Eötvös Loránd életútja

Eötvös Loránd 1848. július 27-én, a magyar forradalom és szabadságharc évében született Budán. Atyja, Báró Eötvös József, elszegényedett arisztokrata család sarja, aki mint író és nagytekintélyû politikus a reformmozgalom egyik irányítója és élharcosa volt.

A fiatal Eötvös Loránd

Diákévek, ifjúkor

Eötvös Loránd középiskolai tanulmányait, részben magántanulóként, a piaristák pesti gimnáziumában végzi, ahol 1865-ben érettségizik.

Továbbtanulási célként érettségi bizonyítványában jogi tanulmányok vannak feltüntetve, mert a kor szelleme úgy kívánta, hogy egy arisztokrata származású ifjú, ha tanulni kíván, akkor jogász legyen. Eötvöst azonban nem kötik le jogi tanulmányai és ezért mindig szakít idõt magának, hogy természettudományi elõadásokra is eljárjon.

Ennek ellenére befejezi jogi tanulmányait, de továbbra is leghõbb vágya, hogy "külföldi egyetemen, jó tanárok vezetése alatt" ismerkedhessék meg a természet világával és az abban ható erõk játékával. 1867-ben atyai jóváhagyással véglegesen a természettudományok mellett dönt és Heidelbergbe utazik, ahol az egyetemen Kirchhoff, Bunsen és Helmholtz tanítványa. Elsõsorban fizikát, matematikát és kémiát tanul, majd egy félévet a königsbergi egyetemen tölt, de az ottani elõadásokat túlságosan elvontnak tartva visszatér Heidelbergbe.

Egyetemi évei alatt élénk levelezésben áll apjával. A levelekbõl kettõjük harmonikus kapcsolata és mindkét részrõl a tartózkodás nélküli õszinteség és bizalom sugárzik.

A kalandvágyó ifjabb Eötvös 1869-ben csatlakozni kíván Petermann német földrajztudós Spitzbergákra induló expedíciójához. Eötvös apja kérésére lemond utazási terveirõl és szorgalmasan készül doktorátusára, melyet 1870 júliusában 'summa cum laudé fokozattal meg is szerez.

Hazatérése után, 1871. februárjában meghal atyja, Eötvös József "a legjobb és legigazibb barát". Halálos ágyán megint inti fiát, hogy boldog csak akkor lehet, ha tudós marad és a politikába nem avatkozik.

Egyetemi évek

Apja halála után megpályázza a pesti egyetem elméleti fizikai tanszékén meghirdetett tanársegédi állást, melyet meg is kap. A korabeli társadalmi viszonyokra és nézetekre jellemzõ, hogy bemutatkozó elõadásán a hallgatóság nagyobb részét az az érdeklõdés vitte a terembe, hogy lássák a valóságos bárót, aki az egyetemen elõadást tart.

Eötvös laboratóriuma az egyetemen

Rövid ideig tartó tanársegédi mûködése után 1872-ben a király az elméleti fizikai tanszéken nyilvános rendes tanárrá nevezi ki. 1874-ben jogot kap arra, hogy kísérleti fizikából is elõadásokat tarthasson. 1878-ban * Jedlik Ányosnak, a dinamó feltalálójának nyugalomba vonulása után * a kísérleti fizika professzora lett és megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék egyesítése révén létrejött fizikai intézet igazgatói teendõinek ellátására.

1873-ban lett az Akadémia levelezõ tagja, majd 1883-ban rendes taggá nyilvánították. 1889-ben pedig megválasztották az Akadémia elnökévé. Közéleti tisztségei közül még meg kell említenünk, hogy 1894-ben rövid 7 hónapon keresztül vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.

Miniszteri programbeszédének fogható fel az a rövid néhány mondat, melyet beiktatásakor az õt köszöntõ vezetõ tisztviselõknek válaszolt:

"Nekünk, uraim, azon kell fáradoznunk, hogy a közmûvelõdés tere virágos kert legyen; s hogy ezt a célt elérjük, arra szükséges elõször az, hogy e kertben rendet teremtsünk, hogy minden növénynek megadjuk a maga helyét, de szükséges azután az is, hogy minden növénynek megadjuk a maga táplálékát: azt a talajt, azt a levegõt, amely mellett igazán fejlõdik. Egy szóval kifejezve, nekünk itt csak két dolgunk van: hogy parancsoljunk, de azután, hogy segítsünk is. És én, uraim, azt szeretném, hogy minél többet segíthessünk, és minél ritkábban és minél enyhébben kelljen parancsoló szavunkat felemelnünk."

Eötvös Loránd szerény, a háttérben meghúzódó tudós volt, nem szerette a zajos ünnepléseket, nem vágyott sem erkölcsi sem anyagi elismerésekre. Ennek ellenére tudományos eredményeiért és tudományszervezõ tevékenységéért számos hazai és külföldi elismerésben és kitüntetésben volt része. Csak a legfontosabbakat említve: a francia kormány a Becsületrenddel, a magyar király a Ferenc József renddel, a szerb király a Szent Száva renddel tüntette ki. A berlini Porosz Királyi Tudományos Akadémia kültagjává választotta. A krakkói Jagello Egyetem és a krisztinániai (osloi) Norvég Királyi Frederik Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Ezeken kívül élete során még számos kisebb- nagyobb kitüntetésben részesült, különbözõ tudományos és társadalmi egyesületeknek elnöke vagy vezetõségi tagja.

Utazó és sportember

Eötvös kiegyensúlyozott egyéniség volt. Az intenzív szellemi munka mellett mindíg talált idõt a kikapcsolódásra, sportolásra.. Rendszeresen lovagolt, 12 kilométerre levõ házából rendszeresen lóháton járt be egyetemi elõadásait megtartani.

A báró professzor lóháton érkezik az egyetemre

Nyaranta kerékpározott és szenvedélyes sziklamászó volt. Alig tizennyolc éves, amikor megmászta Európa második legmagasabb csúcsát, a Monte Rosa-t (4638 m). A hegymászás klasszikus korában nem maradt le a legjobb német és osztrák hegymászók mögött. Mint szenvedélyes fényképész, alpesi túráiról fényképfelvételek százait készítette. Idõsebb korában lányai is elkísérték túráira, akik szintén szenvedélyes alpinistává váltak.

Hegymászó teljesítményei Dél- Tirolban annyira ismertté tették a "magyar professzor" nevét, hogy 1902-ben az egyik 2837 m magas csúcsot róla nevezték el Cima di Eötvösnek, azaz Eötvös csúcsnak. Baráti társaságban gyakran emlegette tréfásan, hogy büszkébb hegymászó sikereire, mint a torziós inga felfedezésére. Mint a Magyar Turista Egyesület elnöke, hosszú éveken át sokat tett a magyar természetjárás fejlesztése és népszerûsítése érdekében.

Az idõs tudós

Életkorának elõrehaladtával igyekezett társadalmi tisztségeitõl megválni, hogy minden erejét és energiáját kizárólag kutatásainak szentelhesse. E törekvéstõl vezérelve mondott le 1905- ben akadémiai elnöki tisztségérõl is.

Az idõs professzor

Élete végén hosszantartó súlyos betegség gyötörte, de míg betegsége engedte, megtartotta egyetemi elõadásait. A terepi méréseket élete utolsó pillanatáig nagy figyelemmel kísérte. Kezdetben munkatársainak naponta táviratban kellett beszámolniuk a mérési eredményekrõl, mert Eötvöst nagyon izgatta, hogy a mérési eredmények mennyiben támasztják alá elõzetes feltevéseit.

Kutatásaitól rendszeres nyári hegyvidéki túrái alatt sem tudott elszakadni, szabadsága alatt is rendszeres levelezésben állt munkatársaival. Tudományos munkáját pedig még betegágyán is folytatta. Utolsó kéziratát 1919. április 8-án bekövetkezett halála elõtt néhány nappal küldte nyomdába.

Eötvös halálát együtt gyászolta a nemzetközi tudományos élet és az egész magyar társadalom. Eötvössel a klasszikus fizika egyik utolsó nagy képviselõje, Magyarország legnagyobb természettudósa szállt sírba. Alkotásai révén azonban örökre beírta nevét a fizika és geofizika történetébe.