A jégkori megafauna egyik ikonikus tagja volt a barlangi medve, s rengeteg csontlelete maradt ránk Európában, amelyekről számtalan kutatás is született. Ennek ellenére sincs biztos adatunk arról, hogy mi okozta a faj végzetét.

Egy nemzetközi kutatócsoport most 14 európai helyszínről származó 59 barlangi medve csontmaradványából kinyert régiDNS vizsgálatát végezte el, ezeken belül pedig az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS volt az adatok forrása. A vizsgálatokról a Scientific Reportstudományos folyóirat 2019. augusztus 15-i számában jelent meg a tanulmányuk.

Elkészítették a medvék családfáját, a régióban élő alfajokéval együtt, s felderítették, hogy azok milyen irányból és mikor hódították meg a terület egyes részeit, merre mozgott és mekkora volt az állományuk. A vizsgálatokból felállították a barlangi medvék egykori populációjának méretét, s ez azt jelezte, hogy teljesen stabil volt az állományuk a 200-50 ezer évvel ezelőtti időszak során. Ez azért is érdekes, mert ez az időszak alatt két nagyobb eljegesedést és két felmelegedést is lezajlott, amelyet a medvék gond nélkül átvészeltek. 50 ezer éve azonban csökkenni kezdett az állomány, majd 40 ezer éve drasztikus zuhanásba fogott, amelyet végül a 23 ezer éve megtörtént végleges kihalás zárt le.

A barlangi medvék az Utolsó Nagy Eljegesedés kezdetére (26 ezer éve), szinte teljesen kihaltak, csupán néhány kicsiny, elszigetelt csoportjuk élt még mintegy 3000 évig. A modern ember kb. 40 000 éve kezdett igazán elterjedni Európában, bár a neandervölgyiek jóval korábban itt éltek már, a medvékkel párhuzamosan, hosszú időn át. Az ember nem feltétlenül közvetlen vadászatával hatott a medvék populációjára, hanem könnyen megtehette ezt azzal is, hogy a medvékkel azonos élelemforrásokra hagyatkozott. A barlangi medvék étrendje egyébként legnagyobb részt növényekből állt (sokkal inkább voltak növényevők, mint a ma élő barnamedvék).

A barlangi medvék, nevükhöz méltóan igencsak ragaszkodtak a barlangjaikhoz, ahol születtek, s az egyes barlangokban talált eltérő korú csontok közt szoros rokoni kapcsolatot mutattak ki. Ez a modern ember szintén barlangkedvelő életmódjával is konfliktushoz vezethetett, különösen az Utolsó Nagy Eljegesedés idején, amikor azok az embercsoportok is behúzódtak a védelmet adó barlangokba, akik korábban nem használták e lakhelyeket, ráadásul ekkor a táplálékul szolgáló növények mennyisége is jelentősen visszaesett. Az eljegesedés a már gyengülő medvepopuláció genetikai változatosságát is csökkenthette azzal, hogy az egyes csoportokat az előrenyomuló jég is elzárta egymástól.

A legújabb kutatások mind Amerika, mind Ausztrália területén úgy találták, hogy a megafauna kihalása egyidejű volt az emberek e helyekre érkezésével, ami azt sejteti, hogy legalább részben közünk lehetett a nagytestű állatok eltűnéséhez. Bár a legtöbb ilyen faj már a jégkor végi klímaingadozások során veszített az életteréből, sok esetben a korábbi klímaingadozásokat már átvészelték, így feltehetően szükség volt valami plusz tényezőre is a sorsuk megpecsételődéséhez. Az időbeli egybeesések önmagukban nem bizonyító erejűek persze, hisz például az ember számára pont a változó klíma okozta környezeti változás tette lehetővé a nagy távolságú vándorlást és új területek meghódítását, így a más fajoknak kedvezőtlen átalakulás a mi számunkra kedvező volt.  Érdemes azonban szem előtt tartani annak a lehetőségét, hogy valamilyen hatásunk lehetett az állatok eltűnésére.