Természet: Dr. Toró Árpád : MI, SZÉKELYEK -A SZÉKELY BOSSZÚ

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17371 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16449 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17371 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16449 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17371 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16449 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17371 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16449 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

- Azt, hogy mikor s hogyan került a székely a Hargitára, senki se tudja. Egyesek szerint a legelső nagy földosztáskor, az örökké nyugtalan természete miatt tiszta kitolásból adta az Úr neki ezt a földet. Mások meg úgy tartják, hogy azt akarta bizonyítani az élhetetlen népek előtt, hogy íme, még itt is megél a székely. Mi ezt bé is bizonyítottuk, az szent. De én úgy gondolom, hogy nem is Ő, hanem valami beosztottjai csinálták a háta mögött az egész ügyet, s mire Ő észrevette, már nem volt amit csináljon, mert ha egyszer valahova a székely letette a lábát, az ott azonnal gyökeret ver, s csak ha kitépik tövestől lehet másfelé tenni. Dehát ezt az Úr nem akarta, innen is látszik, hogy Ő nem is tudott a dologról. Azt, hogy aztán a későbbiekben miért hagyta ennyire magára, még csak sejteni sem lehet. De a történteket megbánta-forma és megpróbált segíteni az ügyön. Mégpediglen úgy, hogy két dolgot adott neki:

az egyik az a furfangos ész, amelynek segítségével minden emberi teremtmény eszén legalább három lépéssel túljár.

A másik pedig ez a drága fenyővíz, lelkiferedőnek.

 

Közben, amíg ezt mondta Zetelaki András, olyan élvezettel nézte a fenyővízzel telt futuckót, hogy kicsi harcsabajusza versenyt remegett az üvegszéli gyöngyszemekkel. Ezt az arcát csak akkor lehetett még látni, amikor a puskájáról s a vadászatról mesélt. Mert olyan szenvedélyes vadász nem volt a környéken, mint ő.

"Puskával születtem, s úgy ismerem a Hargitát, mint a cigánypurdé az éhínséget" - szokta mondani, s úgy átszellemült ilyenkor, mintha nem is ezen a földön volna.

Annál inkább a földön láttam, amikor egyszer megkérdeztem: miért kéri mindig ugyanazt a poharat. Furcsán elsötétült az arca, apró szemei úgy elbújtak dús szemöldöke alatt, mint vadnyúl a bokorban, s halkan, fájdalmasan, nyomatékkal csak annyit mondott: "mert pohár s asszony mindenkinek külön jár!"

 

Többet nem szólt, de mintha egy nyögésszerű sóhajtásfélét hallottam volna, aminek helyébe egyből kiürítette a poharát s azzal távozott.

 

Sokáig nem értettem a mondás okát s lényegét, s nem tudtam azt sem, hogy mit takar Zetelaki András két arca.

 

Csak jóval később jöttem rá. Egyrészt Zetelaki András egy-egy olyan szavából, amit úgy köpött ki, mint a savanyú vadalmát. Másrészt Burján Péter, a Félfülű (mert háta mögött mindenki így hívta, ugyanis az egyik füle tőből hiányzott, amit a nálunk megszokottnál hosszabb hajával akart eltakarni, de hát ami nincs, azt nem lehet elfedni, s így maradt rajta a "Félfülű" név), ha a kelleténél többet lenyelt a fenyővízből, öklendezett fel néha egy-egy foncsikát[3] abból, ami volt, illetve, ami a füle körül történt. Így állt össze az a történet, amit itt elmondok.

 

Október volt, a nagy szarvasbőgés ideje. A szarvastehenek csordába verődve, egy-egy tisztáson várták vágyuk beteljesülésének örömét, amit a bozótban rejtőzött bikák hörgő bőgéseikkel ígérgettek. Zetelaki András számon tartotta őket, s el tudta pontosan sorolni, hogy melyik sűrűben hány nyolc-tízéves bika van. Bármennyire is ismerte, mégis az egyik nap olyan példányt pillantott meg - valóban csak megpillantott, mert ahogy félig kilépett a sűrűből, gyorsan visszahúzódott - de ez is elég volt ahhoz, hogy megállapítsa az állat rendkívüliségét. Ahogy meglátta, mint a szerelem szokta, úgy gyötörte őt is a közelebbi megismerés vágya. Sokszor ült lesben, de többet nem sikerült szemügyre vennie. Igaz, hogy az otthoni sok dolog miatt csak estefeléken tudott leselkedni.

 

"Ma olyan az idő, hogy újra megpróbálom", szökött agyába a gondolat, és amire a végére ért, úgy döntött, hogy most két napra megy, s azalatt biztosan előkerül a "csodaszarvas" - ahogy magában nevezte. Péstelgette[4] korábban is az asszonynak, de igaziból a mai napig nem mert előrukkolni. Mostanra olyan erőt vett rajta a szenvedély, hogy többé nem tudta uralni, s mint határozatot egyből az asszonya elé is terjesztette. S szinte valami jóleső érzés futott át rajta, amikor az asszony részéről az ellenállás kisebb volt, mint amire számított.

 

- Hiába, ahogy telik az idő, mindinkább összeszokik az ember - gondolta, amíg a felesége tarisznyált. Még új kapcát is tett a fenyővizes üveg köré, egyrészt, hogy az el ne törjön, másrészt, hogy legyen mivel kicserélje a másikat, ha átázna a csizmája.

 

Hátára vetette a tarisznyát, a puskát, s elindult. A kutya elkísérte a kapuig, de onnan visszaküldte mondván: - Neked most itthon a helyed, ügyelj az életre - amibe beletartozik minden élő és élettelen, ami a kapun belül van. A kutya kelletlenül, de visszaindult a tornác felé, ahonnan Anna még utána integetett.

 

A vadászösztöntől hajtott lábai úgy vitték föl a hegyre, hogy a négy-ötórás utat észre sem vette. Végig csak a csodaszarvas járt az eszében.

 

Amikorra felért, mintha minden megváltozott volna. Az eddigelé kék égen furcsa fekete felhők kezdtek kergetőzni, s az erdő először csak sejtelmesen suttogott, majd erősen furcsa békételen zúgásba fogott, amit néha olyan fájdalmas csend szakított meg, hogy még a pogány szívéből is imádságot fakasztott volna. Zetelaki András jól ismerte ezt a vihar előtti helyzetet, éppen ezért idejében behúzódott a kalibába, s meggyújtotta a tüzet. Mire a tűz meggyúlt, a felhők úgy leereszkedtek, hogy a puliszkafőző üstbe belelógott a lábuk, s hirtelen olyan sötét lepte meg a Hargitát, mintha éjjel lett volna, pedig a Nap még legalább két lépésre lehetett a látóhatár fölött.

 

Leült, egyet húzott a fenyővízből, ahogy eddig szokta, de most mintha valami furcsa sejtelem kapott volna benne is lángra, s elkezdte volna égetni a szíve táját. Először csak a szíve egyik sarkát, majd az egészet, s a lelke olyan szegeletét kezdte megvilágítani, ami addig hideg és sötét volt. Mind Csuri Péter járt az eszében, aki sokszor kelekótyának tetette magát, úgy mondta meg az igazat. Utoljára, ahogy ott a becsali-csárdában féldeciztek, nagy sunyin neki is odavetette: "Vigyázz, nehogy amíg te ott fent vadászol, itthon az asszonyt kilőjék alólad!" Akkor elkacagták, s a Csuri heccelődése el sem jutott a tudatáig. Most azonban mind mélyebbre-mélyebbre fúrta magát a gondolat, s egyszerre csak kétellyé nőtte ki magát. Eleget hessegette el magától e furcsa érzést, de az úgy ült, úgy kapaszkodott a lelkébe, mint a sas körmei, amelyek annál mélyebbre ásnak, minél inkább el akarják űzni. Egyszercsak azon vette észre magát, hogy a csodaszarvas helyét mindinkább a kételkedés nyavalyái foglalják el. Csuri mondása mellé mind újak jelentkeztek, mintha egyik fiazná a másikat. Burján Péter is az utóbbi időben a vadászat vélt örömeiről beszélt, pedig mostanig csak gúnyolódott a vadászokkal. Vajon nem vetett-e újra szemet Annára, mint legénykorában, s őt most vadászni küldené, hogy ezalatt próbálkozhasson?

 

De igazában Anna legutóbbi viselkedése kezdett a velejéig marni. Soha ilyen könnyen - nem is könnyen: szívesen - még nem egyezett bele a vadászatba. Máskor még egy délutáni kiruccanásért is okvetetlenkedett, most pedig a kétnapos vadászat sem váltott ki semmiféle ellenállást. Ahogy ott a tornácon állt, valahogy abban is volt valami szokatlan. Máskor addig integetett, míg el nem takarták a fák, most csak egyet intett, s azzal bement.

 

Csak ült és méginkább töprengett. Anna utóbbi szeretkezéseiben is talált valamit, ami nem olyan volt, mint régen. Ezelőtt inkább az asszony kezdeményezett, mostanában mintha kelletlen lett volna az egész. Fáradtnak mondta magát s úgy tűnt, hamar át akar esni a dolgon.

 

Amíg így pajmolódott[5] vagy inkább már töprengett, a kezdeti kételkedés szelíd madarai úgy elvadultak és elszaporodtak, hogy azt érezte, széttépik. Többé nem tudta elűzni e vadakat, s fájdalmában szinte följajdult. Nagyon becsapottnak érezte magát, a szép tervei olyan messze kerültek tőle, mint a Nap, amely már régen leszállt a hegyek mögé. A leszálló sötétség s a kinti - de főleg a benne dúló vihar - olyan fekete forró szurkot kevertek a lelkébe, amelytől többé szabadulni nem tudott. Közben a tűz is kialudt, s egyszercsak úgy érezte: hideg fut végig a hátán. Az ördög kételyébresztő, hidegvizes ostorcsapásai arra kényszerítették, hogy elinduljon megtudni a legrosszabbat: a valóságot.

 

Úgy ismerte a csapást az erdőben, mint szél a rongyosruhán a lyukakat, mégis sokszor csak botorkálva tudott lépkedni: a sűrű sötétben saját magát is alig kapta meg. Tövis szúrta, ág tépte, de észre sem vette: a kételyek mostanra már fájdalommá nőtték ki magukat. Nem tudta volna eldönteni, mi fáj jobban: a becsapás asszonya részéről, vagy emberi méltóságának meggyalázása. Talán az utóbbi! Saját magát érezte sárba taposva. Őt, aki senki előtt meg nem alázkodott. Nem bántott ő soha senkit érdemtelenül, de adósa sem maradt soha senkinek. Nem kereste a veszélyt, de nem tért ki gyáván előle, ha az vele szembejött. Efféle gondolatfoszlányok suhantak át az agyán. Időnként nagyokat dobbantott, s szájából értelmes szavak helyett nyögésre emlékeztető hangok szakadtak ki.

 

Tompa kábulatban ért el a kertkapuig, s csak Buksi, a kutyája térítette magához azzal, hogy keresztbe állt előtte, s a máskor válláig szökő állat úgy lapult, hogy majdnem átesett rajta. Félre is rúgta, s úgy vágta hátra a tornácajtót, hogy az nagyot jajdulva kiszakadt sarkából. Mégis, mintha félt volna valamitől, úgy lopakodott az ablakhoz. Bent sötét volt, csak a gerendán járt táncot a kályhából kiszivárgó gyermekláng fénye. Csend volt. Halálos csend. Csak a szíve zakatolt erősen, nem akart férni a helyén, s mind a torkát kereste, hogy kijöjjön.

 

"Nincs semmi, én szamár, hogy elbolondítottam magam" - futott át agyán egy lidércke gondolat, de talán át se szaladhatott egészen, olyan hirtelen szólt be a házba: - Hé, Anna, aluszol-e? Nyisd ki az ajtót! - Odabenn mintha mocorgást hallott volna, de nem volt biztos benne, ezért újra beszólt, most már erősebben, s hangja inkább parancs, mint kérés volt. Bentről, nagy nyüzsgölődés közepette, megszólalt az asszony: - Jövök, csak csizmát húzok. - Igen, máskor nem kellett csizma, mezítláb szaladt az ajtóhoz. Most viszont - s csontos öklét az ajtóra emelte, de mielőtt ráütött volna, az ajtóban megcsikordult a kulcs.

 

Ott állt előtte a máskor ágymelegét ráölelő asszony: mozdulatlanul, magatehetetlenül, remegve, mint béka a kígyó előtt, s közben valami hangféle hagyta el a száját, aminek értelmét nem lehetett kivenni, de nem is figyelt rá Zetelaki András: égő szemei mást kerestek. Most még Anna örökké fölingerlő mellét sem vette észre, pedig úgy kandikált ki a válláról lecsúszott hálóing alól, mint a félig eltakart Hold bárányfelhők mögül. Most más érdekelte: a bűnjel. "Ó, bárcsak ne lenne semmi!" úgy futott át agyán egy vigasztalóféle reménysugár, mint villám a fán. Ő lenne a világ legboldogabb embere, s akkor... akkor úgy magához ölelné azt az asszonyt, hogy..., de csak eddig jutott a csalóka gondolat, mert valami furcsa dolog ütötte meg a tekintetét: az ágy - amit az asszony csak félig szokott megvetni - most egészen meg volt vetve, s rajta két párna erősen összegyűrve.

 

Nem szólt egy szót se, a remegő asszony mellett oldalt lépett, s válláról levette a puskát. Az ágy és fűtő közti láda felé nézett. Nem kellett sokat nézelődni: egy csizmát vett észre. Egy csizmát, amit férfi szokott viselni, de a férfiak közül sem akárki. Ezerráncú csizmája a faluban csak három embernek volt, közülük egyik a komája, Burján Péter. Ilyen nagy csizmát csak ő viselt, azért mondták régebben, hogy nagylábon jár, de egyszer megjárja.

 

Úgy elszédült, hogy egy pillanatra meg kellett kapaszkodnia: szeretett volna elszaladni a valóság elől. Önmarcangoló érzések téptek a lelkébe: miért kellett neki most hazajönni? Talán jobb lett volna a kétely, mint ez a mostani bizonyosság.

 

A megtartó, az a remény: ő most ezt törte össze. Bár sohase tudta volna meg az igazat.

 

Csak állt, mintha ő követett volna el valami nagy bűnt, s talán még az asszonyra is sajnálkozva tekint, ha a csizma fel nem dől. Ez a kis zörrenés most olyan erővel hatott, hogy fölrezzent, s mintha az előbb nem is ő lett volna, olyan sziklakeményen állt töltött fegyverrel a kezében, amelynek csöve az ágy alá nézett. Jobb lábával olyant dobbantott a padlóra, s úgy kiáltotta a "gyere ki komámot", hogy a lámpa megingott a gerendán, és egy nagy lobbanás után majdnem kialudt. Burján Péter - ismervén a komáját - nem várta meg a második parancsot, előmászott, s úgy állt ott, mint félig vedlett féreg: fölül csórén, s a gatyáját is egyik kezével kellett tartania, hogy le ne csússzék, mert korcából - valószínűleg a szerelmi dulakodásban - kiszakadt a kötő.

 

Se szó, se könny, ott áll Anna és Péter a végtelennek tűnő másodpercek tetején, a semmibe kapaszkodva, amikor megdörren - mert annak hatott - Zetelaki András hangja:

 

- Anna, a disznóölő kést vedd elé!

 

"Uram Isten! Hát legalább lőne agyon" - a beletörődés és kívánság keveréke futott át a Burján Péter agyán. Nem, Zetelaki András nem lesz gyilkos! A halál kevés. Az csak egy pillanat. A rusnya és csúf élet viszont több, mint a halál. Eddigelé is sokszor mondta, tudhatná az asszony.

 

Anna megtántorodott, s a kasztenhoz támolygott, amelyben a kések álltak.

 

- Na, most légy legény, komám, válassz: a füled vagy az életed?

 

Megölted a boldogságomat, csúffá tettél a falu előtt, hát most visszaadom a kölcsönt.

 

A férfi felegyenesedett, megcsillant előtte az élet reménye. Nem szólt, mert nem tudott. Annál inkább tudott és szólt Zetelaki András:

 

- Anna! - inkább kiáltott, mint szólt - tőből levágod az egyik fülét!

 

Az asszony, mint eszét vesztett, állt egy pillanatig, majd reszkető kezével valósággal belekapaszkodott a fülbe, amely a késsel együtt hullott a földre.

 

A kutya megbámulta a véres húst, de nem nyúlt hozzá. Mire a gazdája az udvarra lépett, már ott vonított égre szegezett szemekkel, ahol a szétszakadozott viharfelhők között, egy tenyérnyi tiszta égi-kék közepén, a Hargita fölött felragyogott egy csodálatos csillag.

 

András elindult a csillag irányába. Amint baktatott, fönt, a kalibája felől fájdalmasan hörgött föl egy csordától elvert bika.

 

A hangja után ítélve éppen a csodaszarvas lehetett...

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Rádiné Zsuzsa üzente 7 éve

De jó olvasmány, várjuk a folytatást ! Köszönjük !

Válasz

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 54 perce új képet töltött fel:

Nemes_nagy_agnes_hoesesben_2111012_1681_s

Miclausné Király Erzsébet írta 1 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Ott kezdődik a nagy emberség, hogy az ember észreveszi,...

Rádiné Zsuzsa írta 23 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

EXTRÉM SZÉLTERHELÉS! Kedden hidegfront alakítja ...

Miclausné Király Erzsébet írta 23 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Reményik Sándor: A LEGSZEBB SZÓ Testvér, ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu