Természet: Fekete István: VADLIBÁK

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17198 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16043 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17198 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16043 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17198 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16043 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17198 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16043 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ősz kezd lenni.

 

A patakon hideg ráncokat vetett a szél, az öreg fűzről leszakadt egy-egy levél, és tántorogva elrepült. Hajnalban jeges sót hintett a rétre a dér.

 

A zsilipnél alig susogott a víz, a nagy kerék állt, s a malomablak mellett egy asszony szíjat varrt. A szíjvarrás nem asszonyi munka; kemény marok kell hozzá és durva tenyér.

 

A malomszoba emeleten van, s az alsó malomban patkányok verekednek.

 

Néha kinéz az ablakon, de hiszen úgyse jön senki. A faluban gőzmalom épült, és esős időben idehallatszik reggeli fütyölése. Nem baj! Akkorát ránt a szíjon, majdnem elzsakad, s egy másik mozdulattal megtörli a poros ablakot.

 

Az árokparton, az erdő felől most mégis mintha jönne valaki. Nem siet, s a bokrok között el-eltűnik.

 

„Valami facér – gondolja az asszony –, előbb is jöhetett volna.” S amikor felállt, akkor látszott csak, hogy milyen parancsolóan magas. amikor nyílik az ajtó, oda se néz, csak amikor köszönt már a vándorló.

 

- Jó napot, Zsiga, mi szél hozta erre?

 

- Csak úgy jöttem, ténsasszony, mondom, elnézek erre is…

 

- Nincs munka, Zsiga, ami van, magam is elvégzem. Kevés az őrlő, a malmot átveszi az állam, de én benne maradok. Jobb is így!

 

Zsigát nem keserítette el a fogadtatás. Tarisznyáját a szögre akasztotta és leült.

 

- Nem azért jöttem, de ha már erre játok, csak megkérdem: hogy volt, mint volt?…

 

Az asszony leült az ágy szélére.

 

- A jóisten jobban tudja. Sötét is volt, az olajos padlón megcsúszhatott, aztán elkapta a kerék. Hozom a vacsorát, de akkor már nem volt benne élt. Elmúlt már egy éve.

 

- Így mondták a fölső malomban is.

 

- Így is volt.

 

- Hm… – mondta Zsiga, és odahúzta magához a megkezdett szíjat, és folytatta, ahol az asszony abbahagyta.

 

- Azért beszélgethetünk…

 

- Miről tudok én beszélgetni? Hétszám se látok embert – aztán a vastag szíj felé intett –, magam is megcsinálom, Zsiga, nemigen tudom megfizetni.

 

Zsiga vidáman pislogott, és eleresztette füle mellett a fizetség kérdését.

 

- …meg borom sincs… 

 

- Nem azért jöttem, de ha már erre járok, csak nem megyek el a ház mellett. Aztán meg mi nekem ez a kis munka? Semmi.

 

- Köszönöm, majd melegítek egy kis vacsorát.

 

- Ne vesződjön vele, teli van a tarisznyám. A Fehérmalomban dolgoztam a nyáron.

 

- Aztán most leküldték?

 

- Nem küldtek el; tartóztattak.

 

- Hát akkor mért jött el?

 

- Csak…

 

Az asszony maga elé nézett. Máskor nem gondolkozott ezeken a vándorló öreg legényeknek a sorsán, de most, hogy egyedül maradt, nem tudta megérteni, miért keresik ezek nyugtalan csavargásukban is a magányt. 

 

- Ezt én nem értem, Zsiga. Jó munkásember maga is… Miért nem ülepedik meg már valahol?

 

- Minek?

 

- Persze, az a kutya ital!

 

Zsiga nem szólt semmit, kivette a szíjat a satuból.

 

- Kész! – mondta. – Ha van még valami, most éppen ráérek.

 

- Ráér maga mindig, Zsiga…

 

- Ez igaz, de hát ez csak nem baj?

 

- Azt mondják: háza is volt.

 

- Volt, de minek nekem a ház? Van nekem mindenhol házam… itt is.

 

- Nem lehet magával okosan beszélni, Zsiga. Megöregszik, aztán vége. Nincs, aki egy pohár vizet adna.

 

- Nem szeretem a vizet.

 

Az asszony elmosolyodott és felállt.

 

- A szerszámoskamrában talál munkát, aztán majd szólok, ha meleg a vacsora. Nem lesz magából énekes halott, Zsiga.

 

- Nem is bánom – hunyorgott az öreg legény –, nem szeretem a szomorú nótákat, de ez se vétek.

 

Hamar esteledett. Zsiga megfoltozott egy lapátot, megigazította a zárakat, és csendesen fütyörészve rendbe tette a kis műhelyt, ahonnét a molnár házára lehetett látni. A gát vizéről hazaballagtak már a libák, a tyúkok felültek az istálló melletti fára, s az asszony megetette a disznókat. Amikor besötétedett, Zsiga végigfeküdt a malomszoba ágyán, és úgy érezte, itt most minden az övé. A malom, a patak, az erdő, a ház is meg az asszony is. Az övé, de ezt nem tudja senki.

 

„Bolond vagy. Ebesi Zsigmond! – nevetett régi nevére emlékezve. – Minek neked az ilyesmi?”

 

„De azért jó lenne – játszott tovább a gondolattal –, meleg ágy, meleg étel, aranysárga dohány a szitában, s vasárnap tiszta ruha. Persze bor az asztalon, forró tyúkleves és töltött káposzta; vagy sült malac? Nem! Töltött káposzta és utána diós kifli. Délután meg elbeszélgetnénk, hogy: így meg úgy… vagy látogatóba mennénk a felső malomba.” 

 

- Hát, Zsiga – mondanák –, csak bekötötték a te koszorúdat is? Eddig a sok is kevés volt, most meg az egy is sok?

 

- Igen, így lenne.

 

- Menjünk, Zsiga – mondaná az asszony, amikor beesteledett, de talán nem is mondaná. Ki viseli a kalapot, mi? Dehogyis mondaná! Csak így: – Ha te is úgy akarod, Zsiga…

 

Így már igen.

 

- Köszönjük a szíves vendéglátást, és a jövő hé szombatján várjuk a háznépet szüretre…

 

Zsiga felült az ágyon, és belenevetett a sötétségbe. Aztán meggyújtotta a lámpát, és megborotválkozott, bajuszát is megnyírta – nagyon torzonborz volt már –, és megmosakodott. Egyetlen tiszta ingét felvette, és úgy érezte magát, mint valamikor régen. Mikor is? De erre már nem emlékezett.

 

Amikor a kocsislegényke vacsorázni hívta, komótosan ballagott utána, és megkérdezte: hány évesek a lovak? 

 

- Egy van csak, az is vak.

 

- A vak lovak a legjobb húzók – figyelmeztette feddőn a legénykét –, ha jó kocsis van mellettük.

 

Az asszony megbánta már, hogy Zsigát ott tartotta, és éppen a pohárszéken rakosgatott, amikor beköszönt. Meg se fordult.

 

- Üljön csak le, mindjárt hozom azt a kis löttyöt.

 

Hozta is, és amikor meglátta vendégét, a nappali borostás csavargót, amint szelíden, tisztán rámosolygott, majdnem elejtette a tálat.

 

- Nem sok öröme lesz benne – intett a tál felé, és még egyszer megnézte a délutáni szennyes öregembert, aki azóta húsz évet fiatalodott.

 

- Az a fontos, jó szívvel adják-e – mondta Zsiga kenetteljesen, és udvariasan az asszony elé tolta a tálat.

 

Csendben folyt a vacsora. Később kiderült, hogy a vékony levesen kívül van még egy kis rántotta kolbásszal és vasárnapról mákos rétes.

 

- Hány éves maga, Zsiga tulajdonképpen?

 

- Ne is kérdezze. Közelebb vagyok az ötvenhez, mint a negyvenhez.

 

Az asszony elgondolkozott.

 

- Igazán nem látszik annyinak…

 

A konyhából kihallatszott a tűz pattogása, kint suhogott a szél, s a lámpa meleg fénye puhán pihent az asztalon.

 

 

 

 

 

A reggel úgy jött el, mint máskor, de a derült, csípős levegőben vidám csókák jártak, lágy, téli füstöt pipált a kémény, s az asszony reggelit vitt le a malomba.

 

„Egyen szegény – gondolta –, aztán menjen Isten hírével.”

 

Zsiga már kitakarította a szobáját, s a kis műhelyben barátságos meleg volt. Vidáman sikoltott a gyalu, koppant a kalapács, és felhőzött a pipa, mint a jó munka ígérete. 

 

- Köszönöm – törölte szét Zsiga a bajuszát –, olyan jólesett, hogy már nem is emlékszem, mikor esett ilyen jól. Délre kész ez az ablakráma, aztán estefelé szedem a sátorfám.

 

- Minek siet? – csúszott ki az asszony száján, de már meg is bánta.

 

- Nem élősködöm és sehol se, de nem is szerződök le.

 

Az asszony most már megbicsakolta magát. Szája összeszorult, és nem válaszolt, csak nézte a gyalu alól kipántlikázó forgácsot, és meglátta az ablakhoz támasztott foghíjas kereket. Zsiga – úgy látszik – azért készítette oda, hogy még azt megcsinálja.

 

„Nem tarthatom itt” – gondolta az asszony, és mérgesen kiment a malomból, mert most meg már úgy érezte: mégiscsak lenne munkája a vándorlegénynek. De úgy látszik, menni akar.

 

- Hát menjen! – rántotta meg a vállát. – Menjen! 

 

Keményen bevágta az ajtót, és ledobogott a pincébe, hogy van-e még egy kis bor a hordó fenekén. Igaz, azt mondta Zsigának, hogy bora nincs, de nem tartozik ő számadással minden jöttmentnek.

 

Főzés közben elcsitultak a gondolatai. „Ha megy: megy, ha marad: marad. Dolgozik, hát enni is kell neki, az én híremet ne hordja el.”

 

Zsiga evett is három helyett, s az asszony kedvtelve nézte.

 

Látszik, hogy kevés jót eszik szegény… 

 

- Hogy főznek a felső malomban? – kérdezte aztán, és Zsiga tányérját nézte.

 

- Nem szeretem a pletykaságot, inkább nem szólok.

 

Az asszony ezek után behozta a boroskancsót.

 

- Eszembe jutott, hogy van még a hordóban. Lehet, hogy ecetes.

 

- Nem ecetes – szagolta meg Zsiga a bort –, de egyedül én nem iszom. Igen ritkán…

 

Múlott az ebéd. Kint ragyogott az őszi nap, Zsiga pipafüstje barátságosan lengett a szobában, s az asztal felett megsűrűsödött a kenyérszagú csend.

 

- Mindenáron el akar délután menni, Zsiga? Csak azért kérdem, mert azt a fogaskereket még megjavíthatná.

 

- Ráérek holnap is – mondta Zsiga, és kiitta a maradék borát.

 

A délután rövid volt, mint az ebéd utáni álom, a kis szoba meleg munkaszaggal telt meg, s a kerékfogakat most verte helyre Zsiga, de már ki volt készítve egy dongatörött felöntő és egy lisztmerő kanál. Zsiga meggyújtotta a lámpát, és teletömte a dobkályhát friss forgáccsal.

 

- Ha felmegyünk, viszek fel egy jó nagy köténnyel gyújtaléknak.

 

- Jó lesz, Zsiga – mondta az asszony, aki elnézegette a férfi gyors, ügyes munkáját –, legalább nem vesződök reggel a tűzgyújtással.

 

- Hát azért.

 

Ezen az estén sonka volt tormával, kemény tojással és palacsinta. Az asszony fehér kötényt kötött. Zsiga pedig egy öreg újságot nézegetett vacsora előtt. Amikor pedig a kocsislegény bejött, Zsiga csendesen rászólt:

 

- Vedd le a kalapot, fiam, mert nem istállóban vagy.

 

A legényke ijedten kapta le kalapját.

 

- Igenis!

 

Másnap reggel Zsiga kibontotta batyuját, és kirakta az asztalra, amit a felső malomban kapott. Egy tábla szalonna, pár szál kolbász, hagyma, kenyér.

 

- Ha betenné a kamrába… Mariska. A ruhában összefülled. A kenyeret meg is ehetjük, ha nem is olyan, mint az idevalósi.

 

Az asszony megszagolta a kenyeret.

 

- Keletlen! Érzem a szagán.

 

Aztán odament Zsiga batyujához, kiszedte a pár darab szennyest, és a hóna alá vágta.

 

- Úgyis mosok – és dúdolva tette a mosóteknőt a konyha közepére.

 

Zsiga ezenközben fütyörészett, és később átvett egy kocsi őrölnivalót. 

 

- Szombaton lehet jönni a lisztért – parolázott az emberrel –, a darának hozzanak zacskót, a rozsláng meg külön lesz.

 

Mire Mariska lejött, már zúgott a malom, s a szíjak szorgalmas végtelenséggel szaladtak a kerekeken.

 

- Csak tegye a dolgát, Mariska; amíg itt vagyok, elvégzem én ezt is, de megkérem, hogy az ebédet hozza le. Holnaputánra ígértem a lisztet.

 

- Persze hogy lehozom.

 

Délután köd ereszkedett a rétségre, és szomorú csend lett volna, de a nagy kerék vidáman lapátolta a vizet, s a kövek morogva meséltek a nyárról.

 

Zsiga ezen a napon nagyon kifáradt, s amikor felment a házba, nem az asztal mellé ült, hanem a díványra a kályha mellé. Várni kellett még a vacsorára, mert Mariska halat vett a cigányoktól, akik ha lopták, hát lopták, kinek mi köze hozzá?

 

Vacsora után mindketten a díványra ültek – azért van, hogy pihenjen rajta az ember –, és Zsiga ingujjban pipált, amíg Mariska felvarrta kabátjára a gombokat.

 

A malom talán száz lépésre volt a háztól, és Mariska kis viharlámpát gyújtott meg, amikor Zsiga aludni indult.

 

- Ne botologjon ebben a sötétségben, meg a malomban sem kell tapogatni, mint vak a hajnalt…

 

Nehéz, ködös este volt, de a kis lámpa vidáman imbolygott a malom felé, Zsiga pedig megtapogatta a kabátján a gombokat.

 

A hideg hajnal már arra ébredt, hogy megy a malom. A patak kis jégtáblákat úsztatott lefelé, de a liszt melegen ömlött a zsákokba, s a kövek jóllakva doromboltak. A reggel is megjött fázósan, sziszegve, de a szobában tüzes szeme volt már a kályhának, s a megdermedt legyek nyarat álmodva mászkálta az ablaküvegen.

 

Zsiga éppen zsákot kötött be, amikor megszólalt mögötte valaki:

 

- Szervusz, Zsiga.

 

- Szervusz, János – lökte félre a zsákot, és megölelte a régi bajtársat, akinek arcán az idő gyalogútjai vidámkodtak, és szemében szinte kurjantott a gondtalan ősz –, hát hány nyolc kalács?

 

- Csak amennyi a mienk… talán leültetnél?

 

- Bújj be.

 

- Na azért – fenyegette meg Zsigát János, aki kicsi volt, sovány és végtelenül rongyos. – Azért fiam, mert tudod, hogy alkalomadtán rettenetes vagyok…

 

János lezökkent a szalmaágyra, és talpalatlan bakancsait a kályha elé rakta.

 

- Csak megpihenek, aztán megyek a faluba, találkám van.

 

- A grófnéval?

 

- Fenét, a Csóraggal. Megígérte még az őrmezei búcsún, hogy a mai szent napon itt lesz a kocsmában. Kezet is adott rá. Délután ugorj be, ha látni akarsz bennünket.

 

- Nem tudom, végzek-e addig.

 

- Állítsd le egy órára ezt a kotyogót, nem fut el, ne félj.

 

- Persze.

 

A kis ember vidáman intett az ajtóból lyukas kalapjával. Zsiga pedig a seprűvel tisztelgett, szemük melegen összelobbant, aztán szaporán ellépett az öreg, minden lépésnél megvillantva alsónadrágja egy darabját.

 

Ekkor már délelőtt volt, a patak felett nevetett az ősz, s az utak álmodozva kanyarogtak távoli, hamvas párák alatt.

 

- Délután bemennék egy órára a faluba – mondta Zsiga ebéd közben, és mélyen a tányérjába nézett.

 

- Bemegyek és úgyis – mondta Mariska –, hozok, ha kell, valamit.

 

- Nem éppen, csak dolgom lenne. Egy óra az egész…

 

Az asszony hallgatagon szedte össze a tányérokat. 

 

- Én nem parancsolok magának, Zsiga… De hát talán nem is olyan sürgős?

 

- De sürgős.

 

Az asszony szó nélkül kiment a szobából. Zsiga lement a malomba, odaült ágya szélére, és kinézett az ablakon. a kályhában kialudt a tűz, és egyszerre délután lett. A malomban hűvös árnyékok nőttek, s amikor megállította a malmot, hideg, nagy csend lett.

 

A ház előtt megállt, tűnődött, de aztán befordult az ajtón. 

 

- Mariska, egy óra alatt itt vagyok.

 

- Nekem mindegy…

 

- A liszt azért holnapra meglesz. A kulcsot a küszöb alá tettem.

 

- Úgy is jó…

 

Zsiga még állt egy darabig. Szíve elnehezült és meghidegedett, aztán megfordult, és kiment a házból.

 

„Majd megbékül – mondta magában –, sietek, és megbékül. Nem olyan rossz asszony ez a Mariska. Nem hát. Vacsorára készen lesz a liszt is, aztán begyújtok a szobába, elpipálgatok…”

 

Nem volt egy óráig sem a faluban – az öreg János majd kiátkozta érte –, és most már újra megy a malom. Őrli a kedvetlenséget, az elmúlt délután savanyúságát; szeretett volna már a vacsorán túllenni. Szeretett volna örülni a vacsorának, mint tegnap, és irtózott a szorongás hálójától, amitől nem tudott szabadulni.

 

Csendesebben ült le az asztalhoz, mint tegnap, pipára nem gyújtott, félénk lett és idegen. Az asszony csendesen tett-vett körülötte, de minden mozdulata félelmetesen hideg volt, kegyetlen és érthetetlenül világos.

 

Bor nem volt az asztalon, csak egy kis szalonna, de Mariska nem evett.  

 

- Mért nem eszik, Mariska? Hát olyan nagy baj az, hogy elmentem egy órára?

 

- Mi közöm hozzá?

 

Ezután már Zsiga sem evett. Ült és hallgatott, és lassan felemelte a fejét. Az asszony pedig megérezte, hogy messzebb ment, mint kellett volna. Csendesen a Zsiga kezére tette a kezét.

 

- Láttam azt a csavargót, nem magához való. Maga tisztességes ember, rendes, nem olyan utcaszemetje, vásár bolondja.

 

- Nem tudom…

 

- De én tudom. Minek erről beszélni? Alszunk rá egyet, aztán holnap megmondom, amit én akarok… – Felállt, és szálas alakja egyszerre fegyelmezetten uralkodott a szobában.

 

Zsiga szelíden megfogta az asszony karját.

 

- Mariska…

 

- Nem! Ma nem. Mindennek megvan az ideje, órája.

 

- Hát persze – mondta Zsiga, és szomorúan kiment a szobából.

 

Az asszony utána nézett, és már majdnem szólt, hogy jöjjön vissza, de aztán keményen elfordult.

 

„Majd megtöröm én benned azt a kutya csavargó vért!” – mondta, aztán arra gondolt, hogy holnap lángost süt Zsigának, odaadja neki az ura csizmáját, és estére bőségesen lesz bor is. Zsiga nincs még ötvenéves se, látszik a szemén is, hogy jó ember…

 

Bezárta az ajtót, s amikor elcsattant a zár, kihallgatózott az éjszakában az elkopogó léptek után.

 

A reggel csendes volt, a malom állt, a kulcs a küszöb alatt, s a szoba üres.

 

Az asszony kezében tányér, és nézi az ablakon a ködbe vesző utat.

 

A szeme csupa könny.

 

Nem moccant semmi.

 

Szél nem volt, csak a vadlibák kiáltottak a szabad őszi ég alatt szívszorongató, titkos üzeneteket.

 

Forrás:internet

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

NAGYON KÖNNYEN MEGFÁZHAT, HA NEM VIGYÁZ...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Ámulj a létezés csodáján, és örvendezz, hogy megélheted! ...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Wass Albert: ŐSZI DAL képhez:

Wass_albert_oszi_dal_2105504_8905_s

Elmentek már a madarak, a fecskék Csak mi...

Rádiné Zsuzsa 2 órája új képet töltött fel:

Wass_albert_oszi_dal_2105504_8905_s

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

SZEPTEMBER 19. EZEN A NAPON - Megszületett...

Miclausné Király Erzsébet írta 4 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Aranyosi Ervin: MERENGÉS... Gyönyörködöm a színes...

Rádiné Zsuzsa 4 órája új blogbejegyzést írt: TAMÁSI ÁRON - Kossuth-díjas magyar író

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu