A kaukázusi medvetalp, leánykori nevén Heracleum mantegazzianum így néz ki:
Kitört a nyár, és azzal menetrendszerűen itt a kaukázusi medvetalp,
és a miatta kitörő pánik ideje is. Az invazív növény eredetileg
Közép-Ázsiában honos, de már a 19. században felbukkant
Nyugat-Európában, Skandináviában és Észak-Amerikában is. Veszélyes
mértékben csak az elmúlt évtizedekben szaporodott el, Németországban már
a kétezres évek közepén tízmillió eurókat költöttek az irtására (így nézett ki 2005-ben a medvetalp elterjedtsége Európában).
Nekünk
eddig szerencsénk volt vele, csak az elmúlt egy-két évben bukkant fel
nagyobb mennyiségben, elsősorban Kárpátalja irányából bekerülve az
országba. Ahol egyébként a hatvanas években takarmányként termesztették,
a szovjet mezőgazdasági menedzsment egyik kiemelkedően hülye döntése
nyomán.
Azért még ne kapjon rögtön szívszélhűdést,
ha pár ilyen kókadozik otthon a kert sarkában, a növény ugyanis nagyon
erősen hasonlít a közönséges medvetalpra, ugyanaz a szőrös szár,
zellerszerű levelek, fehér virágzat.
A különbség a méret. A
veszélytelen, közönséges változat egy-másfél méteresre nő meg, a
kaukázusi betolakodó viszont akkora, mint egy kisebb fa: 5-6 méteresre
is megnőhet, 1-2 méter széles levelekkel, 60-80 centi átmérőjű
korongformában burjánzó virágokkal. És akkor jöjjenek a kellemetlen
részletek.
A kaukázusi medvetalp egész nyáron virágzik,
a növény ilyenkor egy furanokumarin nevű mérgező anyagot termel
(ahogyan egyébként az összes többi zellerféle is, csak sokkal-sokkal
többet). Ennek úgynevezett fototoxikus hatása van, vagyis a bőrre
kerülve extrém érzékennyé teszi azt a fényre, és különösen az
UV-sugárzásra. Hogy kerülhet a bőrre? A növény nedvével, akár már a
finom szőrökkel borított szár megérintésével, de egyébként a levelek, a
virágok, a magok is tartalmazzák.
Az azonnali hatás nem ijesztőbb
egy csaláncsípésnél, a bőr kipirosodik és viszketni kezd. Ilyenkor kell
nagyon gyorsan lemosni szappanos vízzel, különben jön a második fázis: a
napfénnyel kapott UV-sugárzás hatására kémiai reakció indul be, 48 órán
belül égési sérülésekre emlékeztető gyulladások, hólyagok nőnek az
érintett felületen. Itt kell mindenképpen orvoshoz fordulni, mielőtt
ezek bíborszínű vagy fekete hegekké válnak, amelyek évekig
megmaradhatnak. Szembe kerülve átmeneti, rosszabb esetben végleges
vakságot is okozhat a méreganyag. Az igazán kínos rész pedig csak most
következik.
A kaukázusi medvetalp ugyanis hagyományos kiskerti
módszerekkel gyakorlatilag kiirthatatlan. A gyökérzete nagyon mélyre
nyúlik a földben, ha kivágják, kitépik, egy-másfél hónap alatt képes a
gyökérmaradványaiból újra kinőni. A kereskedelmi forgalomban kapható
gyomirtók csak a hajtásokkal bánnak el, a gyökerek és a magok túlélnek,
utóbbiak még évekig csíraképesek maradnak. A kaukázusi népi hagyomány
szerint a medvetalpat vagy ki kell ásni, vagy kivágni, és a gyökér fölé
egy nagy kőlapot tenni, amit az újrahajtó növény nem tud sem áttörni,
sem kikerülni, és így végül elpusztul.
2014. 06. 24. 11:31
Kommentáld!