A kis falu majd minden lakója jelen volt szombat délelőtt Zalánpatak kettős ünnepén. Előbb Prédáék udvarán gyűltek össze, hogy örvendhessenek a falumúzeum avatásának, s megcsodálhassák azokat a több nemzedék által teremtett értékeket, melyek szinte véletlenül öröklődtek át egyik nemzedékről a másikra. A más-más portáról származó, különböző korokról és mesteremberekről mesélő tárgyak most egybegyűjtve váltak láthatóvá az 1896-ban emelt kis házban. Aztán a kultúrotthonban – amely majdnem szűknek bizonyult – Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvének bemutatásán is részt vettek. A huszonhárom éves fiatalember munkájához kéziratban fellelhető anyagokat, levéltárakban, folyóiratokban és napilapokban megtalált, illetve szóbeli közlésből származó adatokat használt a szubjektív falumonográfia megírásához.

A kőalapokon nyugvó ház homlokzata égszínkékre meszelt, ablak-, ajtókerete és zsalugátere zöld, tornácának elemei újnak hatnak, de valójában régiek, csak megújították kicsit, hogy üdébbek legyenek, s a fa erezete szépen rajzolódjon ki. A muskátlikkal feldíszített tornácról a házba lépve szövőszék látszik, a falra akasztva néhány hozzá tartozó borda, mellettük apró lányka székely ruhája díszeleg. Gazdag a kínálat törlőkből is, s ha valakinek hirtelen fonni kerekedne kedve, hát megteheti, mert minden előkészítve áll, a régi, vastagon szőtt, mindennapi használatra készült ruha mutatja, mennyire célszerűen dolgoztak-gondolkodtak egykoron. 

A másik szoba sokkal bensőségesebb hangulatot áraszt. Ott van a régi, kisebb termetű emberek befogadására alkalmas, bevetett ágy, melynek két oldalát is szőttes keretezi, a három asztalon a dokumentumok pedig a falu múltjáról, az üveghutákban folyó munkáról és a hadat megjártakról beszélnek. A falak is tele vannak háborús ereklyékkel: egy száz esztendővel ezelőtti legényt karddal, szuronyos puskával egyaránt fel lehetne szerelni, ha pedig derekasan kivette részét a harcokból, egyenruháját kitüntetésekkel jócskán tele lehetne aggatni.

A falumúzeum megálmodója és kivitelezője Préda Barna, aki üknagyapja, a település egykori kisbírója, Farkas Miklós és neje, Kasléder Mária által a XIX. század végén emelt – erről a mestergerenda is tanúságot tesz – parasztházában rendezte be a kiállítást. A megnyitóbeszédek az épület takaros tornácáról hangzottak el, Préda Barna a könyvhöz és a múzeum létrehozásához szükséges gyűjtésről vallott. Hogy múltunk érdekli, nagyapjának köszönheti, aki Zalánpatak dicső pillanatairól és hőseink tetteiről beszélt esténként. Préda Barna szólt Karácsony Zoltánról is, aki a különleges, a faluban hosszú évtizedekig működő üvegcsűrből kikerülő darabok közül számosat összegyűjtött, megmentve az enyészettől.

Tamás Sándor megyeitanács-elnök a hegyek ölelésében élő zalánpatakiak kedvességéről és hagyományainkhoz való ragaszkodásáról beszélt. Mint mondotta, meggyőződése, a jelenleg csak százhúsz lelket számláló közösség magára találhat, ismét fejlődésnek indulhat. Szerepet játszhat ebben Préda Barna, aki példájával mutatja, meg lehet itt élni, lehet célt találni, ha az ember eléggé eltökélt. Sokat segíthet a megmaradásban az is – vélte a tanácselnök –, hogy az évek óta Zalánpatakra visszajáró Károly herceg a vidékre irányította nemcsak a hazai, de a világ érdeklődő turistáinak figyel­mét is.

Ifjabb Karácsony Zoltán 1927-ben született, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban inaskodó falujának ezermesterévé váló édesapjáról beszélt, s kiemelte, milyen szeretettel foglalatoskodott a falu ipari múltjával: otthonában egy szobát az üvegjutából származó darabokkal rendezett be.

A művelődési házban bemutatták Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvét. A kötetet lektoráló Péter Sándor a nagycsaládként élő zalánpatakiak szülőföldjükhöz való ragaszkodását emelte ki: valaha rengeteg sváb, román s talán olasz érkezett munkát és megélhetést találni ebbe az eldugott faluba; az együttélés évszázadai alatt idegenekből magyarokká, a nehézségek ellenére is erős közösségé váltak – mondotta. 

A nyugalmazott magyar szakos tanár dicsérte a könyv megírásával nagy dolgot véghezvivő „kicsi” Préda Barnát is: bízik benne, a könyv megírása útjának kezdete. „Barna elődei nyomába lépve olyasvalamit vitt végbe kutatásaival és a könyv megírásával, amihez másnak egy élet is kevés lett volna. Barnának viszont megvolt az az előnye, hogy meghallotta és jól fogadta házépítő üknagyapjának üzenetét, munkába, a közösség szolgálatába állt, s a régi otthonba gyűjtötte a falu megmaradt értékeit.”

A könyv szerzője munkájának kezdeteiről vallott. Mint mondotta, amikor a világhálóval ismerkedett, s rákeresett szülőfaluja nevére, mind a Károly herceggel kapcsolatos adatok kerültek elő azokról az eseményekről és emberekről, akikről nagyapjától hallott, alig talált valamit. Ez sarkallta arra, hogy a világháló mellett a sajtóban és levéltárakban fellelhető információk felkutatásába kezdjen.

Sokat segítettek a falu öregjei is, akik családjukról, barátaikról és ismerőseikről szívesen meséltek – ezek mozaikként álltak össze, s alakították igazán személyessé a monográfiát. A könyv megírásával hátsó szándéka is volt – vallotta be: általa szerette volna az elszármazottakat rádöbbenteni, milyen értéket teremtettek elődeik. Ha célt ér, s a boldogulást máshol keresők büszkébbek lesznek zalánpataki származásukra, gyakrabban látogatnak haza, sőt, néhányan talán meggondolják magukat, s haza is költöznek.

Így kellene lennie, mert Zalánpataknak szüksége van jó embereire.

Hecser László
Háromszék