Európa legnagyobb összefüggő vizes természetvédelmi területét több ország szakemberei gondozzák, vigyázzák.

Fotó: Goran Šafarek

Dráva, a Mura alsó folyása és a Dráva torkolata feletti Duna-szakasz ökológiai szempontból kontinensünk egyik legegységesebb folyórendszere. E háborítatlan táj megőrzéséért indította programját az 1990-es évek elején Martin Schneider-Jacoby német biológus, a Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum megálmodója. A régiót magyar és horvát oldalról „bioszféra-rezervátum” minősítésre jelölték; az UNESCO 2012-ben jóváhagyta a minősítést. A WWF Magyarország igazgatója, Sipos Katalin így summázza a lényeget: „A bioszféra-rezervátum három alapvető funkciója az ökoszisztéma megőrzése, a régió fejlesztése társadalmi-gazdasági és ökológiai értelemben egyaránt fenntartható módon, valamint az oktatás és a kutatás ösztönzése. Az UNESCO 1970-ben indított „Ember és bioszféra” (MAB) programja keretében immár 669 bioszféra-rezervátum létesült a világ százhúsz országában. Ezek között a Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátum lehet az első, amely öt országra terjed ki.

Ártéri növénytársulások: puhafa ligeterdő, fűzliget. A Duna magyarországi szakaszán Gemencen, horvát oldalon a Kopácsi-réten húzódnak nagyobb ártéri erdők. A nyílt árterek enyhítik az árvízveszélyt, óvják a vízminőséget. 
Fotó: Kudich Zsolt

„Amazon of Europe” – honnan az egzotikus elnevezés? A választ a névadó, az osztrák WWF munkatársa, Arno Mohl adja meg: „Amazonas: a név hallatán mindenki érintetlen, ősi vidékre gondol. A Duna–Dráva–Mura körbezárta terület hasonlóan gazdag flórának és faunának ad otthont, mint az Amazonas vidéke. Még az emberi beavatkozás is hasonló: miként Brazíliában, itt is főként vízerőművek veszélyeztetik a folyók ökoszisztémáját” – magyarázza Mohl, a Mura–Dráva–Duna projekt nemzetközi koordinátora.

A bioszféra-rezervátum leginkább védett, központi zónájában, a magterületen a megőrzés és a kutatás a fő feladat. A pufferzóna a magterületet védi; szabályozott keretek között itt már folyhat emberi tevékenység. Az átmeneti övezetben fenntartható, természetbarát gazdálkodás zajlik.

Magyarország legnagyobb testű kérődző vadja, a gímszarvas a Duna menti tisztások, lombos erdők, folyóárterek lakója. 
Fotó: Jaroslav Pap

Hazánk leggyakoribb siklója, a vízisikló, elsősorban vizek közelében, ingoványos területeken honos. A Duna és a Dráva vadregényes holtágaiban jól érzi magát, kiváló úszó. 
Fotó: Goran Šafarek

A Dráva és a Mura nagy sebességgel zúdul alá az Alpokból, majd lassulva a lankás alföldi tájon, Őrtilosnál találkoznak. Innen a Dráva magában halad a Kopácsi-rétig, ahol Almás közelében összeolvad a Dunával. Sík területen a folyók nem sietnek: erre-arra kanyarognak, szigeteket építenek, békés élőhelyet nyújtva sok növénynek, állatnak. Árvíz idején szétterülnek, kiöntenek, csapadékszegény időkben medrük beszűkül.

Az Árpád-korban még csupán szelíden terelgették a folyók egyes részeit: kieresztő csatornákkal halastavakat duzzasztottak, vízimalmok meghajtására zsilipelték a vizet. A népesség növekedésével egyre nagyobb árterületeket vettek használatba, a folyókat mesterséges mederbe terelték. A nagyobb folyószabályozási munkák 1784-ben kezdődtek, az árvizek megfékezésére átvágták az első „túlfejlett kanyarokat”.

A fokozottan védett rétisas lételeme a hatalmas, őshonos fákkal teli, összefüggő ártéri terület. Legnagyobb Kárpát-medencei állománya a rezervátum területén él. 
Fotó: Kudich Zsolt

A védett hármaslevelű fogasír egyetlen hazai élőhelye a Dráva menti gyertyános–tölgyesek erdei talaja. 
Fotó: Ifj Vasuta Gábor

„A folyószabályozás, a hordalékkotrás, a vízerőmű károsan hat a környezetre. Kimélyülnek a folyómedrek, kiszáradnak a mocsarak és az ártéri erdők. Ez a negatív hatás mutatkozik meg Barcs mellett is, a Dráva 15 kilométer hosszú egykori kanyarulatánál, amely a folyószabályozás miatt végérvényesen holtággá vált” – mutat rá Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője. „A holtág felső végének így nincs többé közvetlen kapcsolata a folyóval, ezért vízutánpótlása is jelentősen megváltozott. Az Ó-Dráva ma már csupán a csapadékból és a babócsai Rinya patakból kap vizet. A meder megtelik ugyan, de a bekerült víz idő előtt el is folyik belőle.”

A fűz–nyár ligeterdőkkel borított táj a száraz időszakokban szomjazik, sőt haldoklik. Annak érdekében, hogy a régió növénytakarója több vízhez jusson, a magyar és a horvát szakemberek közös tervet dolgoztak ki. Az ideális vízszint megtartását előirányzó projekt az Európai Unió life+ programjának támogatásával valósul meg. 
Az Ó-Dráva várhatóan 2018-ban lezáruló helyreállítási munkálatait minden bizonnyal további projektek követik majd. A végcél a térség hajdani vízbőségének helyreállítása, a mérsékelt égövre jellemző, a brazíliai Amazonas-vidékhez hasonlóan fajgazdag és változatos, ám veszélyben lévő ökoszisztéma megőrzése.

A galériaerdők, halastavakat övező nádasok a gémfélék kedvenc helyei. A karcsú, hófehér nagy kócsag egész Európában védett, Magyarországon fokozott védelmet élvez. A kisebb, kecses, ugyancsak védett kis kócsag állománya hazánkban már örvendetesen gyarapodik. A képen itt-ott látható szürke gém jóformán minden vízközeli területen megjelenik. Noha nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, nálunk védettnek számít. 
Fotó: Kudich Zsolt