Megszeppenve és megbabonázva figyeltük őket, miközben a hipnotikus dobolást hallgattuk. A parton falevelekből készített kosztümben masírozott egy tucat táncos a zene ütemére, miközben az idősek már a tüzet készítették elő a szellemházban.
Előző nap még sejtésem nem volt arról, hogy egy férfivá avatási szertartáson fogok részt venni. Kéthetes körúton voltam az országban egy angol kalandtúra csapattal. Azt nem mondanám, hogy egy szokványos turistaprogramon, mert a cég történetében ez volt az első utazás Pápua Új-Guineába. A fő attrakciót a színpompás táncos törzsi összejövetel, a Goroka fesztivál jelentette, de előtte még hajókáztunk pár napot a Sepik folyón.
Az 1126 kilométer hosszú folyó háborítatlanul kanyarog az ország keleti vidékén: egy város vagy ipari létesítmény sem épült a közelében. Lápvidékén fantasztikus művészet alakult ki, különösen a fafaragások és az agyagedények figyelemre méltóak. A Sepik így nemcsak folyó, hanem csodálatos élő múzeum is, ahol a világ egyik legkegyetlenebb férfivá avatási ceremóniáját tartják. Minden művészeti forma - a faragott álarcoktól a csónakok díszítésén át a házak építészetéig - rituális célokat szolgál, de ezek közül messze a leglenyűgözőbb a beavatási szertartás.
A folyóvidéken régi hagyománya van a tetoválásnak. A tetoválás faluról falura változhat, de a legnépszerűbb a krokodilminta: amikor a fiatal férfi bőrét apró pengevágásokkal ilyenre vagdalják. Minden bizonnyal azért ez a legelterjedtebb, mert a környéken a krokodil a legveszélyesebb állat – és a primitív törzsek gyakran azt istenítik, amitől leginkább félnek.
A rituálénak hatalmas jelentősége van. Ezzel válik a fiú felnőtt férfivá, és nyeri el a jogot arra, hogy látogathassa a szellemházat, a falu spirituális központját. Nem kötelező részt venni rajta, de ha valaki nem veti alá magát, soha nem lesz teljes jogú férfitagja a közösségnek, úgy kezelik, mint egy asszonyt. Maga a szertartás rendkívül fájdalmas, amelyen a fiatalemberek csak a többi jelölt segítségével, bátorításával tudnak átjutni, így a beavatás során életre szóló kötődések születnek.
Mindezt előző este tanultuk meg, amikor Palambei településen meghallottuk a dobok hangját. Kikötöttük a kenukat, leterítettük a hálózsákjainkat a két cölöpházban: az egyikben a fiúk, a másikban mi, lányok aludtunk, matracokon. Hajósaink épp a vacsorát készítették, amikor hangos dobszó verte fel a csendet a folyó túlpartjáról. Csoportkísérőnk derítette ki, hogy a közeli Yentchan faluban másnap hajnalban kerül sor öt fiatalember férfivá avatására. Hosszas egyeztetés kezdődött a helyiekkel, mert ezeken az eseményeken nem szoktak turisták részt venni, és kifejezetten tiltott az asszonyok jelenléte. A pénz azonban ezen a vidéken is nagy úr, és a közösség úgy döntött: ha összedobjuk két disznó árát, végignézhetjük a szertartást.
Másnap kora reggel áthajóztunk a folyón, ahol már messziről hallottuk a zenészeket. A táncosok fel-alá masíroztak a folyóparton, és az egész falu összegyűlt az eseményre. A nők és gyerekek a szellemházon kívül várakoztak.
Hamarosan feltűntek a jelöltek. Mosolyogva beszélgettek, de figyelmesebben nézve őket azért észrevettük a feszültség jeleit. A fiatalembereket a nagybátyjuk és néhány más férfi rokonuk, barátjuk kísérte a szellemházba, sőt, végig támogatták őket a szertartás során. A fiúk néhány szál kábító növényt kaptak, majd szertartásosan lemosták őket a folyóról hozott vízzel. Felfordított kenura ültették az addigra kicsit elkábult jelölteket, majd a mesterek megrajzolták a mintát.
Hamarosan jelt adtak a zenészek - a női családtagok így tudták meg, hogy kezdődik a fiúk kínszenvedése. Megjelentek a tetoválómesterek, és zsilettpengével nekiálltak belevésni a mintát a fiúk bőrébe. Eredetileg ez kihegyezett bambusznáddal zajlott, de ma már egyszer használatos pengével csinálják – így valamivel kisebb a fertőzés veszélye. Bár a fertőzést éppenséggel nem akarják elkerülni, sőt, kicsit elő is segítik. A folyóban lemosták a vért, majd a fiúkat kókuszolajos kezelés után a tűz köré ültették, hogy a füst hegesítse a sebeket. Később még pár napig sárral dörzsölik be őket, hogy mesterségesen egy kis fertőzést idézzenek elő. Így hegednek ugyanis domborúra a sebek, és alakul ki a látványos krokodilos minta.
A végtelenül gazdag helyi kultúra, a vidékiek kedvessége és egyszerű életmódja döbbenetes kontrasztban állt azzal, amit a fővárosban láttunk. Port Moresbyben a pénz és az erőszak dominál, mintha a főváros egy másik országhoz tartozna. A bányavállalatok jómódú vezetőinek házait szögesdrótok és biztonsági őrök védik. Nekünk sem engedték, hogy fegyveres kísérő nélkül lépjünk ki az utcára.
A sikolyokon túl ez a kontraszt az, ami leginkább megmaradt bennem erről az útról. Egy harmadik világbeli ország első világbeli árakkal. A déli félteke egyik leggyorsabban fejlődő országa, ahol olyan mértékű a kapzsiság, hogy a GDP-nek mindössze 3,5 százalékát költik egészségügyre és ahol a lakosság 40 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.
Krokodilbőr és fegyveres őrök – olyan kontrasztok, amelyet soha előtte és azóta sem tapasztaltam utazásaim során. De ugyanakkor olyan élmények, amelyek egész életemben elkísérnek.
Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva
.png)
Kommentáld!