Ázsia legmagasabb hegyeinek jégtakarója olvadozik, ám bizonyos dél-ázsiai jégmezők még stabilak, sőt gyarapodtak is az elmúlt 25 évben.

A Himalája-Hindukus-Tien-san régióban, amelyet kiterjedt gleccserei miatt a Déli- és az Északi-sarkvidék után a bolygó „harmadik pólusaként” tartanak számon, az elmúlt 20 évben megkétszereződött a gleccserolvadás üteme, kivéve a Karakoram- és a Kunlun-hegységek térségében, ahol a jégmezők stabilak maradtak vagy még növekedtek is az 1990-es évek óta – olvasható a horizon-magazine.eu portálon.
Néhány szakember az érintett gleccserek felszínén örvénylő hideg szeleknek tulajdonította a jelenséget, az Utrechti Egyetem hidrológusa, Walter Immerzeel azonban felvetette a gondolatot, hogy a gleccserek alatti síkságon zajló földművelésnek lehet köze a dologhoz. A Tarim-medence egykor sivatagos régiójából virágzó mezőgazdaság született azáltal, hogy a talajvizet használják öntözéshez.
Immerzeel és csapat modellezte a térség éghajlatát, amiből kiderült, hogy a növények által elnyelt talajvíz később kipárolog a leveleken keresztül, olyan nedves levegőt eredményezve, amely felemelkedés közben blokkolja a napsugarak egy részét, majd hó formájában lehullik a gleccserekre.
A Himalája-Hindukus-Tien-san régióból eredő olvadt víz biztosítja – legalábbis részben – 800 millió ember ivóvíz-szükségletét. A gleccserek raktározzák a vizet a csapadékos időszakban és „engedik ki magukból” a száraz évszakban.
A régió gleccsereinek, nagyjából egyharmadát, akár másfél métert is elérő kőhordalék borítja, amely pajzsként védi a jeget a napsugárzástól, késleltetve az olvadást, ami szükséges a rendszer hatékony működéséhez.
A szakemberek úgy vélték, hogy ezek a gleccserek a globális felmelegedéssel szemben is nagyobb védelmet fognak élvezni. Nyolc évvel ezelőtt azonban a műholdas adatokból az derült ki, hogy az úgynevezett „fedett” gleccserek ugyanolyan ütemben olvadnak, mint „fedetlen” társaik.
Immerzeel és kollégái a helyszínen végzett vizsgálatok során kiderítették, hogy a kővel borított gleccsereket tavacskák és jégsziklák tarkítják, amelyek mélyre elvezetik a napsugarakat, olvadási „forrópontokként” működve.
A kutatók egyelőre nem tudják, hogy ezek a tavacskák miként képződnek, mekkora a jelentőségük és hogy a régió egészében előfordulnak-e. Ennek kiderítésére a szakemberek most három további, egymástól több ezer kilométerre lévő területen vizsgálódnak.