Papp Lajos: Jöjjön el a Te országod "c" könyvéből reszlet

Úristen, aki benne vagy mennyben,

földben, hegyekben és az emberekbe,

aki egymagadban múlt vagy, jelen vagy, jövendő vagy,

víz vagy, örök létezés vagy,

aki miérettünk és megáldott földedért törölted le a Kárpátok táblájáról

roppant tenyereddel a szarmatákat,

keltákat, avarokat, szlávokat és germánokat:

végső inségünkben kérünk, hogy segíts meg minket.

Segíts vissza minket önmagunkhoz, hogy emberek lehesünk.

Segíts, hogy nyíljon ki bennünk az emberség, mint a virág,

hogy pompázó szélben imádkozó emberekért legyen újra Magyaroszág.

Mert látod Úristen, valahányszor kimondom azt a szót, hogy Magyaroszág,

mindannyiszor eszembe jut az Édesanyám,

aki fiakat adott Neked a földednek és leányokat.

Mert látod most nagyon szenved ez az ország,

nagyon szenved ez a mi Édesanyánk, Magyaroszág.

Mi most nagyon sírunk, nagyon jajjgatunk, nagyon pusztulunk

és félünk a félelem ezer félelmével, hogy nagyon elveszünk.

Mert látod Úristen, hogy a halál ott ólálkodik már vizeink mélyében

és hegyeink gerincében és gyermekeink megriadt szemében.

Pusztulunk, veszünk elveszít bennünket a Jóság,

pedig erre a jóságra Te tanítottál.

Te vezettél minket a Jóság felé!

Te mondtad nekünk, hogy szeressük urainkat,

szomszédainkat és adjunk örök szállást a tekergőknek a hontalanoknak.

Íme, ezek most mind ellenünk törnek.

Követelik hegyeinket, vizeinket és pusztáinkat

és gyermekeinket és kenyerünket és verejtékünket.

Uraink megtagadtak minket, vendégeink folytogatnak minket

és hiába sírunk, hiába sóhajtozunk,

nem dölnek rájuk a hegyek,

a vizek sem nyúlnak ki érettük medrekből,

Kótyavtyére került itt a Hit, a Jóság, az Emberség.

Piacainkon, tereinken abefogadottak ágálnak a Jóság jogán elveszünk,

mind bizony, ha nem segítesz minket.

Csókjaink oly meddők terméketlen aszonyaink száján

mint a szélbe szórt búza, kőre öntött víz avagy a jégcsap a tüzes vasdarabban.

Te tudod Úristen, hogy mire szántál minket.

Életet adsz -é, halált adsz -é, mert íme mi már nem tudunk se élni, se halni,

csak szenvedni tudunk, iszonyú állati szenvedéssel.

Vagy életet adj, vagy halált adj,

de ha halálra szántál csak annyi erőt adj még a halál előtt,

hogy csak egyszer, egyetlenegyszer foghassuk meg egymás kezeit,

a fél világot lángbaborító kézfogással.

Azután megnyugszunk rendelkezéseidben.

Vissza adjuk Neked szép földedet, Édesanyánkat,

Magyarországot.

De csak Neked.

Másnak senkinek.

Inkább süllyeszd el Úristen.

Hogy legyen sötét lyuk, feneketlen mélység büdös gödör a helyén.

Hogy a hazátlanoknak, vendégeinknek legyen hova lelógatni csalfa lábaikat

a megátkozott mélységek szélén.

Ámen