Semmit nem tűr meg maga mellett (fotó: Limp Tibor)

A hivatalos neve bálványfa, de sokan ecetfaként ismerik – utóbbi ugyan egy másik faj, ám a köznyelv ugyanazt a növényt érti alatta. Mutatunk majd róla több képet is, de talán beugrik, ha azt mondjuk: ez az a fa, ami az aszfalt repedéseiből, vasúti töltések bazaltrengetegéből, vagy egy letört járdaszegély mögül képes kinőni.

Agresszíven és gyorsan terjeszkedik, az őshonos növényeket elnyomja, és megmérgezi, már a közeli jövőben komoly fenyegetést jelenthet a magyarországi ökoszisztémára.

Limp Tiborral, a Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészetének műszaki vezetőjével, a bálványfa egyik legavatottabb hazai szakértőjével beszélgettünk az invazív fafaj jelentette veszélyről és a védekezésről.

A bálványfa Kínában őshonos a Jangce folyó vidékén, kontinensünkön elsőként Franciaországban jelent meg a XVIII. század közepén természetesen emberi segédlettel. Elődeink persze nem tudták, micsoda veszélyes ellenséget szabadítanak a nyakunkra, ők még csak előnyeit akarták kihasználni.

Azt, hogy megfelelő hőmérsékleti és fényviszonyok között szinte bármilyen talajon képes megélni, gyorsan és tekintélyes méretűre nő, jól bírja a légszennyezést, virágzáskor pedig – mi tagadás – tényleg szép látványt nyújt. Kiválóan érzi magát a mérsékelt égövön, kórokozói, kártevői, azaz természetes ellenségei nem élnek Európában. Bizonyos értelemben praktikus választás parkok, kertek, építkezési területek gyors, olcsó és problémamentes fásításához.

Ezen kívül jó mézelő, levelei a selyemhernyó takarmányaként szolgálnak, nem csoda, ha a franciák példáját több ország követte: a bálványfa már a XIX. században Magyarországon is megjelent. És sajnos még ma is telepítik.

Sajnos, mert mára kiderült, minden gazdasági előnye mellett milyen óriási veszélyt jelent az őshonos növényvilágra, rajta keresztül pedig az egész ökoszisztémára.

Károkozása többrétű, Limp Tibor a két legfontosabbat említi. Egyrészt a bálványfára jellemző, úgynevezett allelopátia, vagyis a növény által termelt metabolitok környezetre gyakorolt hatása. Ezek a másodlagos anyagcseretermékek a termelő növény életműködését alapjaiban nem befolyásolják, azonban a környező vegetáció elemeit igen.

Ennek köszönhető, hogy a megjelenő bálványfa-konszociációk – elegyetlen bálványfacsoportok – alatt rövid idő alatt eltűnik, átalakul az addig ott lévő gyep-és cserjeszint. A fajszám drasztikusan lecsökken, és a természetközeli növényzeti struktúrát felváltja az alacsony fajszámú, nagy vitalitású nitrofillek (ragadós galaj, fekete bodza) tömege.

Ha úgy nézzük, a természet csodája, ahogy egy fa gyakorlatilag kiirtja maga körül a vetélytársakat, de esetünkben ez az őshonos növényvilág pusztulását jelenti. Még nagyobb baj, hogy ha egy területről kiirtjuk a bálványfát, a növényi maradványok, és az azokban továbbra is jelen lévő metabolitok még évekig kifejtik hatásukat.

A másik nagy probléma, hogy a bálványfa nagy mennyiségű lehulló lombja bomlásakor nitrogénfelhalmozódást eredményez. Hosszabb távú következményként olyan nitrofil fajok jelennek meg és válnak egyeduralkodóvá, mint a csalán, a fekete bodza vagy a ragadós galaj. Ezek elburjánzása adott területen évtizedekre lehetetlenné téve az erdősülés természetes folyamatát.

Akárhogy is nézzük tehát, a bálványfa agresszív, és nagyon gyorsan terjed: ahol egy felbukkan, ott biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan több sőt sok lesz belőle – mondja a szakember. Magyarország klímája – köszönhetően az éghajlatváltozás hatásainak is – ideális a faj számára, az alföldeken mindenütt, a hegységekben öt-hatszáz méter magasságig kiválóan érzi magát.

Elég egyetlen kerttulajdonos, akinek megtetszik a bálványfa, és megindul a “fertőzés”: három-négy évesen már magokat hoz, ezeket a szél kilométerekre képes elsodorni. Kedvezőtlen körülmények esetén évekig képes várin a csírázással, ahogy a szakember mondja: a mag évekig átfekszik.

Mechanikus eszközökkel szinte lehetetlen kiirtani – ha az ember kivágja a fát, de csak egy pici gyökérdarab is marad utána a földben, kész a baj. A csonkban a vágás hatására a feldúsuló auxin fokozott sarjképzést generál, az ellene folytatott harc sziszüphoszi unkává válik. A fa, mint a hidra a görög mitológiában: egy levágott feje helyett kettő nő…

A nagyobb egyedek ellen és a fa tömeges megjelenése esetén csak a vegyszeres irtás vezet eredményre. Bizonyos glifozát hatóanyagú szerek a lakosság számára is elérhetők, felhasználhatók, azonban nagytermetű fák kezelésében vagy  nagyobb bálványfacsoportok irtásában ajánlott szakemberhez fordulni. Segítségért, tanácsért bárki bizalommal fordulhat bármelyik erdészethez, akár a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársaihoz is – mondja Limp Tibor.

Nehezíti a fafaj elleni eredményes fellépést, hogy terjesztése, ültetése kormányzati szinten nem korlátozott. Emberre nem veszélyes, nincs olyan jogszabály, ami tiltaná telepítését vagy előírná irtását – márpedig természetvédelmi, ökológiai szempontból éppúgy kellene kezelni, mint a parlagfüvet. Reméljük, a jövőben ez változni fog, ám addig is a tájékoztatás, a szemléletformálás, erdészetek és önkormányzatok összefogása segíthet.

Nagyon fontos, senki ne ültessen, nevelgessen bálványfát, sőt próbálja meg a környezetében lévőket kiirtani, amiben – ismétli a szakértő – bárki számíthat az erdészetek segítségére. Illetve ne legyünk a hazai ökoszisztéma akkora ellensége, hogy tudatosan bálványfát telepítsünk vagy gondozzunk Magyarországon. Jelenleg másképp nem állíthatjuk meg ezt a rendkívüli vitalitással rendelkező, agresszíven terjeszkedő fajt, ami elborítja az egész országot.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)