Erdővidék

A Kormos-patak völgye
Elhelyezkedés	Erdély, Kovászna megye
Besorolás	tájegység
Fontosabb települések	Barót, Vargyas, Bardoc, Nagybacon, Nagyajta, Bölön, Ürmös, Apáca, Alsórákos
Népesség
Népesség	~30 ezer
Vallási megoszlás	unitárius, református, római katolikus
Etnikai megoszlás	magyar
Földrajzi adatok
Terület	~600 km²
Időzóna	UTC+2
Térkép

Barót központja a római katolikus templommal

Erdővidék történelmi tájegység Erdély keleti részén, Kovászna megye északnyugati sarkában. Főként a Baróti-medence településeit foglalja magába.

Benedek Elek Emlékház Kisbacon

Élővilág

Erdővidék változatos felszínét kiegészíti, szebbé és élményekben gazdagabbá teszi az élővilág. Ritka fák, maradványnövények és a gazdag állatvilág emelik a táj turisztikai értékét.

A medence alacsonyabb részein tekintélyes területeket foglalnak el a harangvirágos-margarétás rétek. Fűz és éger galériaerdők által kísérve hatalmas meandereket rajzoltak azokra az Olt és a Kormos.

A települések feletti hegylábi zóna mezőgazdasági kultúrnövényekkel és gyümölcsösökkel borított dombjaira helyenként mélyen benyúlnak a lomblevelű erdők. Az erdőszéli övezetet, a meredek patakmedrek oldalait különböző cserjék, így galagonya, kökény és mogyoróbokrok gazdag vegetációja borítja. Ezek mellett szillevelű bajnóca, som, fagyal és kutyabenge virít. De nem ritka az ostorménfa (Viburnum lantana) és a kutyabangita sem. Rendhagyó módon ebben az övezetben a települések felett ültetett fenyőerdők foltjait látjuk.

Az egykor összefüggő övezetet alkotó tölgyerdőknek ma már csak foltjaik maradtak meg. A medence mélyebben fekvő dombjairól kivágták azokat, emlékeiket csak a Tökés, Cserető, Csutakos elnevezések őrzik.

Lassan, néha észrevétlenül adja át helyét ez az övezet a hatalmas kiterjedésű bükkösök birodalmának. A bükk a lomblevelű erdők uralkodó faja a Persányi-hegységben is, ahol különösen az Olt völgyszorosának két oldalán és a Nádas patak forrásvidékén (Feketetó) egységes állományokat képez. Hasonló összefüggő övezeteket alkot a Dél-Hargitában is Gyöngyerdőben, a Feketehegyen és a Kormos völgyében.

A bükk felső határa ezen a vidéken általában 1350 m magasságot ér el. A bükkösökkel nyár, gyertyán, rakottya, juhar, ritkábban szil keveredik. A Nagy-Murgó oldalán találunk nagyobb számban kőrist. A tetszetős külsejű fehér törzsű közönséges nyír erdőgazdálkodási szempontból gyomfának minősül, irtják. Emiatt lassan kiszorul a magasabb hegyi legelőkre. Ligeterdőket alkotnak a Zalánpatak feletti Katrina területén, de jellemző elemei a Hatodi-hágó erdőségeinek is.

Lombos erdőink övezetének elválaszthatatlan tájképi elemei a hatalmas kiterjedésű vágottak, amelyeknek meredek letarolt oldalait vöröses-lilás köntösébe öltözteti a keskenylevelű dercének (méhvirág) – a méhek által igen kedvelt – virágszőnyege. Itt gazdagon osztogatja termését az erdei eper, a málna, ősszel a szeder. Árnyékos-nedves erdőaljak gyakori növénye a fekete- ás vörösáfonya. Erdei tisztások szélén vadalma és vadkörtefák lehulló gyümölcseit előszeretettel keresik fel vaddisznófalkák, barna medvék.

A bükkösök övezete felett napjainkban is egységes állományokat alkotó hatalmas kiterjedésű lucosok terülnek el. Különösen a vidék északi és északkeleti hegykeretének legmagasabb pontjain uralkodó hegyvidéki klíma, kedvezett azok kialakulásának. Igazi sötét hargitai fenyvesekben gyönyörködhetünk a Kakukkhegyen és az Ángyélikában. A nemes vad otthona, a susogó fenyves, felejthetetlen élményt nyújt a turistáknak. Lépten-nyomon a gímszarvas lábnyomaira bukkanunk. A Kakukkhegy oldalának sűrű fenyvesében könnyen röpíthetünk fajdot,

császármadarat. Elszórtan kisebb jegenyefenyő erdőket is találunk.

A takarított legelők övezetéből távol szép borókás terül el a Magyarhermány feletti Magas-Les fennsíkján.

Természetvédelmi törvények védik a terület két különleges növényszövetkezetét: a Kormos forrásvidékén elterülő Lúcs-tőzeglápot és az uzonkfürdői lápot. A Lucsmejjék hegyvidéki klímája olyan életfeltételeket teremtett, amelyek lehetővé tették továbbra is a vidék eljegesedés utáni jellegzetes növénytakarójának a fennmaradását. Az erdei fenyőkkel borított vízgazdag tőzeg- és szőrmoha párnák ritka növényeket táplálnak. Ilyen az apró nyír (Betula nana) jégkorszaki maradványnövény, a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), a közönséges tőzegrozmaring (Andromeda polifolia) stb. Uzonkafürdőn a sűrű égeresekben és gyapjas sással borított dús lápokon ritka növények honosak. Többek között itt él a nagyon ritka keskenylevelű harmatfű (Drosera anglica) és a jogaras kakastaréj (Pedicularis sceptrum carolinum) stb.

Rendkívül érdekes a vidék északnyugati részén levő mészkőhegyek és a Vargyas patak mészkőszurdokának növényvilága. Ez változatos képet mutat egyes fajok helyenkénti viszonylagos uralkodása miatt.

Gyakran tömegesen jelenik meg a szillevelű gyöngyvessző (Spiraea ulmifolia). Ritkasága a vidéknek a boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), ez a mészjelző kosborféle, nagy sárga és barna virágaival, melyet az egész ország területén védett növénynek nyilvánítottak.

Más mészkedvelő növények a sárgavirágú keltike (Corydalis capinoides), a szárnyaltlevelű görvélyfű (Scrophularia laciniata ssp. lasiocaulis). Itt találjuk meg a halovány vadhagymát (Allium flavescens var, ammophilum) és a sötétibolya színű nőszirmot (Irris hungarica). De a Rika mészkővidékein mindenütt jelen van a parlagi macskatalp (Antennaria dioica Rubra), a sárga len (Linum flavum), az ezüstvirág (Paronychia cephalotes), az árvalányhaj és a bibircses kecskerágó is.

Az észak-persányi Hagymás-tető és az Erdőfüle feletti Kankóskert Erdővidék szép – sajnos pusztulásra ítélt– nárciszmezői. Itt a nárcisz (Narcissus angustifolius) és a európai zergeboglár (Trollius europaeus) tömegesen virágzik május közepén. Erdővidéken sok a más területekről betelepített díszfa és cserje. A régi kastélyok és udvarházak (Vargyas, Olasztelek) kertjei valóságos dendrológiai gyűjtemények voltak, jelenleg kevés található meg ezekből. Ritkaság számban megy a baróti baptista templom udvarán lévő néhány simafenyő (Pinus strobus) példányai is.

A vidék kiterjedt erdőségeiben számos vadállat él. A Dél-Hargita zónájában érzi igazán otthon magát a gímszarvas, hiúz és a fajd. Vadgazdasági szempontból védett állat a nyest. Közismertebbek a farkas, a vaddisznó, a róka, a vadmacska, a barna medve és a nyúl. Védett madarak a fekete gólya (Ciconia nigra) és a nagy fülesbagoly (Bubo bubo). A Lucsban, Bodvajban és a Kakukkhegyen, egyszóval hegyvidékeinken mindenütt ahol nyugalmat és kedvező életfeltételeket talál, jelen van a keresztes vipera.

Gyorsvizű hegyi patakokban sok a pisztráng. A síkvizek közönséges halai a fejes domolykó, márna, paduc és a ponty.

Erdővidék magyar irodalmi élete

Erdővidék magyar irodalmi élete gazdag művelődéstörténeti hagyományban gyökerezik. Nagyajtán élt a halálát megelőző évtizedekben Cserei Mihály; ugyancsak a XVIII. századból Benkő József történész és Linné-követő botanikus munkásságára emlékezünk, innen indult pályájára Bölöni Farkas Sándor, s Benedek Elek kisbaconi otthona nemcsak a század eleji székelymentő akció kezdeményezésével s e táj megörökítésével kapcsolódott írásbeliségünk menetébe, hanem a Cimbora-szerkesztő fáradhatatlan irodalomszervezésével s "fiai"-nak ide gyakran megtérő irodalmi turnéival, a romániai magyar irodalmi közélet első népi törekvéseivel is.

A Nagyajtán született Kriza János katonadala ezen a tájon nem nosztalgikus jelkép, hanem maga a valóság:

"Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám. / Zöld erdő zúgásán, / Vadgalamb szólásán / Nevelt föl jó apám."

A vidék központjában a százéves baróti középiskola hűen őrzi az itt született Baróti Szabó Dávidnak, a "klasszikus triász" költőtagjának emlékét, s idézi a község másik jeles szülöttjét, Gaál Mózes ifjúsági írót.

Barót szellemi örökségéhez tartozik az 1860-ban alakult Erdővidéki Székely Társalgó és Olvasó Egylet s az 1874 óta működő, 1974-ben centenáriumát ünneplő baróti dalárda.

A zenekar is közel százéves. Az első nyomdát 1898-ban állították föl, Rozsondai János, Nagy József, majd Égető Árpád nyomdászok igazgatása alatt közel fél századig működött. 1903-tól itt készült az Erdővidék c. hetilap, első szerkesztői: Ferenczy Géza és Hoffmann Géza. A lap többször változtatott címet, utoljára 1940-ben jelent meg Fábián László szerkesztésében mint Erdővidéki Hírlap. Hasábjain megtaláljuk Benedek Elek, Bitay Árpád, Szabó Jenő, Szabolcska Mihály, Szalay Mátyás, Szekula Jenő írók és a jeles bodosi gyümölcstermesztő Budai József írásait.

Az 1924-ben alakult Baróti Casino könyvtára mára 20 000 kötetes városi könyvtár, a régi kultúrház 1958 óta városi Művelődési Ház. Kászoni Gáspár régészeti és céhtörténeti gyűjteménye itt, id. Sütő Bélának s társainak néprajzi gyűjteménye a közeli Vargyason egy tervbe vett Erdővidéki Múzeum törzsanyaga. Az irodalmi ünnepélyek, író-látogatások, színházi rendezvények, kiállítások, bányásznapok, tudományos ülések légköréből indult pályájára Barótról Bede Olga írónő, Kászoni Zoltán halbiológus szakíró és Kisgyörgy Zoltán geológus szakíró, Kovászna megye s főleg a Köpec-baróti Szénmedence kutatója.

Az Erdélyi Kárpát-egyesület 1934-ben Baróton megrendezett tudományos értekezletén Szádeczky-Kardoss Gyula, Bányai János, Balogh Ernő és Török Zoltán geológusok rámutattak már a táj altalajkincseire, az 1872 óta folyó köpeci barnaszénbányászat azonban csak a szocialista iparosítás során érte el mai területi és műszaki fejlettségét.

A tájra jellemző bányászvilágot Szemlér Ferenc regénye, A föld alatti erdő (1950) emelte az irodalomba, a gazdasági fejlődés eredményeit mind műszaki, mind üzemtörténeti szempontból Kisgyörgy Zoltán és Vajda Lajos dolgozta fel a helyi szénbányászat centenáriumára kiadott Köpecbánya 1872-1972 c. kötetben (Sepsiszentgyörgy 1972).

Benedek Elek Emlékház (Kisbacon)

Erdővidék ismétlődő ünnepei a Benedek Elek-évfordulók. A kisbaconi Mária lakban berendezett emlékházhoz s írói emlékeket őrző kertjébe 1959-ben is, 1979-ben is elzarándokolt a vidék népe, s a lezajló ünnepségek írói és tudományos előadói egyre bensőségesebben mutattak rá a nagy mesemondó és harcos irodalompolitikus erkölcsi magatartásának, mondandójának mély helyi gyökereire.

A köpeci bányavidék székely lakosságának nagy életforma-fordulójáról Balogh Edgár Vargyasi változások c. krónikája számolt be (Bartha Árpád fotóival, 1979).