Egy éj az Alpokban, 2208 méteres magasságban, kopár hegycsúcson. Csillagnyomokról, végtelen csendről és nyugalomról mesél a hét csillagászati képe.

Ausztriában, a Turracher Höhe hágónál nyaralva családommal arra az elhatározásra jutottam, hogy egyik estémet egy közeli csúcson fogom tölteni éjszakai fotók készítésével. Az egyik ígéretesnek tűnő napon megszületett az elhatározás, hogy a közeli Schoberriegel-csúcsra ballagjak fel, amely ideális hely a maga 2208 m-es magasságával, körpanorámájával. Naplemente előtt felértem közel 500 m szintkülönbség leküzdésével. Felfelé menet találkoztam az aznapi utolsó csúcsmászóval, egy kedves kis öreg fickóval.

Mosolyogva mondta, hogy most már én leszek az utolsó, aki aznap felmegy a csúcsra, mert hát esteledik. Mondtam, hogy talán igen, mindenesetre a csúcson szeretném tölteni az éjszakát. Kicsit meglepődött, kérdezte, hogy van-e nálam sátor. Mondtam, hogy nincs, de van elég meleg ruha és az időjárás-előrejelzés sem mondott hideget, úgy +10 °C körüli éjszakai hőmérsékletet jósolt. Elköszöntünk egymástól, én lassan felértem. Kicsit ismerkedtem a hellyel, barátkoztam a körülményekkel. Lent a völgyekben még autók, motorok jöttek-mentek, tehenek kolompolását lehetett hallani. A nap lenyugodott, azonban sötét felhők gyűltek.

Úgy 100 km-re délre villámlásokat láttam, a néha meg-meglóduló szél esőcseppeket hozott. Aztán lassan a Hold is felkelt, de szégyenlősen be is bújt a felhők mögé. Vártam. Nagyon jó volt fent, nem akartam meghátrálni. Lassan, nagyon lassan nyugat felől kezdett tisztulni az ég. Úgy éjfél körül már csak pár felhőpamacs úszott az égen, a Hold szépen megvilágította a tájat, még nem volt magasan. Ekkor jó pár képet készítettem, az állvánnyal rohangáltam fel-alá keresve a kompozíciókat, de jól is esett a mozgás, mert igen hideg lett. Hajnali 2 óra tájban megint befelhősödött, így összepakoltam, de nem mentem le a hegyről. Szélcsendes percekben nagyon mély csönd tört rám, szinte zúgott a fülem. Elszoktunk a csöndtől…

Lassan múlt az idő, mindenféle gondolatok jártak a fejemben, igyekeztem rendezni őket. Közben kelet felé tekingettem, pirkad-e már. A hegyek mögül a Jupiter bukkant fel, majd magával húzta felfelé az egyre erősödő világosságot, ami már a hajnalt jelezte. Ekkor indultam el lefelé, még fejlámpa világította meg a sziklás ösvényt. Lentebb már koránkelő túrázókkal futottam szembe, akik izzadva és kicsit csodálkozva motyogták felém az osztrák hegyekben szokásos üdvözlést: "-Grüß Gott”. Lassan elértem a szállásunkat, fáradt voltam. Kezdődött egy új nap, de nekem ekkor ért véget az előző. Jó volt fent.

A képen jobb oldalon a csúcsra vezető ösvény utolsó métereit lehet látni. Kissé balra a legmagasabb zöldes színű hegycsúcs a Rinsennock (2334 m), a Turracher Höhe legmagasabb csúcsa. A távoli havas hegy a Hochalmspitze (3360 m).

A felvétel 2013. július 26-án készült Canon EOS 400D kamerával, Canon EF-S 10-22 USM objektívvel ISO 800 érzékenységgel, F/4 rekesszel, 10 mm fókusszal és 80x30 mp expozíciós idővel. A képek összegzése a StarStax programmal történt.

2013. október 27., vasárnap | 2013/43. hét