Áder János köztársasági elnök új szakkifejezéssel gazdagította a természettudományok terminológiáját az Interneten közzétett felhívásával, amelyben közös cselekvést sürget az „éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés” ellen.

Nobel díjat persze nem fog kapni, annál is inkább, mivel az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés fogalmainak összemosása, összekeverése tudományosan nem elfogadható. Különösen nem elfogadható a széndioxidot környezetszennyezőnek tekinteni.

Az iskolában azt tanultuk, hogy az ember és az állatok oxigénben dús levegőt lehelnek be, és széndioxid tartalmú levegőt lehelnek ki, a növények pedig a levegőben található széndioxidból víz felhasználásával szénhidrátokat állítanak elő, és ennek során oxigént bocsátanak ki.

A széndioxid nem káros anyag, ez a növények legfontosabb tápláléka, olyannyira, hogy ha sikerülne kivonni a levegőből az összes széndioxidot, minden élet elpusztulna a Földön. A széndioxid emberi egészségre ártalmatlan, sőt kifejezetten gyógyító hatású lehet, ezt igazolják a széndioxiddal dúsított levegőjű gyógyfürdők pozitív tapasztalatai. A széndioxid színtelen, szagtalan gáz, amely tökéletesen láthatatlan, ezért nem tévesztendő össze azzal a fekete „kéményfüsttel”, amit előszeretettel mutogatnak a TV-ben, annak bizonygatására, hogy milyen sok széndioxidot bocsátunk ki.

Ami a valódi környezetszennyezést illeti, az ellene irányuló összefogás tényleg fontos lenne.

A környezetvédelem valóban hatékony módja azonban ellenkezik a modern fogyasztói társadalom közgazdasági követelményeivel.
Amikor a GDP szakadatlan növekedésének bűvöletében élő „dobd el és vegyél másikat” ideológiájú modern társadalmakban tömegesen dobjuk ki a szemétbe a használt mobiltelefonokat, laptopokat, tönkrement „környezetbarát” napelemeket, higany tartalmú energiatakarékos kompakt lámpákat, szándékoltan rövid élettartamú „tartós” fogyasztási cikkeket, és más hasonlókat, mérgezzük a talajt, és az élővizeket, ezeken keresztül az állati takarmányokat, és az emberi fogyasztásra szolgáló élelmiszereket is. Bármekkora kárt is okozunk ezzel magunknak, az éghajlatot nem befolyásoljuk.

Ami viszont az éghajlatot illeti, nem vitatható, hogy valóban van éghajlatváltozás, az azonban vitatható, hogy milyen mértékű ebben az emberi tevékenység közrehatása. Az meg különösen vitatható, hogy miért pont a széndioxid a bűnbak, és miért nem a vízgőz, amely sokkal hatékonyabb üvegház gáz, mint a széndioxid, és amely az atmoszféra infravörös elnyelő képességében legalább 65-70 % részarányt képvisel. És az is kérdés, hogy miért tekintjük környezetbarátnak, sőt „klímabarátnak” a biomasszával történő energiatermelést, hiszen szerves anyagok elégetése során hatalmas mennyiségű vízgőz keletkezik és jut ki a levegőbe, amelynek üvegházhatásához képest a kibocsátott széndioxid hatása szinte elhanyagolható.

Az is vitathatóvá teszi a széndioxid túlzott szerepét az üvegházhatásban, hogy – műholdas mérések adatai alapján – a Földről a világűr felé az atmoszférán keresztül kilépő hősugárzás túlnyomó része az infravörös spektrumnak abban a hullámhossz tartományában zajlik, ahol a széndioxid gyakorlatilag átlátszó. Ahol pedig a széndioxid képes hatékonyan elnyelni az infra sugárzást, ott a jelenlegi széndioxid szinte már mindent elnyelt, amit elnyelhetett, ezért az üvegházhatás további növekedése akkor sem várható, ha a széndioxid koncentráció tovább növekszik.  Mindezek alapján a klímaváltozás elleni értelmetlen szélmalomharc helyett ésszerűbb lenne az erőforrásokat az ebből származó károk elhárítására összpontosítani.

Magyarországon a klímaváltozás által leginkább veszélyeztetett terület a Duna-Tisza közi Homokhátság, ahol az utóbbi évszázad során a talajvízszint több méterrel süllyedt. Pár évtizeddel ezelőtt ezen a vidéken a fél hektárt meghaladó területű tavak száma megközelítette az ezret, ámde ezek száma mára néhány tucatra esett vissza. Reális a kockázat, hogy ez a terület 30-40 éven belül lakhatatlanná válik és a lakosságot át kell telepíteni az ország más részeibe.  Tény ugyanakkor, hogy a hazánkba belépő folyók vizének 98 százaléka hasznosítatlanul lép ki az ország területéről, pedig ha csak a 96 százaléka lépne ki, a visszatartott 2 százalék már biztosíthatná a Homokhátság vízpótlását. A folyóink szabályozása nélkül azonban ez nem megoldható, márpedig ilyen megoldás ellen éppen azok a zöldek tiltakoznak, akik lelkesen támogatják a széndioxid kibocsátás visszafogását.

Ami pedig a köztársasági elnök úr kezdeményezését illeti, a széndioxidhoz képest számos sokkal súlyosabb társadalmi és környezeti probléma van még ebben az országban, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni a legmagasabb politikai szinten, mint amilyen a Homokhátság helyzete, amely közvetlenül érintheti közel egymillió honfitársunk sorsát, jövőjét.

A vélemény rovatban közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.