Természet: Fekete István : A SZÉL ÉS AZ ERDŐ

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17345 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16319 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17345 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16319 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17345 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16319 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17345 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16319 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

A völgyben patak futott, a hegyoldalon titokzatosan suttogott az erdő, és a csúcsokon fenyves zsongott, akár fújt a Szél, akár nem.

 

A patakvizében apró halak villogtak, tavasszal békák hangversenyeztek a partján, és tükrében ott tükröződtek nappal a felhők, éjjel a csillagok.

 

Ahol a völgy kitárult, kis falu lapult a hegyoldalhoz: fehér házai szinte nevettek nyáron, és kéményei békésen pipáltak, ha eljött a tél, és a hó alatt a nyárról álmodtak a füvek, fák és a virágok.

 

De nyáron és télen, ősszel és tavasszal nyugalom vonult a tájon, ahol a fák alatt akkora gombák nőttek, mint a kofák esernyője, s a virágok illata úgy áradt a falu felé, mint a pásztortüzek füstje alkonyattal.

 

Jöttek az évek, mentek az évek: nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az Erdő, mókusok játszottak fenyőtobozokkal, és a fülemüle úgy énekelt a nyári éjszakában, hogy a róka elfelejtett vadászni, és szégyenszemre éhesen kullogott haza...Jöttek az évek, mentek az évek.

 

A felhőkből eső lett, az esőből patak, s a patakok újra felhőkké váltak, mert a patak tisztelte a napot, és párával áldozott neki.

 

És a felhők elindultak keletre, nyugatra, északra, délre. Gomolyogtak, torlódtak, belsejükben villámok dörögtek, és siettek oda, ahol kiszáradt a föld, és lekonyult fejjel esőért imádkoztak a virágok, és esőért sírt a rét.

 

Ilyenkor zúgott a Szél, és hosszú ostorával úgy verte a felhőket, mint a részeg kocsis a lovakat.

 

- Előre! Előre! - sziszegte. - Otromba népség! Hej, milyen buta népség! Ne egymás hegyén-hátán mozogjon az eleje, hej, lusta csürhe...ne állj az útba, te Erdő.

 

Az Erdő halkan nevetett.

 

- Ne siessetek. Miért bántod a felhőket, te Szél, hiszen úgyis mennek szegények...

 

A felhők, mintha csak arra vártak volna, hogy valaki sajnálja őket, azonnal elsírták magukat.

 

- Ne sírjatok, ne sírjatok, a teremtésit ennek a vénasszony bandának - üvöltött a Szél -, ne itt sírjatok, máshol potyogtassátok könnyeiteket! Itt nincs rá szükség.

 

- Ott sírnak, ahol akarnak - zúgott az Erdő -, ott sírnak, ahol akarnak, szegény, árva felhőcskék...

 

A felhők erre már zokogni kezdtek és záporozva hullatták könnyeiket az Erdőre. A sírástól aztán megkönnyebbültek, felemelkedtek, szétoszoltak, és a Szél szinte őrjöngött az Erdő felett.

 

- Ezt megkeserülöd, Erdő! Fellázítottad őket, és most üres kézzel mehetne oda, ahol szükség lett volna rájuk. Ahol kiég minden, szomjas a föld, üres a patak, és az Aszály jár tüzes kaszájával...Vigyázz magadra, Erdő!

 

- Majd vigyázunk - mondták a komor tölgyek -, és most már eredj a dolgodra!

 

A Szél azonban nem ment. Tépni, szaggatni kezdte az Erdőt. Ágakat tört le, felkavarta az avart, fészkeket sodort a földre, és tébolyult haraggal kavargott a fák között.

 

Az öreg tölgyek csak mosolyogtak, de mosolygott a fenyves is, a bükkös is, sőt még a gyertyánok is mosolyogtak.

 

- Ne erőlködj, Szelecske! vagy hozz segítséget...

 

- Hát majd hozok - lihegett a Szél -, majd hozok, de azt megsiratjátok! - És eltávozott a falu felé.

 

Ekkor már esteledett. A házakból kivillant a vacsoratüzek meleg ragyogása, a kertekben álmosan sóhajtottak a fák, a kasokban régi meséket zsongtak a méhek, s az emberek szemére úgy szállt az álom, mint fészkére a fáradt madár.

 

De nem sokáig tudtak aludni, mert megzörrent az ablak, megpattant az ajtó, és odakint különös, mély hangon beszélni kezdett a Szél.

 

- Mennyi fa, mennyi fa, mennyi pénz...Az Erdő csak van, de semmi haszna. Ott a Tölgy, ott a Bükk, ott a Fenyő. Csak le kell vágni. Mennyi pénz...

 

Az emberek megfordultak az ágyban, aludni akartak.

 

A Szél azonban lágyan dorombolt tovább, hízelkedve, mint a macska.

 

- Az asszonyoknak selyemkendő, a gyermeknek meleg csizma. Lovacskáknak új szerszám, házacskának új tető...szép, cserepes, új tető... - Az emberek most már nem akartak aludni.

 

"Bizony jó lenne - gondolták -, hiszen itt az Erdő, csak ki kell vágni. Nem az egészet, persze, csak itt egy keveset, ott is egy keveset" - és a fejszére gondoltak.

 

Ezen az éjszakán alig aludt a falu. Az emberek felültek az ágyban, és számoltak. Aztán kimentek a pajtába, és élesíteni kezdték a fejszéket, az asszonyok pedig tüzet raktak, hogy kora hajnalban már készen legyen a reggeli.

 

Szikrázott a köszörűkő a pajtában, sziszegve élesedett a fejsze, és pattogott a tűz a konyhában. A kémények füstölni kezdtek, s a lenge kék füst kiszállt az erdőre, mint a haldokló ágak utolsó üzenete.

 

A fák megborzongtak. Néma volt a füst, mégis mondott valamit, átlátszó volt, és mégis mintha valami rémséget rejtegetne. A földön kúszott először, és megölelte a csalitokat, aztán felszállt a vén tölgyek koronájába, s ott lengett sokáig, mint a gyászfátyol.

 

A fák némán álltak, és várták a reggelt. A madarak elhallgattak, a mókus elejtette a fenyőtobozt, a nyulak bambán bámultak maguk elé, hogy a róka megfoghatta volna őket, de a rókának esze ágában sem volt vadászni. Loholt a bagoly odújához, aki ilyenkor szokott nyugovóra térni, egyébként az erdei népek doktora volt.

 

- Tanár úr, kérem - lengette meg bozontos farkát a róka -, valami nagy baj van a levegőben! Mi lesz?

 

- Halál! - huhogott a bagoly. - Halál! - és befordult az odú száján, otthagyva a tanácstalan rókát, aki vakaródzott egy darabig, aztán fülelni kezdett, mert a völgy felől zűrzavaros lárma kúszott az Erdő felé.

 

- Mi van, Róka bácsi? - szólt le az ágról a mókus. - Mi baj van?

 

- A bagoly azt mondta, hogy halál, én azt mondom, hogy Ember, ami egyre megy. Én mindenesetre elköltözöm.

 

A kis mókus hosszan nézett fényes cipőgomb szemével a róka után, de aztán lelapult, mert közeledett a lárma. A levegőben riadt madarak kerengtek, fa alatt őzek és szarvasok rohantak el, a gombák nagy kalapjuk alá húzódtak, és a hosszú szárú harangvirágok lehajtott fejjel nézték a földet, mint az emberek a temetésen.

 

Ekkor kelt fel a nap, és első sugarai ijedten csillantak meg a fejszéken.

 

- Eljött ez a reggel is - susogtak a tölgyek - , búcsúzzunk.

 

- Búcsúzzunk - fuvolázta sírva a sárgarigó, énekelt a csíz, búgott a galamb, vijjogott az ölyv, kurrogott a gerle, károgott a varjú -, búcsúzzunk.

 

És a napban fürdő Erdőn még egyszer végigszállt a dal: megsimogatta a fákat, megáldotta a fészkeket, és síeva zengett végig a tájon, mint a temetési ének.

 

Aztán elhallgatott hirtelen, mert lecsapott az első fejsze, és mint maga a romboló, ostoba parancs, azt kiáltotta:

 

- Csend!

 

Csend lett.

 

A madarak elszálltak, a gombák elfonnyadtak, a virágok elhervadtak, csak a fejsze beszélt buta kegyetlenséggel, és a fák szakadtak el a földtől, nagyot kiáltva utolsó fájdalmukban.

 

Fogyott az Erdő, egyre fogyott, de a faluban csillogott a sok selyemkendő, nyikorogtak az új csizmák, nevettek az új cseréptetők, és az emberek azt mondták: ez okos dolog volt.

 

Éjszakánként pedig sziszegve járt a Szél az összeroncsolt Erdő felett.

 

- Azt mondtad, Erdő, hogy hozzak segítséget, hát hoztam...Nem válaszolsz? Nincs hangod, Erdő?

 

- Neked se lesz nemsokára - sóhajtott egy vén tölgy, melyet csak azért hagytak meg az emberek, mert nehéz lett volna kivágni -, néma leszel, mint az átok, de legyél is!

 

A Szél gonoszul sziszegett, de zúgni nem tudott már, suhogni nem tudott már, és orgonáló, szép hangját mintha elvesztette volna. De ezzel most nem törődött. Dagadt mellében a bosszú édessége omlott szét, és másra nem gondolt. Leszállt a völgybe, hogy eldicsekedjék a pataknak, de a patak helyén csak egy kis ér folydogált, és pityeregve verte magát a kövek között:

 

- Hová lettél, drága Erdőm, hová lettél, édes Erdőm?

 

- Mit nyavalyogsz itt? - akart kiáltani a Szél, de csak rekedt suhogás lett belőle. - A forrás ugyan kiapad, de hozok neked esőt, amennyit akarsz.

 

- Ó, ostoba Szél, gonosz Szél, ó, gyalázatos Szél, buta Szél, mit csináltál? A halacskák elpusztultak, a békák elvándoroltak, a vízililiom elhervadt. A pásztor nem tud belőlem itatni, a vándor nem tud felfrissülni, a füzek elszáradnak, és meghalok én magam is.

 

- Holnap tele leszel! - ígérte suttogva a Szél, de már alig volt hangja. Eddig az Erdő zúgott helyette, és a vén tölgyek ordították el haragját, de nem volt már Erdő, nem volt semmi, ami kiáltott volna helyette.

 

Másnapra a Szél mégis meghozta a felhőket. Nehéz, haragos fekete felhők voltak. Dörgő égi hullámok, melyeket nehezen hajtott a Szél.

 

- Megálljatok! - parancsolta, amikor a patak fölé értek -, megálljatok!

 

- Minek? - ágaskodott fel egy fekete szörny -, minek? Nincs itt Erdő, kopár ez a hegyoldal, nem érdemes.

 

- Parancsolom! - akarta ordítani a Szél, de nem volt már hangja, és a felhők elgomolyodtak más vidékre.

 

Így aztán a patak kiszáradt, a völgy selymes rétje nem termett, csak sást, és az emberek kútból öntözték kis kertjüket, hogy legalább ott teremjen valami.

 

De a kutakból is kiapadt a víz: asszonyok fején megfakult a selyemkendő, és a kis csizmák már nem kopogtak olyan hetykén, mint azelőtt. A piros hátú zsindelytetőket belepte a moha, a jószág éhesen bőgött az istállóban, és az emberek szomorúan azt mondták: mi lesz velünk? A felhők magasan szálltak: a kopár hegyoldal melege szinte ellökte őket, és némán, erőtlenül, szomorúan ballagott utánuk a Szél.

 

- Hol a hangod, Szél? - intett feléje a megmaradt néhány vén fa -, hol az erőd, Szél?

 

De a Szél nem válaszolt, mert nem volt hangja. És akkor éjjel - nem látta senki, csak a csillagok - visszalopózott a Szél, és halkan megzendült az öreg fák koronájában.

 

- Béküljünk ki - suttogta -, béküljünk ki, Erdő.

 

- Nem vagyunk már Erdő - zsongták a fák -, csak emlék vagyunk.

 

- Jóvá teszek mindent - suttogta a Szél.

 

- Tedd jóvá.

 

- Akkor a régi lesz minden?

 

Elsuhant a Szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat.

 

- Talán lesz valami - suttogták.

 

A Szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.

 

- Nincs Erdő - búgott a kéményben -, nincs eső...

 

Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, és tovább akartak aludni.

 

- Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő, és nincs pénz se.

 

Erre már az emberek újra kinyitották szemüket.

 

"Bizony nincs - gondolták -, de miért nincs?

 

A Szél jajgatva dúdolt a kéményben:

 

- Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák...mert nincs Erdő, mert nincs Erdő.

 

Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év...igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs Erdő, és most már nem mondták, hogy okos dolog volt az Erdőt kivágni: csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a Szél, de a Szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalra, és megült a vén hagyásfák koronájában.

 

- Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...

 

És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el az első sugarai, és egy locsogó szarka cserregve vitte meg a hírt az erdei népnek:

 

Cserr! - kiáltotta. - Halljátok? Ültetik az Erdőt.

 

A bagoly álmosan hunyorgott az idegen Erdő idegen odvában.

 

- Beszélj értelmesen, ki ülteti és hol?

 

- Az ember, az ember: amit kivágott.

 

- Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz mindenféle ostobaságot.

 

Amikor aztán leszállt az est, a bagoly elimbolygott a vén tölgyhöz.

 

- Igaz?

 

- Igaz. Most várom a Szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.

 

- Itt vagyok, itt vagyok - zendült meg a Szél -, de nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni...na, felhőcskék... - szólt hátra - csak szép lassan...

 

A régi avar lassan kopogni kezdett, mert eleredt az eső: a Szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak.

 

Csak a bagoly ült mogorván az öreg tölgy hóna alatt.

 

- Elázom, elázom, és megint náthás leszek.

 

- Vén bagoly, vén bagoly - suttogott a Tölgy -, hát elfelejtetted már a régi odvad?

 

A bagoly szégyenkezve bújt régi kuckójába.

 

- Öreg vagyok már, de most már minden jó lesz...

 

Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az Erdő. Visszajött a sárgarigó aranyfuvolájával, visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, mikor mindent betakart a hó, és békésen pipáltak a kémények, mert az Erdő úgyis adott, amit adhatott.

 

Jöttek az évek, mentek az évek.

 

A patakban halak villogtak, tavasszal békák hangversenyeztek, és nyáron álmodozva bólogatott partján a sárga vízililiom.

 

Ha kellett a Szél meghozta az esőt - amit megtartott az Erdő -, és ha kellett, megszárította a madarak tollát, őzek hátát, rókák szőrét.

 

A mókusok újra fenyőtobozokkal játszottak, s ha a vén róka arra vadászott, az orrára ejtették.

 

Az öreg anyaróka éppen a bagolyhoz indult tanácsért, amikor orrára esett a fenyőtoboz. Nagy hasát már a földön húzta, és bánatosan nézett fel a fára.

 

- Nem szégyenlitek magatokat? Tekintettel lehetnétek az állapotomra - és fejcsóválva tovább ballagott. Fiaira gondolt, akik lesznek, és talán nem is hallotta, hogy körülötte ezer hangon felnevet az Erdő.

 

Az Élet és a Szépség, az Erő és a Jóság nevetett körülötte: szállt a dal, orgonált a megbékélt Szél, a harangvirágok megkondultak, mintha az egész világot hívták volna az erdei Csend és Béke Ünnepére.

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 16 perce a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

MOST FŐLEG A VÉRNYOMÁSA INGADOZHAT! Csütörtökön ...

Rádiné Zsuzsa írta 17 perce a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Ámulni még, ameddig lehet, amíg a szíved jó ütemre ...

Rádiné Zsuzsa 20 perce új képet töltött fel:

Aprily_lajos__biztatas-001_2109272_5581_s

Miclausné Király Erzsébet 3 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: RAGYA KETTŐ

Miclausné Király Erzsébet írta 3 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Áprily Lajos : A kertbe ment Uram, én nem tudom, milyen...

Rádiné Zsuzsa 10 órája új blogbejegyzést írt: ÁPRILY LAJOS KÖLTŐRE EMLÉKEZÜNK

Rádiné Zsuzsa 10 órája új blogbejegyzést írt: GAZDAG ERZSI író, költő EMLÉKEZÜNK

Miclausné Király Erzsébet írta 22 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Reményik Sándor : KÖSZÖNT EGY EMBER... Köszönt egy ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu