Legutóbb 90 éve láttak fakó keselyű csapatot hazánkban. Most a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Borbáth Péter, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, Pély közelében 15 fakó keselyűt pillantott meg, melyek épp az éjszakázáshoz kerestek megfelelő helyet.

Nem rég adtunk hírt arról, hogy hazánkban 100 év óta először újra költ a daru, most megint egy majdnem 100 éves rekord dőlt meg.

A madarak még másnap reggel is ott voltak, ekkor már egy 18-as csapatot számláltak a lelkes megfigyelők. 10 óra körül felrepültek, ekkor déli irányból egy 19. madár is csatlakozott hozzájuk, majd néhány kör után eltűntek az égen észak-kelet irányába.

Külön érdekesség, hogy három madáron egyedi jelölés is volt, a nagy szárnyfesztávolságú ragadozómadaraknál használt szárnylap (szárnykrotália) segítette beazonosításukat. Ezekből derült ki, hogy mindhárom madár idén született a szerbiai Uvac szurdokban, mely a faj utolsó menedékeinek egyike a balkánon, az egyedi jelöléseket is itt kapták.

Jól látható a madár egyedi jelölése, ezt a példányt 2015 június 7-én gyűrűzték az Uvac szurdokban (Fotó: Fuisz Tibor)

Annak ellenére, hogy egyre többször van keselyű megfigyelés hazánkban, felbukkanásuk még mindig kuriózumnak számít. 2015-ben ez az ötödik alkalom, hogy fakó keselyűt mutatott a távcsövek képe, de egy 1-2 példánynál nagyobb csapat felbukkanására 1926 óta nem volt példa, akkor 11 madarat számláltak.

Nem volt ez mindig így, a Kárpát-medencében egészen a múlt század közepéig három keselyűfaj, a fakó-, a barát- és a dögkeselyű is rendszeresen előfordult. A Kárpátok hegyei megfelelő fészkelőhelyet, az Alföld több tízezer ridegen tartott jószága pedig bőséges táplálékforrást biztosított számukra.

Két fiatal keselyű Pélynél (Fotó: Fuisz Tibor)

Kipusztulásuk okai összetettek és egyértelműen az emberi tevékenységre vezethetők vissza. A még ma is többezer madár pusztulását okozó mérgezések az egykori keselyű állományokat sem kímélték. A trófeagyűjtés során nem lencsevégre, hanem puskavégre kapták a madarakat, fészkelés közben pedig a szülőmadár elpusztítása után a tojásokat vagy fiókákat is kiszedték a fészekből.

Eltűnésükhöz a legeltetéses állattartás visszaszorulása és az állategészségügyi szabályok szigorítása is hozzájárult. A kevesebb jószág miatt kevesebb volt az elhullott tetemek száma is, ráadásul a tetemeket állategészségügyi veszélyre hivatkozva el kellett temetni vagy elszállítatni, így táplálékforrásuk jelentősen lecsökkent.

Európában az utolsó előtti pillanatban kaptak észbe a szakemberek, mára a Spanyolországban és a Balkánon folyó komoly természetvédelmi sikereket elért programok bizonyítják, hogy a keselyűknek igenis van még keresnivalója a kontinensen és az egészséges ökoszisztémában betöltött helyük vitathatatlan.