A természet és a vallás találkozik a tündérkirályt alakító Szabó P. Szilveszter szerint Szent Iván éjszakáján, amelyet pogány ünnepnek tartunk. Pedig június 24-én és előtte a nyári napfordulón bárki ugorhat tüzet: legyen szó szerelemről vagy egészségről.
KISS TÍMEA
–Nemhiába ugorjuk közösen a tüzet, nem pedig egyedül gyújtjuk meg a pusztában – beszélt a közelgő Szent Iván éjéhez kötődő hagyományokról dr. Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató, aki szerint az ünnepek fontos társadalmi szükségletet elégítenek ki, erősítik a közösségi összetartást, miközben különböző szokáscselekményekkel az egyéni boldogulást is elősegítik. Testi egészségünkért a napforduló ünnepén tűzben perzselt almával, szerelmi életünkért pedig tűzugrással tehetünk a június 23-áról 24-ére virradó éjszakán: nem kell feltétlenül olyan shakespeare-i trükkökhöz folyamodnunk, mint az épp mosolyszünetet tartó tündérpárnak, Oberonnak és Titániának a Szentivánéji álom című vígjátékban.
Hit és természet találkája
A keresztény kultúrkör, így az európai népek közös ünnepe Szent Iván éje, amikor a napot, a fényt éltetjük. Ugyan a pogány örökségeként gondoljuk el, valójában Keresztelő Szent János születésének napjához és Szent Iván névnapjához szorosabban kötődik június 24-e.
– Templomkertben nőttem fel, nagyapám református lelkész, ő tegező viszonyban állt Istennel, így egy bennfentes világban érezhettük a nővéremmel magunkat – beszélt a Szentivánéjhez és a valláshoz fűződő viszonyáról Szabó P. Szilveszter, aki (az augusztusban Baján is látható) Shakespeare-vígjátékban a tündérkirály Oberon szerepét alakítja.
– Egyszer feltettem neki a kérdést: a református templom miért van fehérre festve, erre azt felelte: azért, mert olyan Istent festhetek rá, amilyet akarok. Kialakult egy saját nézőpontom a vallásról, ezért tudom, hogy a természet és a hit világa találkozik. A halandóságot és a halhatatlanságot nézve élem meg Szent Iván éjszakáját, mert akkor valami történik. De a két gyermekemmel, a feleségemmel és a kutyánkkal nem vonulunk ki ezen az estén sehova, mert nem a helyszínen – legyen az templom vagy egy tűzgyújtás tere – múlik, hogy élem meg – fogalmazott a Jászai Mari-díjas színész.
|
| Tűzugrás Szent Iván éjjelén a szegedi Móra Ferenc Múzeumnál. Archív fotó: Schmidt Andrea |
A hernyók, a kígyók meg a fény
A hit és a természet e kettőssége nem zárja ki, hogy a fény győzelmének és a nyári napfordulónak ideje is legyen ez, amelynek „kötelező kelléke" a tűzgyújtás és tűzugrás – erre a hétvégén az ország számos nagyvárosában adódik lehetőség az ünneppel egybekötött Múzeumok éjszakáján. (Veszprémben biztos, ami biztos, az elmúlt években egy több méter átmérőjű tűzkereket is legurítottak már a várból.
Egy régi hiedelem szerint az éjfélkor a dombról indított lángoló alkalmatosság megmutatja, hol vannak a kincsek elásva.) Magyarországon a 16. században már bizonyosan lobogtak az örömtüzek. A tűz önmagában véve távol tart mindent, ami rossz a néprajzkutató szerint, de a szakrális erőknek azért a régiek besegítettek: illatos füveket, szénát dobva a tűzbe a forgószéllel, jégesővel sújtó boszorkányokat igyekeztek távol tartani, más növényekkel például a kígyók szaporodását próbálták meggátolni, a máglyából kivett üszkökkel a gyümölcsöst járták körbe, hogy megóvták a hernyóktól.
Szerelem és varázslat
Ősi ösztön a vonzódás a nap és a fény felé minden emberben, de társadalmi-gazdasági környezetünk olyan változásai, mint a városiasodás az idők folyamán „üressé, formálissá" tette azokat az ünnepekhez kötődő rítusokat, amelyek a jó termést vagy az állatok egészségét próbálták mágikus úton befolyásolni – folytatta a néprajzkutató, aki egy másik, az ünnephez kapcsolódó ősi ösztönről is beszélt.
A szerelmi jóslás és a játékos pártalálás kiemelt eseménye a Szentivánéjnek, megesett, hogy a lányok megpróbálták a saját vizeletüket belecsempészni a tűzbe azért, hogy minél hamarabb férjhez menjenek. A vizelet felhasználása általános volt a régi idők szerelmi varázslataiban: ha a legény borába, pogácsájába sikerült belecsempészni, a legény a leány iránt örök szerelemre gyulladt (vagy ha megtudta, haragra, de erről a történetmondók máig mélyen hallgatnak).
Bolhaűzés Szegeden
A töltésen raktak tüzeket Szegeden Szent Iván éjjelén, rőzsét, virágokat és gyümölcsöt is dobtak rá. A piros szentiváni alma „perzselése" közben szerelmi dalokat énekeltek, mert úgy vélték, ezen a napon a tűz párt szerez: ha fiatal lány vagy legény ugorja át, az még abban az évben megházasodik. Ám aki beleesett, vagy nem merte átugrani a tüzet, az arra számíthatott, hogy még jó ideig pártában marad, vagy elhagyja a szeretője – beszélt a helyi szentivánéji hagyományokról Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató.
A Tisza-partiak azt is gondolták, hogy ez a szentiváni tűz egész évben távol tartja tőlük a bolhákat – máshol úgy vélték, a lábtörést, a fekélyt és a szeplőt előzi meg. A tűzből kiszedett almát pedig torok- és gyomorfájás ellen alkalmazták, míg a parázson a haszonállatokat hajtották át, hogy ne legyenek rühesek. – Nagyon sokoldalúan használták ki a szegediek a tűzgyújtást. Szeged-Alsóvárosról és Tápéról is vannak adatok, miszerint a gyerekek Szent Iván napján házról házra jártak, ahol almát kaptak egy rövid mondókáért cserébe. A hiedelem szerint az ajándékot adó családban így a gyümölcsöt az elhunyt kisdedek is megkapták – magyarázta a kutató, aki hozzátette: ugyan a vallási tartalom az ünnepből már kiveszőben van, a Múzeumok éjszakája nevű kezdeményezésnek köszönhetően a hagyományok (bizonyos részei) tovább élnek.
– Ezen az estén olyat láthatnak a látogatók, amit máskor nem, ráadásul nem csak nappal léphetnek be az épületekbe: ez a kettő együtt adja a Múzeumok éjszakája-feelinget. Szeretnénk újra az érdeklődés középpontjába állítani kulturális értékeinket. Ha ezt szórakoztatva, az embereket a mindennapok nehézségeiből kicsit kikapcsolva tudjuk tenni, azt már sikernek tekintjük – fogalmazott Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, aki a június 20-i rendezvények közül A kis herceghez kötődő programokat emelte ki, mert világa, képi ábrázolása miatt szól a gyermekekhez, tanulsága pedig a felnőttekhez.
Kommentáld!