A Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem két környezettudományi kutatója kb. 12 millió, az USA kontinentális területén létesített kút, évtizedekre visszanyúló adatbázisából készített elemzést, amelyről a Nature Sustainability folyóiratban számoltak be 2019. július 22-én.
A vizsgálattal számos kérdésre kerestek válaszokat: szerették volna megismerni, hogy az országban lévő kutak pontosan hol vannak, milyen célt szolgálnak (lakossági, mezőgazdasági, ipari), valamint azt, hogy milyen mélyre fúrták e kutakat, s szükség volt-e a mélyítésükre az idők során. Debra Perrone és Scott Jasechko elsődlegesen azokra a területekre koncentráltak, amelyek kimondottan a talajvíztől függenek. A talajvíz felhasználásának irányítása és kezelése általában állami feladat, így számos helyről, szinte településenként külön-külön kellett az adatokat begyűjteniük, s meggyőződniük arról, hogy pontosak és hitelesek-e. Ez a munka önmagában mintegy négy évet vett igénybe, s ezután foghattak neki az adatok elemzésének.
A talajvízbe mélyített kutak könnyen elapadhatnak, kiszáradhatnak, s ilyenkor, akinek lehetősége s pénze van rá, megpróbálhatja nagyobb mélységből kinyerni a vizet, ha a körülmények ezt lehetővé teszik. Az elemzések alapján az újonnan fúrt kutak a legtöbb esetben a korábbiaknál mélyebb rétegekből emeltek ki vizet. 1950-2015 között a területek 79 százalékán mélyíteni kellett a kutakat, ez különösen hangsúlyos volt Kalifornia központi völgyében, Kansas délnyugati fennsíkján, illetve az Atlanti-parti síkság (a teljes keleti partvidék 200-400 km széles sávja) területén. Jasechko azt mondta: „Elképedtünk, hogy milyen sok esetben volt szükség a kutak mélyítésre. Bár a hírekben egyes helyszínekről beszámoltak, a probléma sokkal kiterjedtebb, mint gondoltuk, s ott is jelentkezik, ahol ráadásul igen kevés felmérés készült a talajvízről.”
A mezőgazdaság sok helyen elképzelhetetlen öntözés nélkül.
FORRÁS: PIXABAY
Több oka is volt annak, hogy mélyebbre fúrtak: volt, ahol a felszíni szennyeződések esetleges leszivárgása elől igyekeztek így menekülni, volt, ahol a sekélyebb talajvíz kiemelésére vonatkozó szigorú előírások alól kerestek így kibúvót, és volt, aki egyszerűen csak több vízhez szeretett volna hozzáférni. A kutatók úgy találták, hogy azon helyszíneken, ahol csökkenőben volt a talajvíz szintje, azért fúrtak mélyebbre, hogy elkerüljék a kutak kiapadását.
Azonban a kutak mélyítése nem fenntartható, a vízkészletek kimerüléséhez vezet, s emellett számos nehézséget is jelent a mély vízrétegek elérése. A fúrás maga drágább, a kiemeléshez szükséges energiaigény szintén nagyobb, a mélyebb kőzetrétegek kedvezőtlenebbek a vízkiemelés szempontjából, s sok esetben a mélyben lévő vízben a nem kívánatos vegyületek aránya is nagyobb, így a felhasználása előkezelés nélkül elképzelhetetlen. Ez utóbbi a legtöbb helyen azt is jelenti, hogy van egy pont, amelynél nem is érdemes mélyebbre fúrni.
A probléma különösen a vidéken élőket sújtja, itt a leginkább esélyes, hogy elapadnak a kutak, s a kis közösségeknek pénzük sincs arra, hogy átalakítsák vízhálózatukat, vagy mélyebbről emeljék ki a szükséges vizet. A mezőgazdaság számára is nagyon fontos a talajvíz, mivel, főként az aszályos időszakokban, ebből tudják megoldani a termőföldek öntözését.
A kutatók szerint óriási szükség volna arra, hogy hatékonyabban szabályozzák a talajvíz kinyerését, s a helyi viszonyokhoz igazodva fenntartható módon irányítsák a folyamatokat. A mostani kutatással párhuzamosan kezdtek bele egy olyan felmérésbe is, amely a talajvízkészletek újratöltődését elemzi, ennek eredményét is be kell majd vonni a szabályozásba. Perrone emellett a vízszabályozás jogi oldalával kapcsolatos kutatásokkal is foglalkozik, s kíváncsi arra, hogy a tapasztalt változások miként épültek be eddig a jogi előírásokba.
Októberben egy spanyolországi konferencián ülnek majd össze a világ vízügyi szakemberei és döntéshozói, hogy megtárgyalják, a nem csupán az USA területét veszélyeztető, talajvízcsökkenés problémakörét, s a lehetséges megoldásokat.
Kommentáld!