Görögországban, Korfun nyaralva, egy szép, verőfényes napon ellátogattunk Albániába. Hajón, természetesen.Ugyanis csupán 5 km választja el a két országot egymástól ezen a ponton. Csodás, hangulatos volt a kristálytiszta tenger hullámain suhanni kellemes, szellős hajónkon. Uticélunk Butrint volt, egy ókori városka, ahol az ásatásokat 1928-ban kezdték meg, s mely 1992-óta az UNESCO világörökség listáján szerepel.
Kikötve az öbölben úgy éreztük, hogy egy szellemvárosba értünk, ugyanis több éve befejezetlen, ablaktalan házak között megbújó sikátorok között vezetett buszsöfőrünk. Sehol sem láttunk embereket, gyerekeket.
Végül egy teraszosan kialakított, nagyon köves talajú, dimbes-dombos hegyoldalon lévő olajbogyó ültetvényen keresztül jutottunk el a város bejáratához.
Nagyon meleg volt, így jól esett a hatalmas eukaliptuszfák alkotta sétányon gyalogolni a romokig. Ez a növény nem őshonos Európában, Ausztráliából hozták be. Gyorsan nő, és óriási a párologtató felülete, ezért nagy mennyiségű vizet használ fel. Így ,mocsarak lecsapolására használták sok területen.
A város szinte érintetlenül állt, épen fennmaradtak a fürdők, bástyák, mozaik falak és padlók, szökőkutak. Még nem estek áldozatul szenvedélyes túristák kő és emlékgyűjtő akcióinak.
Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy itt található az a kaktuszfaj is, melyen élősködő bíbortetű nőstény példányiból készül egy olyan, bíbor színű festékanyag, ami anno szinte az arany értékével vetekedett. Ezt az anyagot ugyanis kozmetikumok, szövetek, ételek festésére használták.
Különös, érdekes napot töltöttünk Albániában, s élményekben gazdagon tértünk vissza Korfura.
Kommentáld!