A kevés megfigyelés miatt a légkörbe érés helyét egy hosszú sáv jelzi.     Illusztráció: Bill Gray             

Ez volt a második eset (az első: 2008 TC3), hogy egy kisbolygót még az űrben sikerült felfedezni a becsapódás előtt, ugyanakkor a 3-5 méteres test ütközése nem okozott kárt bolygónkban. A becsapódás az Atlanti-óceán trópusi régiójában történt, és a test nagy valószínűséggel teljesen elégett, vagy felrobbant a levegőben. 

Felébredt a Rosetta űrszonda.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondáját a földi irányítók az útitervnek megfelelően, már két és fél éve, 2011. június 8-án hibernált állapotba hozták, hogy minél kevesebb energiát fogyasszanak műszerei és fedélzeti berendezései a fő célpont, a 67P/Chu

ryumov-Gerasimenko-üstökössel való találkozásáig (2014. májusig).
Az űrszonda 2004. március 2-án indult útjára. Többszöri hintamanőverek után jutott a fő kisbolygóövezet belső részébe, ahol 2008. szeptember 5-én randevúzott a 2867 Steins kisbolygóval.

A Földdel újra találkozva a 2009. november 13-i hintamanőverrel a kisbolygók főövének távolabbi részébe lendült és 2010. július 10-én a 21 Lutetia kisbolygót közelítette meg.

Művészi illusztráció: A Rosetta landolása az üstökös felszínén
Iillusztráció: Astrium - E. Viktor

Idén január 20-án érkezett el az ébresztő időpontja. Az űrszonda ekkor mintegy 673 millió kilométerre volt a Naptól és 807 millió kilométerre a Földtől, tehát a fő kisbolygóöv külső pereme és a Jupiter pályája között járt. A rádiójelek a szonda - Föld távolságot csaknem 45 perc alatt teszik meg, tehát a sikeres felébresztésről mintegy háromnegyed óra elteltével érkezik meg a rádióüzenet a Földre.

A szonda hátralévő küldetésének menetrendje a következőképpen alakul:

2014. január 20. 10:00 UT: ébresztő
2014. május 21.: kritikus főmanőver üstökösrandevúra
2014. július: megközelítési manőverek, megérkezés az üstökösmaghoz
2014. augusztus: pályára állás az üstökösmag körül, térképezés
2014. október: a leszállóhely kijelölése
2014. november 11.: leszállás az üstökösmagra
2014. december: üstökös kísérése – keringés a mag körül, felszíni vizsgálatok
2015. augusztus 12.: az üstökös napközelben 1,24 CsE-re a Naptól
2015. december: a Rosetta űrszonda programjának hivatalosan tervezett befejezése.

Szupernóva a Szivar-galaxisban

A Földhöz relatíve közeli szupernóvák meglehetősen ritkák. A Tejútrendszerben 1604 óta nem észleltek ilyen jelenséget, és kísérőgalaxisunkban, a Nagy Magellán-felhőben is csak 1987-ben történt ilyen robbanás. Az is meglehetősen ritka, hogy 10 - 20 millió fényéves tartományon belül jelenjen meg ilyen objektum, ám idén január 21-én sikerült felfedezni egyet.

A felfedezés a véletlen műve volt, hiszen a Londoni Egyetem gyakorló távcsövével egyetemisták végeztek méréseket, célpontjuk épp az M82 volt. Az elkészült képeken vették észre az oda nem illő, 11,7 magnitúdós csillagot.

Az M82, avagy Szivar-galaxis a Nagy Medve csillagkép (Ursa Major) északnyugati szegletében, fényes csillagoktól távol húzódik meg. Társával, az M81-gyel fizikai csoportot alkot, a két galaxis kölcsönhatásban áll. Együtt egy 11-12 millió fényév távol lévő galaxishalmaz középpontját alkotják (M81 csoport).

Az SN 2014J szupernóva az M82-ben.
Fotó: Adam Block, Mt. Lemmon SkyCenter, U. Arizona/ NASA

Az SN 2014J névre keresztelt szupernóva úgynevezett Ia típusú, vagyis egy kettős rendszerben keringő fehér törpecsillag, társától anyagot kap, majd átlépi a fehér törpék stabilitási határát jelentő Chandrasekhar-határt. A törpecsillag ilyenkor összeomlik, majd felrobban (mindez 1s-on belül. Mivel a robbanás egy pontosan ismert tömeghatár átlépésekor következik be, a felszabaduló energia, és így a szupernóva abszolút fényessége is jól meghatározott érték, tehát az Ia típusú szupernóvák látszó fényességéből pontosan meghatározható a távolságuk.

Ezért az Ia szupernóvák az Univerzum mérföldköveinek tekinthetők, és minden rájuk vonatkozó új adat, vagy ismeret a kozmikus távolságskála pontosítását és megbízhatóságának javulását eredményezi. Egy közelinek tekinthető galaxisban felrobbanó példány ebből a szempontból különösen fontos, hiszen sokféle műszerrel megfigyelhető, ebből pedig pontos fizikai jellemzés válik lehetővé.

A szupernóva már kisebb amatőr távcsővel is látható. Több hazai amatőrcsillagász lefotózta, köztük Horváth Attila Róbert is. Várhatóan február első napjaiban éri el maximális fényességét, majd nagyon lassú halványodásba kezd, így akár még hónapokig a műkedvelő csillagászok látókörében maradhat. A szakcsillagászok, az óriástávcsövekkel pedig évekig nyomon követhetik.  

Összeállította:Sánta Gábor