(...) Alkonyodik már, mikor a kocsijával megáll a lakása előtt.

- Olyan szép idő van, ma messzebb is megyek, szeretném, ha velem jönne.

Az asszonynak jól esik a meleg hang, mert ura nem szokta magával vinni.

- Esetleg gyaloglunk is egy kicsit. Soha nem kerülök le erről a kocsiról, de enélkül nem érek oda sehová. Kell egy kis mozgás nekem is. Fel a hegyre robog a kocsi, a  legtávolabbi majorba. A faluban már szürkületbe fulladt a sár, de itt fent porzik az út és messze a síkság mögött fényes még az alkonyi ég. A lebukott nap küllős sugarai még ott villognak a felhők között, de  a távoli erdőkben lilás árny borong már, és a völgyek telefolytak sötétséggel.

Mire az ispán végez, már este van. Kirobognak a majorból, megállnak az út végén és a kocsis nagyot néz mikor leszállnak.

- Elmehetsz haza, Ferkó, gyalog megyünk.

A kocsi vár egy kicsit, hogy jól értette-e, aztán meghúzza a gyeplőt, s az egyenletes robogás lassan elúszik a sötétségben.

- Ne siessünk, -mondja az asszony. -Olyan ritkán vagyunk ennyire egyedül. Pedig én máskor nem szeretem az egyedüllétet - és urába kapaszkodik.

- Nem vagyunk egyedül. Körülöttünk már felébredtek a vetések, és nézze mennyi csillag. Ismeri a csillagokat? Nézze, ott lent az a fényes, a vacsoracsillag, de nálunk zsidócsillagnak hívják, mert állítólag a zsidók böjtje akkor ér véget, mikor ez a csillag eltünik. Ott a Göncöl, ott fent az a Sarkcsillag. Mindíg arra van észak: ha egyszer etévedne valami nagy erdőben, és ráesteledne....

- Én nem megyek semmiféle erdőbe maga nélkül.

-.....az a sok apró, az a Fiastyúk....

- Jézus! Nem tudom, a Mackó nem veri-e le a kotlósokat. Nem emlékszem az ajtót betettem-e.

-Betette, Láttam...az a szelíd kék fényű, az a Mária szeme, azt mondják: aki sokáig nézi, megnyugszik és ha rosszat akar, elfelejti a rosszat, az a halvány ezüst por, az a Tejút, de az inkább őszfele látszik. Úgy kukoricafosztás táján.

Lassan ballagtak hazafele az úton; meg-megálltak, s felnéztek néha a csillagokra.

- Még, még meséljen!

- Nem sokkal többet ismerek én se, hisz a csillagos ég maga a végtelenség. Néha jönnek mennek kóbor csillagok, ragyognak és elvesznek a fényévek ismeretlenségében.

- És nem ütköznek össze és nem térnek el soha útjukról?

- Nem, de ha mégis megtörténik, a rendbontó szétzúzódik és elporlik, mert a végtelenség rendje nem ismer megalkuvást. A csillagok és az emberek útja meg van írva, és aki ez ellen vét, az elpusztul.

Hallgattak. Az est tiszta hűvössége körülfögta őket, a csillagok melegen közelszálltak, a tavaszi föld párás lélegzése megsimogatta arcukat, és békés tiszaság fürösztötte gondolataikat.

Az asszony megállt és alig lehetett hangját hallani.

-Tudom, miért mondja. Tudom. És ha akkor pusztulok el?

A férfi maga felé fordította feleségét, aztán szelíden átölelte.

- Nézzen körül édes virágom. Nem érzi-e ebben a  tiszta, csillagos tavaszi estében, hogy nem lehet baj? Nem érzi a végtelenség kezét a csillagok járásában? Nem érzi, hogy éled a világ, a csírák megmozdulnak, és a rügyek édes szaga hogy körülfog bennünket? Nem hisz az Égben és a tiszta jó út végében? Hát elpusztíthatunk mi egy virágzó fát, és valamelyik hóhér vérmocskos vödrébe dobhatjuk magnkat és lelkünket? Nézzen körül....

Az asszonyka mind szorosabban ölelte át urát, már arcát is daszorította, és a férfi érezte, hogy könnyeitől nedvesedik a keze. Aztán csak simogatta, simogatta felesége haját, arcuk mindjobban összeért, és csókolták egymást fullasztó hosszú csókkal, de érezték, hogy ez a csók más volt, mint az eddigiek. Ez a csók már nem az övék volt, mégis ez volt a legédesebb, legboldogabb minden csók között, amire csak emlékeztek.

Úgy siettek hazafele, mintha valaki várná őket, mintha most mindjárt el kellene valamit intézni. A domb aljában már nevettek, hiszen tiszta és világos az út, s az élet szép, nagyon szép és még minden előttük van. Ó, de szép ez az este, ez a csillagos ég, és mi baj lehetne? Szinte tántorogtak a felszabadultság részeg nagy örömétől, és otthon még az öreg dohos lakás is mintha megszépült volna.

Az asszony felkapta Mackót.

- Mackó, idehallgass. Baba lesz, érted, kisbaba. Te fogsz rá vigyázni, úgy, mint a két szemedre, mert ha nem....hát mozsárban törlek apróra. És ne szólj senkinek mert csak Te tudod. (...)