Egy magyar tudós intelmei

Szent-Györgyi Albert előadás közben
Fotó: Pesti Napló képes melléklete, 1937. október 31. / Vikipédia

A Nobel-dijas biokémikus hamarosan válaszolt, majd levelezésük három esztendeig tartott. Ez alatt eszmét cseréltek a világ dolgairól, sőt a nevelésről, oktatásról is.

1974. december 18-án érkezett levélben Szent-Györgyi Albert így fogalmazott ifjú kollégájának:

„Légy hű önmagadhoz! Ez azt jelenti, hogy: fejleszd ki magadban mindazt a képességet, szépet és jót, amit a természet adott, fejleszd ki a legmagasabb fokig. Így lehet az ember hű hazájához, emberi mivoltához, az emberiséghez. Ne hagyjad magad eltéríteni attól, amit jónak és helyesnek tartasz, semmiféle földi hatalom vagy fenyegetés által.”

A Szent-Györgyi Alberttel való levelezés tartalmát Tóth Albert, volt konzulensem, ismertette meg velem még 2008-ban. Az itt olvasott gondolatok máig meghatározzák világnézetemet.

Az Országos Köznevelési Tanács alakuló ülésén elmondott elnöki megnyitóján, 1945 őszén a professzor így vall a tanári feladatról:

„Egész embert akarunk nevelni. Adjuk meg a szellemnek, ami a szellemé és a testnek, ami a testé. Tanításunk ne üres adatokból álljon, hanem elégítse ki a gyermek természetes kíváncsiságát, tudni és érteni akarását. A lényeget tanítsuk szépen, egyszerűen és világosan, mert a lényeg mindig szép, egyszerű, világos és gyönyörűsége a szellemnek. Tanításunk ne csak az emlékezetet terhelje, de tanítson egyben gondolkodni, megérteni. Költse fel az önálló gondolkodás, vizsgálódás és cselekvés vágyát. Tanítsuk a gyermeket a szellemi életet élvezni, a szépet, az érdekest megtalálni és szeretni. És mindezt ne nehézkesen, nagyképűen, hanem játszva, könnyeden, mosolyogva. Vessük el végre azt az előítéletet, hogy csak az a munka, ami verejtékkel jár, amit nehezen, kedvetlenül végzünk. Dolgozni kedvvel kell, csak az az igazán jól végzett munka, amit kedvvel végzünk. Igyekezetünk ne az legyen, hogy munkára kényszerítsük a gyermeket, hanem hogy belé kedvet és érdeklődést öntsünk…”

Tisztelettel gondolok vissza azokra a tanáraimra, akik élvezettel, szeretettel és nagy lelkesedéssel beszéltek tárgyukról, kutatási területükről. Ilyenkor az idő repült, senki sem aludt a padokon, s a székek sem voltak üresek a teremben. A jó tanárra egész életünkben emlékezni fogunk, ő nyitott a világra, őt tisztelik a diákok, ő felismeri a tanítványában rejlő lehetőségeket, és nem rest tanulni. Rajtuk is múlik, hogy milyen értékrendet fog képviselni a következő generáció.

Írta: Lenner Ádám, természetvédelmi és tájgazdálkodási mérnök