Zsellérek (részletek)

A kávéház halljában gyülekeztünk. A kisteremben lesz a bankett. Halkan beszélgetünk, és előkelő mindenki. Dubovánszky Feri izzad. Gallérját igazgatja:

- Nézd meg, Prézli, jól van ez a büdös nyakkendő?

Benke Pista szmokingban van. Két hét múlva bevonul a huszárokhoz. Diplomáciai pályára készül. Arról beszél, hogy Konstantinápolyban milyen jó nők vannak…

Horváth Laci az ajtó mellett fújja a füstöt, és amikor Koltóy belép, ijedten ejti el a cigarettát. Nagy nevetés. Koltóy tréfásan megfogja Laci fülét:

- Mitől ijedt meg, Horváth úr?...

Tódultunk a kisterem felé, Horváth úr hátramarad, és felveszi a cigarettát:

- Csak nem hagyom itt! Óriási darab van még rajta..

Először csend volt. Az evőeszköz zörrent néha, s a pincérek halk járása surrant mögöttünk. Koltóy búcsúztatta az osztályt. Hangja és szavai, melyek nyolc éven át formáltak bennünket, most is körülvettek, felemeltek és magához vontak mindenkit: Amikor azt mondta, hogy „Tartsatok meg bennünket jó emlékezetetekben” – csend lett egy pillanatra, csak aztán tört ki az éljen. Felugráltunk, és összeütöttük poharainkat.

…

Néha Koltóyra néztem. Arca piros volt. Szeme révedező. Intett a cigánynak.

A prímás csak meghajolt, aztán új nóta lobbant fel a húrokon. Koltóy rákönyökölt az asztalra, és egyedül lett. Amikor vége volt a nótának, a prímás megkérdezte:

- Még egyszer, főhadnagy úr?

- Hagyd el, Jóska! Elmúlik minden… A gyerekeknek muzsikálj!

A végén alig maradtunk páran. Elszökdöstek a fiúk. Tudtuk, hova. Mi is oda készültünk. Ma fellebbentjük a sok tavaszi este emésztő titkát. Nem parancsol senki. Ma! Ma megtudjuk, mi hát a szerelem. Felolvadunk benne, és férfiak leszünk.

Csak hát Koltóy és a cigány! Nem, egyiket se tudtuk otthagyni.

Már csak egy kis asztalnál ültünk öten. Kettő aztán ebből is elköszönt.

Hárman maradtunk. Laci néha megrúgta a lábam, hogy menjünk, de aztán ő is belekeveredett a borba és a nótába.

A cigány is ivott, és a nóták mind szebbek, az emberek mind jobbak, a vágyak és remények mind nagyobbak lettek.

Laci aztán mégis csak felállt.

- Talán mennénk mi is, Péter!

Koltóy, mintha erre várt volna.

- Nem mentek sehova! Velem jöttök!

Az utcán akkor ébredt a reggel. Még csak a verebek hangoskodtak a villanydróton. Valami mosolygós nemtörődömség volt bennem. Zsibbadva mentem. A friss levegő megmosdatott bennünket, és Laci is nagyokat nevetett. Az éjszaka és a nóták zsongtak bennünk, és nem bántuk már, hogy Koltóy nem eresztett. Majd máskor!

Leültünk a kávéház teraszán. 

- Isztok egy kis sört?

- Jöhet! – mondta Laci, és Koltóy mosolygott.

De akkor már az utcán emberek jártak. Ismerős is akadt köztük. Takács Pali jött nagy léptekkel, kicsit bizonytalanul. Megriadt, amikor Koltóy kiszólt:

- Gyere be, Pali!

Pali leült. Arca nyúzott volt, és a cipőjét nézte.

- Igyál egy pohár sört, Pali!

Hangtalanul megitta.

- Lányoknál voltál, Pali? Megmondhatod, fiam. Más is jár oda.

- Elvittek a többiek…

- A fiúk is oda készülnek – intett felénk. – Mondj nekik valamit… Jó volt?

Pali arca megrándult. Felállt.

- Ne menjetek!... Ne menjetek! Ez nam az… amit én gondoltam, és most szeretném lehányni magamat…

Elment. Összehúzta vállait, és kopogása riadtan ugrált a hűvös hajnalban.

Koltóy kiitta a sörét. Megölelt bennünket, hosszan, melegen.

- Most aztán elengedlek benneteket Isten hírével.

Sokáig néztünk utána. A saroknál visszaintett és eltűnt.

Laci belém karolt. 

- Gyere, Péter!

- Hova akarsz menni?

- Haza!

…

…ülök a vadkörtefa alatt. A nap már elment, s az árok felett végigszaladt a szürkület. Nyomában a víz homályos tükréről köd szakadt fel, és kiszállt a rétre.

Visszanéztem az útra. Sötét van már. Emlékeim elmentek. Az öreg körtefa levelei susogva köszöntik az estét. Felállok. A rét hűvös illatai megsimogatnak, és én érzem, hogy az élet szép, tiszta és világos.

**

A Magyar Nemzet 1939 júniusában rövid tájékoztatást tett közzé, mely szerint

„a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda a múlt év őszén pályázatot hirdetett magyar nemzeti szellemű regény megírására. A pályázat most dőlt el. A 3000 pengős első díjat Fekete István <Zsellérek> című regénye kapta. A második díjat nem adták ki.”

A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, és több tízezer példányban talált olvasóra. (Az évekig használt szedés idővel annyira elkopott, hogy egyes szavak olvashatatlanná váltak, sőt, el is tűntek.) Szerzője nevét egy csapásra országosan ismertté tette, de Fekete István nem sokáig örülhetett a sikernek. 1946 tavaszán arról tudósította barátját, Láng Rezsőt, hogy „igen, a Zs. indexre került”. Talán legenda csupán, hogy neve a magyar parasztságról és a Nemzeti Hadseregről írottak kapcsán a Corvin-lánc odaítélésekor is szóba került, az viszont valószínűnek látszik, hogy a második világháború után a forradalomról és a bolsevizmusról írottak miatt bántalmazta a politikai rendőrség.

A Zsellérek újabb kiadására is a rendszerváltásig kellett várni.

(Sánta Gábor – 2002, Lazi Kiadó)