A Magyar Tudomány Ünnepe keretében idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kutyaetológia Konferenciát.

 

 

Fotó: Profimedia

„A konferencia célja, hogy az adott év tudományos eredményeit bemutassuk a nagyközönségnek, így hálálva meg azt a sok támogatást, amit a kutyagazdáktól kapunk. Idén először angol nyelven is elhangzanak az előadások, s mivel a konferencia az interneten követhető lesz, a világon szinte bárki bekacsolódhat az eseményekbe.

A legtöbb előadás a kutya-gazda viszonyt elemzi etológiai szempontból. Így például Kubinyi Enikő arról fog beszélni, hogy a kutya üdvözlő viselkedése mögött milyen genetikai tényezők állnak, Gácsi Márta kutatásai pedig arra világítanak rá, hogy a kutyák szívesebben használják a szemüket, mint az orrukat, ha eltűnt gazdájuk keresésére indulnak” – mond néhány kedvcsinálót a témák közül Miklósi Ádám az ELTE Etológia Tanszék tanszékvezető, egyetemi tanára.

Fotó: Sárosi Zoltán

A professzor a 2000-es évek elejétől foglalkozik kutyákkal, és foglalkoznak az Etológiai Tanszéken a kutya viselkedésének kutatásával. Vajon miért épp rájuk esett a választás? – olvasható a kérdés az ELTE weboldalán megjelent interjúban.

A kutyákat nem én választottam, mondhatjuk, az egész téma valójában Csányi Vilmos öröksége. A mi munkánk lényege az volt, hogy ezt az örökséget jól kamatoztattuk, és így, mintegy 20 év alatt sikerült létrehozni a világ egyik legjobban működő kutyaetológiai kutatócsoportját. A siker egyik titka egyébként épp az volt, hogy akkoriban senki sem foglalkozott kutyákkal, pedig egy kis képzavarral a „téma az utcán hevert”.

Pontosabban a kutatók lábánál, az otthonaikban, mégsem vette észre szinte senki, milyen keveset tudunk a kutyák viselkedéséről és a kutya-ember viszonyról. A mai elképzelések szerint a kutya háziasítása akár már harmincezer évvel ezelőtt is elkezdődhetett, és nagyon hamar különleges kapcsolat alakult ki az ember és a kutya között. Az első kutyák leginkább az ember társai voltak, elkísérték vándorlásai során, de ez a laza kapcsolat azt sem zárta ki, hogy az emberekkel együtt élő ebek hatékonyan jelezték a veszélyt éjjelente, a hidegben pedig takaróként is szolgáltak s nagy szűkösségben meg is lehetett enni őket.

Ahogy említette is, az egyetemen Csányi professzor úr meghatározó személy volt az Ön számára. Mellette kik voltak még azok, akik hatással voltak a gondolkodására és a pályája alakulására?

Szerintem nagyon fontos, hogy a kutatónak készülő diák észrevegye, hogy egy-egy oktatótól mit lehet megtanulni, ellesni. S mivel ők is igencsak különbözők, az is fontos, hogy a tanulmányaink során minél több tanár titkát lessük el, hogy aztán „összegyúrjuk” magunk számára a megfelelő kutatási stílust. Csányi Vilmostól megtanultam, ahogy ő szokta mondani „az elhanyagolás művészetét”, ami többek között azt jelenti, hogy érdemes a lényegre koncentrálni különösen egy kutatás kezdetén.

Aztán két és fél év angliai tartózkodásom során Richárd Andrew professzortól megtanultam, hogy minden apróságot komolyan kell venni: oda kell figyelni a kísérletes munka minden részletére, és meg kell követelni a pontos munkát, aztán pedig bízni kell az eredményekben. Az utóbbi években Korondi Péter professzortól (BME) tanultam sokat, főleg a tekintetben, hogy milyen fontos a jelenségek pontos leírása, ha az ember egy jó viselkedési modellt szeretne készíteni.

A tanszék honlapján azt olvashatjuk, hogy a világ minden kontinensén létezik már kutyaviselkedéskutató-laboratórium. Érdekes azonban, hogy a kutyák viselkedésének tudományos vizsgálatát csak viszonylag későn, az 1990-es években kezdték el. Mi ennek az oka?

Pontos választ nem lehet adni, de érdekes, hogy szinte egy időben egy Németországban működő, emberszabásúak viselkedését kutató laboratórium munkatársainak is eszébe jutott ez az ötlet. Az etológusok nagy része a természetben szokta megfigyeléseit végezni, és ha később van rá lehetőség, akkor ugyanazon fajokat a laboratóriumban is megfigyelik, jobban ellenőrzött körülmények között.

Mivel ez az etológusok gondolkodásának a sorrendje – előbb a természet, aztán a labor – nem meglepő, hogy a kutyát senki sem vette észre, hiszen a természetben, ahogy azt általában képzelik, nem fordul elő. Így arról a „forradalmi” gondolatról kellett a kutatókat meggyőzni, és kicsit magunkat is, hogy a kutya lakásban él, természetes közege az emberi család, különösen a városokban. Amikor egy gazda bejön a tanszékre a kutyájával, akkor valójában természetes közegében figyeljük meg őket – bármilyen furcsa ez első hallásra. Ma már ezt a felfogást senki nem vitatja.

A Családi Kutya Program az állati elme működésének vizsgálata mellett a kutyát, mint szociális lényt is megfigyeli, hiszen a gazdákat is bevonja a kísérletekbe. Milyen eredményeket értek el ezzel a speciális kutatócsoporttal?

Fontos megemlíteni, hogy az utóbbi öt évben az MTA is támogatja kutatásainkat, hiszen a Tanszéken működik az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport. Szerteágazó kutatásokat végzünk, igyekszünk elérni, hogy a kutyaetológia minél szélesebb körben elfogadott legyen. A háziasítás során a kutya olyan változásokon ment keresztül, amelyek lehetővé tették, hogy könnyen beépüljön az emberi közösségekbe, családokba.

E folyamat eredményeképpen számos olyan viselkedési jellegre tett szert, amely funkcionális értelemben összevethető az emberével. Így például mi írtuk le először, hogy a kutya kötődési viselkedése nagyvonalakban hasonló az emberéhez, különösen a gyerekek és szüleik közötti kötődéssel mutat szoros kapcsolatot. Az ilyen viselkedésbeli párhuzamok lehetővé teszik, hogy a kutya izgalmas biológiai modellje legyen számos emberi sajátosságnak is. Most éppen a kutya és ember öregedésének hasonló vonásait elemezzük kollegáinkkal.

A kutyaetológiai kutatások mellett párhuzamos elindult egy másik projekt is, amely 2010-ben öltött végleges formát MOGI Robi, a szociális robot alakjában. Hogyan kapcsolódik a mesterséges szerkezetek vizsgálata vagy alkalmazása az etológiához?

Először csak egy kis kalandnak tűnt, kíváncsiak voltunk arra, hogyan reagálnak a kutyák egy kutyaszerű robotra. Aztán egy 4,5 éves EU-s projekt lett belőle, és rájöttünk, hogy egy teljesen új kutatási területre tévedtünk. Szerencsére Korondi Péter, Baranyi Péter (SZTAKI), Kovács Szilveszter (Miskolci Egyetem) szinte a kezdetek kezdetén mellénk állt, így kiváló magyar mérnöki segítséggel kezdhettük el a kutatásokat itthon is, hiszen jól működő robotok nélkül nehéz ezt a munkát csinálni. Az ötlet egyszerű: a mai szociális robotok nem túl fejlettek és ez egyhamar nem is fog változni, ugyanakkor az ember már régóta együtt él a kutyával, ami funkcionális értelemben – bármennyire is furcsán hangzik – egyfajta szociális robot.

Már a kutatás kezdetén is jól látszott, hogy az informatikusok a szociális robotokat számos olyan feladatra tervezték, amelyet a kutyák már régóta kiválóan hajtanak végre. Így kézenfekvőnek tűnt, hogy a kutya-ember kapcsolatot egyfajta viselkedési modellként használjuk a robot-ember kapcsolat megvalósításához. Szerintem etológiai megközelítés nélkül nagyon nehéz olyan szociális robotokat készíteni, amelyek könnyen beilleszkednek az emberek közösségébe, és az emberek is elfogadják őket. A kutya rögös utat tett meg, mire eljutott e különös helyzetbe, érdemes tehát tanulni tőle.

A teljes interjút az ELTE honlapján olvashatják.

III. Kutyaetológiai Konferencia 2015. november 7., ELTE TTK