Fotó: amphibiaweb

Ha továbbra is ellenőrizetlenül nő az üvegházgáz-kibocsátás, akkor a tengerszint az évszázad végére akár 91 centiméterrel is emelkedhet. Bolygónk élővilága próbál alkalmazkodni a változásokhoz, ennek ellenére egyes állatfajok éppen az éghajlatváltozás miatt haltak ki. Arról, hogy az élővilág hogyan adaptálódik, illetve bizonyítható-e, hogy a klímaváltozás okozza egy-egy faj kipusztulását, erről beszélgettem Varga Zoltán és Koncz Péter biológus kutatókkal.

Varga Zoltán, a Debreceni Egyetem professzora szerint az élővilág alkalmazkodásának vannak tipikus kísérő jelenségei. Például az északi féltekén egyes növény- és állatfajok elterjedési határa, mint északabbra tolódik, a növényfajok korábban virágoznak, a költöző madarak korábbi tavaszi időpontban érkeznek meg, vagy ősszel egyes lepkefajok rajzási ideje későbbre tolódik.

„Általában azt mondhatjuk, hogy a széles tűrőképességű fajok gyakran profitálnak a klímaváltozásból, ellentétben a szűkebb tűrőképességűekkel, melyek veszélyeztetetté válhatnak” - mondja a professzor.

A szűk tűrőképességű fajok igen sokfélék és a változásokra is szinte egyedi módon reagálnak. Varga Zoltán kiemel két előre jelezhető veszélyt. Ha egy rovarfaj például, egy meghatározott növényfaj megporzásának, ezáltal terméshozásának kulcstényezője, és a hőmérséklet változására a növény virágzása és az adott rovarfaj tavaszi megjelenése időben nem esik egybe, akkor termésveszteség keletkezik.

Ha a hőmérséklet emelkedik, az alpesi erdőhatár magasabbra tolódik, és a területen még nagyobb teret hódít a turizmus, akkor a színes, változatos alpesi növény- és lepkevilág már nem tud hová terjeszkedni.

„Az alpesi élőhelyek egyébként is igen sérülékenyek, a változások a legmagasabb hegyvidéki régiókban közvetlen fajkipusztuláshoz vezetnek” - mondja a professzor.

Jellemző azonban, hogy a kipusztulás szinte mindig többtényezős játszma. Amit oknak vélünk, az sokszor szinte csak az utolsó csepp a pohárban. „Nehéz eldönteni, hogy az ember okozta klímaváltozás vagy a – szintén ember által okozott – élőhelyrombolás a felelős egy faj kipusztulásáért, különösen ha az állat kicsiny és rejtett életmódú.

„Egy 2008-ban megjelent közlemény, a kelet-ausztráliai (eleve igen szűk területen élő) gyűrűsfarkú oposszumról (Hemibelideus lemuroides), határozottan állítja, hogy Queensland egyik részéről a klímaváltozás következtében pusztult ki, mivel a 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet nem volt képes elviselni. Egy másik, szűk területen élő népessége viszont megmaradt” - avat be a kutató.

A közlemény arról is tájékoztat, hogy San Francisco közelében, szintén igen kis területen élő bennszülött tarkalepke-alfaj (Euphydryas editha bayensis) az ember okozta klímaváltozás miatt vált közvetlenül veszélyeztetetté.

„Nagyjából ugyanerről a területről, már jelezték a Glaucopsyche xerces lepkefaj teljes kihalását. Ez azonban már több évtizeddel ezelőtt végbement, egyértelműen az élőhelyek elpusztítása miatt. Ezért nagyon lényeges a kritikusan csökkenő állományú fajok monitorozása” - magyarázza Varga Zoltán.

Számos szerző állítja (pl. Buckley & Roughgarden 2004; Thomas et al. 2004, mindkettő a Nature folyóiratban), hogy ezekben az esetekben a területhasználat megváltozásának és a klímaváltozásnak az együttes hatásáról van szó. A beépítés miatt létrejövő városi hőszigetek, a természetes növénytakaró elpusztítása, a mikroklíma változása lokálisan tovább erősítheti a globális hatásokat.

Koncz Péter biológus a Szent István Egyetem növényökológusa szerint az élővilág evolúciós értelemben nem képes alkalmazkodni, mert ez a folyamat sokkal hosszabb távon értelmezhető: fajok mozognak, az élőhelyek és társulások átalakulnak.

„Az emberi faj a legsérülékenyebb. Mi nem csak a klímához, de az időjáráshoz sem tudunk alkalmazkodni” - mondja.

A 2007-ben indult, negyedik Nemzetközi Poláris Év keretében Koncz Péter részt vett egy mostanáig tartó kutatásban. Kanadában azt vizsgálták, hogyan vándorolnak a fajok egyre északabbra. Mondhatni, saját szemével látta a szakember, ahogy a klímaváltozás zajlik.

„Az elmúlt negyven évben másfél fokos hőmérséklet-emelkedés volt tapasztalható az északi régiókban, a tundra átalakult, a növényzet bokrosodott. Ahol eddig tundra volt, ott törpenyír kezdte belepni a tájat. Az állatfajok lassan mozognak észak felé” - meséli.

A klímát persze sosem érzékeljük, csak az időjárást. Az ember nem csinál mást, mint felszabadítja azt a szénmennyiséget, amit 400 millió évvel ezelőtt a karbon időszakban a növények elraktároztak. Hogy ez újra a légkörbe kerül, Koncz szerint azt a növények nem bánják:

„Nekik a szén-dioxid tápanyag. A szárazságot elviselő fajoknak kifejezetten jó lehet, hosszútávon. „Az embernek viszont, rövid távon egyáltalán nem jó. Itthon nem önt majd el minket a tenger, sőt szárazság várható, amely már most kimutatható, tehát meg kell őriznünk vizeinket!”

Costa-Rica-i aranyvarangy

Koncz Péter szerint jelenleg 21 olyan állatfajról tudunk, mely kipusztulásához hozzájárult a klímaváltozás. A kauai klarinétmadár (Myadestes myadestinus) a Hawaii-szigeteken élt, hivatalosan 2012-ben jelentették be, hogy kihalt. Betegség támadta meg a fajt, lecsökkent az erdőterülete, versengett más betelepített fajokkal, a végén pedig, ahogyan a kutató fogalmazott, beütött a klíma: egy hurrikán elsöpörte az utolsó tojásokat is. Bár ez egy időjárási esemény, de a hurrikánok gyakorisága megnövekedett a klímaváltozás által.

A Costa Rica-i aranyvarangy (Bufo periglenes) kipusztulásának okai közt szintén ott van a betegség és a területvesztés, de a legfontosabb szerepet mégis az éghajlatváltozás okozta kiszáradás játszotta. 

„Ez az állat 1500-1600 méteres magasságban, nagyon speciális körülmények között élt, petéit csak időszakos pocsolyákba rakta.”

Egy másik példa: az Aldabra sávos csiga (Rhachistia aldabrae) a Seychelle-szigeteken élt, a tengerszint emelkedése okozta vesztét.

„Megszűnt az élőhelye, mert elárasztotta a víz. A 21 kihalt fajból öt kétéltű és egy hüllő van, ezek a fajok mind érzékenyek a vízmennyiség, illetve a vízszint ingadozására.”

Írta: Ács Dániel