Kultúrák vándorlása

EURÓPA ÚJRANÉPESÍTÉSE

Írásunk előző része a hominidák „honfoglalásáról”
szólt, arról, hogyan hódították meg Európát, s miképp
szorultak vissza. Most azt mutatjuk be, hogy kései
utódaik hogyan rajzottak ki a menedékhelyekről az utolsó
jégkorszak enyhülésekor, hogy újra benépesítsék
a földrészt, sőt az egész Földet. Arról is szó lesz, miképp
jutott el a modern ember a Kárpát-medencébe.

A Kárpát-medence népeinek, így a magyar népnek az őstörténetében is kiemelkedően fontosak a dél-ukrajnai és dél-oroszországi őskori emberleletek. A történelem folyamán számos hullámban települtek be hazánk területére a népcsoportok, s néhány kivétellel mind keleti irányból jöttek.

La Ferrassie (Franciaország) Neander-völgyi (balra) és cro�-magnoni (jobbra) emberei

Kőkori kultúrák

A paleolitikum hazai leletanyaga a keleti gravette-i kultúra hatását tükrözi. Ez a kultúra Ukrajna területéről jutott a Kárpát-medencébe. Azután a népvándorlás korában mind az avarokkal, mind a magyarokkal nagy tömegben áramlott be olyan népesség, amely antropológiailag leginkább a Fekete-tenger északi partvidékén és a Kaukázustól északra elterülő síkságon az időszámítás után élt népességekre hasonlít. A kelet-európai őskori lelőhelyek feltárása bizonyára több fogódzót ad e népességek őstörténetének megismeréséhez.

A késői őskorból származó kőeszközök finomabbak a korábbiaknál; jellemzőek a levél alakú lándzsa-, illetve nyílhegyek. Eszközeik és kulturális hagyatékuk alapján elkülönített korszakok: aurignaci, gravette-i, solutréi, magdaléni. (A kutatók a kultúrák nevét franciaországi lelőhelyek alapján adták.)

A gravette-i korszakot a Vénusz-szobrocskákjellemzik. Készítésükhöz sokféle anyagot: mamutagyarat, agancsot, csontot, követ és agyagot használtak. Legtöbbjük terhes és meztelen nőt ábrázol, a figurák melleit és farát erősen hangsúlyozták, a fejét és a végtagjait ellenben csak elnagyoltan ábrázolták.

Az őskori művészet a felső paleolitikum magdaléni korszakában érte el csúcspontját. Finom kivitelű csont- és mamutagyar-faragások, kisméretű agyag termékenységszobrok, csodálatos szépségű barlangfestmények kerültek elő főleg Spanyolországban (Altamira-barlang) és Franciaországban (lascaux-i barlang). A kőkorszaki művész festékét állati zsírokkal kevert porított kövekből, főleg vörös színű vas-oxidból és fekete mangán-oxidból készítette. A képeken általában nagy testű állatok: rénszarvasok, lovak, mamutok, bölények, gyapjas orrszarvúk, szarvasok, kőszáli kecskék, őstulkok láthatók. A festményekkel díszített barlangokat a kutatók a rituális élet színhelyének tartják.

Hazánkban ebből a korszakból a Szeleta műveltség a legnevezetesebb, amely a Bükk-hegységben feltárt barlangról kapta a nevét. Egy másik híres lelőhely van Érd határában, a Fundoklia-völgyben, ott a felső paleolit korszaki vadászok telephelyét tárták fel.

Ez idő tájt kelet felől két műveltség hatolt be hazánk mai területére. Kis-Ázsia felől aurignaci (ejtsd: orinyáki) kultúrájú emberek a Kárpát-medencén át vonultak nyugat felé. A másik csoport Ukrajna felől érkezett, és a keleti gravette-i kultúrát hozta magával.

Ásatag emberek

A felső paleolitikum embere lényegében azonos megjelenésű volt a mai emberrel. Számos lelőhelyről kerültek elő a Homo sapiens ásatag elődeinek (Homo sapiens fossilis) csontmaradványai, amelyek hasonlóságuk alapján három formakörbe csoportosíthatók.

Cro�-magnoni típus. Közép-Franciaországban Cro�-Magnon sziklaeresz-kitöltésében öt ember csontvázmaradványát találták meg az aurignaci korból. Az olasz Riviéra vörös szikláinak falában levő Grimaldi-barlangokból összesen tizenöt csontváz került elő, ugyancsak az aurignaci korból. Ők a klasszikus képviselői a róluk elnevezett Cro�-Magnon rassznak. Agykoponyájuk hosszú, arcuk alacsony és széles. Szemüregük alacsony, szögletes, állkapcsuk széles, állkapocs-szegletük kiálló, emiatt az arcuk körvonala szögletes.

Brünn–Przedmosti típus. A két közeli lelőhelyről mintegy negyven ember csontmaradványai kerültek elő. Koponyájuk hosszú, keskeny, az arcuk nem olyan széles, mint a cro�-magnoidoké. Erre a típusra jellemző a markáns, erőteljes koponyarelief és a magas termet. Ezt tekintik az északi, nordikus típus ősének.
Combe-Capelle típus. A hasonló nevű lelőhelyről kapta nevét, ott találták meg egy hosszú fejű, gracilis koponyafelépítésű, alacsony termetű férfi csontvázát. Sok antropológus ezt tartja a mediterrán embertípus ősének.

Minden bizonnyal más embertípusok is éltek a felső paleolitikumban, de maradványaikat még nem találták meg. A típusok kialakulásában több tényező jutott szerephez; a legfontosabb a földrajzi izoláció és a kis populációméret lehetett.

Vénusz-szobor Brassem- pouyból (gravette-i időszak, 22–29 ezer évvel ezelőtt)

A willendorfi Vénusz (gravette-i időszak, Ausztria)

Barlangmenedékek

A jégkorszakban Európa északi felét állandó jég borította, csak a déli fele volt valamelyest alkalmas az ember megtelepedésére. A legzordabb korszakokat pedig akár a növények és az állatok, az ember is úgynevezett refúgiumokban, menedékhelyeken vészelte át.

E menedékhelyeken a körülmények szerencsés egybeesése folytán az életfeltételeik viszonylag jobbak voltak, s ily módon kisebb-nagyobb csoportok a legrosszabb időket is átvészelhették. Egy-egy refúgium számos, egymástól nem túlságosan nagy távolságra levő barlangból állt. A bennük meghúzódó csoportok érintkeztek egymással, erre a franciaországi és spanyolországi barlangok falfestményei és az ott talált szerszámok hasonlóságából következtethetünk. Az embercsoportok lélekszáma csekély volt.
Európában több refúgium lehetett, köztük a ma még kevéssé ismert dél-ukrajnai és dél-oroszországi területeken is.

Míg a felmelegedések időszakában nagy népességmozgások voltak a különböző területek között, addig a legzordabb jégkorszakban az egymástól nagy távolságban élő népességek nem érintkezhettek egymással. Az izolátumokban együtt élők közeli rokonok voltak, génállományuk állandósult, a ritka variációk kiszelektálódtak belőlük. Ez külső megjelenésükön is megmutatkozott: a csoport tagjai nagyon hasonlítottak egymásra. Így alakultak ki azok a fenotípusok, amelyek a jégkorszak után, az éghajlat enyhülésével szétrajzottak Eurázsiában, benépesítve az egész földrészt.

A Brünn–Przedmosti (protonordikus) típus elsősorban Európa északi felét népesítette be, ma is az ebből kialakult nordikus típus a leggyakoribb Skandináviában, Németországban, sőt a nyugati szláv nyelvű népek, a csehek és a lengyelek között is.

Sziklafestmény a Lascaux-i barlangból (részlet)

Enyhülés és szétrajzás

A Combe-Capelli (protomediterrán) típus a mediterráneumban terjedt el Portugáliától a Földközi-tenger partvidéke mentén egészen Indiáig. A hatalmas területen való elterjedés eredményeként igen sok formavariáció alakult ki. A termet és az arc nagyon változatos, a barna színkomplexió viszont egységesen jellemző. Néhány még ma is izoláltan élő népességben (például Szardínián) a típus ősi formájában is fennmaradt. Gracilis formája Magyarországon főleg a Dunántúlon fordult elő. A temetőkben egészen a római korig az ősi pannon bennszülött népesség meghatározó eleme, és még a mai népességben is felismerhető.

A cro�-magnoid típus a két előbbi közötti sávban, mindkettő elterjedési területére is behatolva jutott Nyugat-Európától a dél-szibériai Minuszinszki-medencéig. Közepes és magas termet, kiálló, egyenes vagy hajlott orr, közepesen hosszú fej, alacsony, széles, szögletes arc, szögletes, téglalap alakú szemüreg jellemzi. A hajuk általában fakó-szőke, a szemük szürke. A keleti szláv népek etnogenezisében ez a típus játszotta a legfontosabb szerepet, de a skandináv népekre is erősen hatott. A magyarországi temetőkben ez a típus a neolitikumtól az Árpád-korig folyamatosan felismerhető.
A cro�-magnoni ember elterjedési területének méretére jellemző, hogy a Minuszinszki-medencéig előfordult. Számos bronzkori temetőben találták meg azt a szögletes arcú, egyik legkorábbi lelőhelyéről andronovóinak nevezett típust, amely a honfoglaló magyar vezető réteg turanid típusának kialakulásában játszott szerepet.

Jó okunk van feltételezni, hogy további refúgiumok is léteztek Európában. Több olyan embertani típus létezik a neolitikumtól napjainkig, amelynek felső paleolit korszaki előzményei eddig nem kerültek elő.

Alpi típus. Az Alpok magasan fekvő falvaiban, Franciaország Központi-platóján és Csehország hegyvidékén mintegy izolátumként működő kis falvakban ma is felismerhető az alpi típus, amelyet barna színkomplexió, kis-közepes termet, rövid koponya, lekerekített, gyerekes arcforma jellemez.

Dinári (adriai) típus. Magas termet, meredek, lapos nyakszirt, rövid agykoponya, keskeny arc, erősen kiálló, hajlott orr, sötét színkomplexió jellemzi. Ez a típus is a magas hegységek lakosságával kapcsolatos, főleg a Dinári-Alpokban fordul elő a montenegróiaknál, szerbeknél és a bosnyákoknál, de a Tiroli-Alpokban és az Északi-Kárpátokban is megtalálható.

Elő-ázsiai (armenoid vagy anatóliai) típus. Az előzőhöz hasonló morfológiai jellegekkel írható le, de az orruk még erősebben kiálló és a homlokuk is hajlottabb. Főleg az örményekre jellemző, de a velük szomszédos országok lakosságában is gyakran előfordul. Paleolitikus előzménye ennek sem ismert, de a neolitikum nagyon fejlett mezőgazdasági kultúráját ezzel az embertani típussal jellemezhető lakosság hozta létre Elő-Ázsiában.

A honfoglalók népessége

A fentieken kívül meg kell említeni három jellegegyüttest, amely a magyar őstörténetben is szerephez jut: a turanid, az uráli és a pamíri típust. Mindhárom Európán kívül alakult ki, s döntő mértékben az europid formakörbe tartozó jellegegyüttessel írhatjuk le. Mindhárom típus a X. századi honfoglalás kori népesség legfelső társadalmi rétegében fordul elő. A típusok kialakulásának története nem követhető olyan messze az időben, mint a fentieké. Ennek több oka is van, a leglényegesebb az, hogy olyan területen alakultak ki, amelyeket régészetileg még alig kutattak.

Turanid típus. Térben és időben Dél-Szibéria bronzkoráig vezethető vissza. Nagyobb lélekszámú cro�-magnoni típusú (andronovo) europid és kisebb lélekszámú mongolid népesség élt együtt Dél-Szibéria és a mai Észak-Kazahsztán pusztáin. Néhány évszázad alatt szétterjedtek az egész ázsiai sztyeppén, és nagy létszámú népességet hoztak létre a Kaszpi-tengertől az Altáj-hegységig. Ez a típus nem tűnt el az idők folyamán, ma is jól felismerhető Közép-Ázsia török nyelvet beszélő népei, elsősorban a kazahok között. Magyarországon a kunok és a palócok között gyakori.

Uráli típus. Őstörténetét teljes homály fedi. Csak annyi biztos, hogy europid és mongolid népesség folyamatos együttélése révén alakult ki, valahol az Urál és a Szaján-hegység közötti izolátumban. Az ugor nyelvet beszélő nyugat-szibériai voguloknak és osztjákoknak ez az uralkodó típusa.

A magyar honfoglalók vezető rétegeiben is előfordult, a köznépből hiányzott. Az Árpád-kori temetők csontmaradványaiban viszont már egyáltalán nem ismerhető fel. Ennek az az oka, hogy e típus képviselői kevesen voltak, ezért embertani értelemben gyorsan beolvadtak a nagyobb és igen heterogén, de szinte teljes egészében europid népességbe.

Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben.

Fóthi Erzsébet
(Magyar Természettudományi
Múzeum Embertani Tár)