Az EU környezetvédelmi miniszterei jóváhagyták a novemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciára szánt uniós kibocsátás-csökkentési hozzájárulást. Az EU és tagállamai ezzel a világ országai közül elsőként tették meg ajánlatukat, arra sürgetve a partnereket, hogy legkésőbb március végéig ők is ismertessék az álláspontjukat.

A környezetvédelmi tanács március 6-án elfogadta azt a dokumentumot, ami az EU hivatalos felajánlásának számít a novemberben esedékes párizsi ENSZ klímakonferencia sikeréhez. A párizsi találkozó célja, hogy a világ országai ambiciózus és jogilag kötelező kibocsátás-csökkentési vállalásokat tegyenek, amelyeket 2020-tól kezdve hajtanának végre.

A Tanács által jóváhagyott dokumentum formailag az EU és tagállamainak hozzájárulási szándéknyilatkozata (angol rövidítése INDC), ami alapján a tárgyalások megkezdődhetnek majd a különböző partnerek között. Európa tárgyalási ajánlata tulajdonképpen már tavaly október óta ismert, amikor az állam- és kormányfők megegyeztek, hogy 2030-ig uniós szinten legalább 40 százalékkal csökkenteni fogják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Fontos kitétel, hogy ezt a csökkentést kizárólag hazai, EU-n belüli erőfeszítésekkel kívánják elérni.

A 40 százalékos vállalás jogilag kötelező érvényű, de csak uniós és nem tagállami szinten. Az, hogy az EU-szintű kötelezettségvállalás hogyan jelentkezik majd tagállami szinten, csak az év második felében közzéteendő jogszabályi javaslatokból derül majd ki. Ami biztos, hogy az emisszió-kereskedelmi rendszeren (ETS) kívüli CO2-kibocsátás csökkentése során ezúttal is figyelembe veszik majd a tagállamok gazdasági fejlettségét (azaz a GDP nagyságát). Az ETS-en belül pedig évről-évre 2,2 százalékkal zsugorodik majd le az a kibocsátási sapka, ami az emisszió maximális szintjét jelenti.

A 40 százalékos vállalás megoszlik majd az ETS hatálya alá tartózó és az azon kívüli szektorok között: az előbbinél 43 százalékos, az utóbbinál 30 százalékos csökkentésre számítanak a tagállamok, ezúttal a 2005-ös bázisértékhez viszonyítva. A tagállamok vezetői 2014 októberében megállapodtak két további célszámról is – megújuló energia és energiahatékonyság –, mindkettő 27 százalék. De miközben a megújulókra vonatkozó szám kötelező érvényű csak uniós szinten (tehát nem fogják lebontani a célszámot nemzeti vállalásokra), addig az energiahatékonyság csak „indikatív” cél, amit nem lehet számon kérni a tagországokon.

A legutóbbi adatok szerint az EU nagyrészt a gazdasági válság következményeként 2014-re már nagyon közel jutott a 2020-as 20 százalékos kibocsátás-csökkentési cél eléréséhez: konkrétan tavaly 19 százalékkal kisebb volt a kibocsátás, mint 1990-ben. A gazdasági növekedés beindulásával azonban a következő néhány évben várhatóan az emisszió is növekedésnek indul majd, a már elfogadott intézkedések (például az ETS sapka csökkentésének) köszönhetően azonban az EU 2020-ra előreláthatóan túlszárnyalja majd a 2020-ra előirányzott célokat.

Bár az EU párizsi csomagja elvileg a gazdaság valamennyi szektorára kiterjed majd, a tagállamok véleménye továbbra is megoszlik arról, hogyan építsék be a földhasználatot és az erdőgazdálkodást a legalább 40 százalékos kibocsátás-csökkentési célba.  Az EU a meghatározó gazdasági pólusok közül elsőként tette meg hivatalos ajánlatát a párizsi ENSZ-konferenciára, megerősítve vezető helyét a klímaváltozás elleni harcban. A miniszterek arra sürgették partnereiket, hogy az EU példáját követve legkésőbb március végéig hozzák nyilvánosságra a saját hozzájárulásukat, átláthatóvá téve ezzel a folyamatot.

Az egyik legismertebb környezetvédelmi szervezet szerint ugyanakkor az EU által elfogadott szöveg szűkszavú a részleteket illetően, visszafogott ambíciókat tükröz, későbbre halaszt lényeges döntéseket és csak mérsékelt támogatást nyújt az EU diplomáciai offenzívájához az ENSZ-klímacsúcsot megelőző időszakban.

„A miniszterek gratulálnak maguknak a klímavállalások határidő előtti benyújtásához, de ennél sokkal többre kellene törekedniük. Ez a minimiális kompromisszum nagy betöltetlen űröket hagy. Hogyan tudna Európa túlmenni a 40 százalékon? Hogyan fogják figyelembe venni a termőföld használatát? Milyen konkrét támogatást javasol Európa a finanszírozás és az alkalmazkodás terén? Sem ez a kötelezettségvállalás, sem a Bizottság közelmúltbeli közleménye nem lehet az utolsó szó ebben a kérdésben” – jelentette ki Jason Anderson, a Természetvédelmi Világalap (WWF) európai irodájának klíma- és energiapolitikai csoportvezetője.