összeroppannak.

A lehetséges élettani okok

Bár tudományos kutatások, idegrendszeri, agyműködési – műszeres – vizsgálatok mindmáig nem tárták fel a Stendhal-szindroma létrejöttének élettani „mechanizmusát”, egyes feltételezések szerint hátterében az agyi ingerületátvivő anyagok – a dopamin (a testben lévő vegyület, amely sok más létfontosságú szerv mellett a szimpatikus idegrendszer működésére is hat, emelve a pulzusszámot és a vérnyomást, az agyban pedig ingerületátvivő anyagként van jelen), a noradrenalin (stresszhormonként az agynak azt a részét érinti, amely a figyelmet és a válaszreakciókat ellenőrzi) – szintjének drasztikus megváltozása állhat, ami testi és lelki panaszok kialakulásához vezet. 

Más magyarázatok szerint, a műalkotás(ok) frenetikus hatása ugyanazt az agyterületet stimulálja, amelyik az érzelmekért is felelős, vagyis a túlzott emocionális megterheléssel szemben – átmenetileg – védekezésképtelenné válik a keringési és az idegrendszer.

Élményből is megárthat a sok

Akadnak olyan lélekgyógyászok, akik szerint nem a „katartikus élmény”, hanem a túlzásba vitt „élményvadászat” (a „mindent látni akarok” kényszere) hívja elő a zavaró és ijesztő testi-lelki tüneteket. 

Ez utóbbi álláspont képviselői tehát – az ellentáborba tartozókkal, a hiperkulturémiára mint pszichoszomatikus betegségre tekintőkkel szemben – inkább a kimerüléssel és a túlhajszoltsággal rokon, vagyis a jetlaghez hasonló „utazási kellemetlenségként” tekintenek az alkalmi rosszullétekre, amelyek nem vezetnek sem pszichés, sem szervi károsodáshoz, és rendeződésükhöz néhány óra pihenés elegendő.

Tudtad?

A rejtélyes tünetegyüttes már a filmeseket is megihlette. Dario Argento, a pszichohorror mestere A Stendhal-szindróma című filmjében egy olyan fiatal nyomozónőt ruház fel ezzel a túlzott affinitással, aki egy pszichopata gyilkos után nyomozva eljut a firenzei Uffizi képtárba, ám ott a műalkotások hatása alatt hallucinálni kezd, szinte önkívületi állapotba kerül, így a gyilkos csapdába tudja őt csalni.