Fotó: dreamstime

A hús és tejtermékek fogyasztása természetesen nélkülözhetetlen, tehát az állattenyésztéshez kapcsolt üvegházhatású gázkibocsátást (metán, szén-dioxid, dinitrogén-oxid) nem lehet a nullára csökkenteni, ráadásul az állattenyésztés nemcsak egyik okozója, de a szárazság miatt szenvedője is a klímaváltozásnak. Koncz Péter biológussal, az MTA – Szent István Egyetem Növényökológiai Kutatócsoportjának tagjával az üvegházgáz forgalmat befolyásoló különböző mezőgazdasági tevékenységekről beszélgettem.

A klímaváltozás okozta szárazságtól kiég a gyep, minek következtében  romlik állateltartó képessége. „Az aszályos időszakok gyakoribbá válásával akár el is sivatagosodhat a Kiskunság. Erre a nehezen visszafordítható, veszélyes folyamatra hívta fel a figyelmet a 2003-as rendkívüli száraz év. Ekkor a gyep, éves szinten, nettó szénkibocsátóvá vált, tehát több szenet veszített a legelő, mint amennyit képes volt megkötni” – ismerteti Koncz Péter a Kutatócsoport korábbi megfigyeléseit.

A XIX századi folyószabályozásokat megelőzően a fokgazdálkodás (hagyományos ártéri gazdálkodás) lehetőséget teremtett az ártéri területeken lévő legelők, kaszálók, rétek és gyümölcsösök nemcsak vízzel, de tápanyaggal való ellátására is. A hatvanas években pedig a fűhozam növelésének érdekében a gyepek 3 százalékát már vízkiemeléssel intenzíven öntözték. Manapság az egyre szárazabb klíma, illetve a szélsőséges időjárási események miatt időszerű lenne az egykori csatornahálózatok, vizes élőhelyek rekonstrukciója, továbbá az ártéri vízgazdálkodási rendszerek használatbavétele.

A Kutatócsoport a Kiskunsági Nemzeti Park területén vizsgálja a szürkemarhák ellátását biztosító legelők és kaszálók klímától és gazdálkodási intenzitástól függő szénforgalmát. A folyamatos mérések mellett hetente, kéthetente végeznek időszakos méréseket.

Egy-egy ilyen mérési nap először előkészületekkel telik. A korábbi mérések alapján megtervezik milyen mintákat vegyenek, összekészítik a műszereket és nem utolsó sorban figyelik az időjárás-előrejelzést, hiszen a terepi munka során a mínusz 10 és plusz 40 fok között bármi lehetséges.

Általában reggel nyolc körül indulnak a bugaci négyszáz hektáros legelőn található kutatóállomáshoz. Letöltik a meteorológiai mérőtornyok adatait, talajlégzés és egyéb ökofiziológiai méréseket végeznek, gazdálkodási adatokat gyűjtenek, valamint jeladóval megfigyelik a szarvasmarhák mozgását. Vesznek földalatti biomassza-mintát is, mert ennek éves öszetétele és mennyisége nagyban eltérhet a föld fölötti növényzetétől. „Nyár végén akár tízszer több növényi anyag lehet odalent a talajban, mint a felszín felett” – meséli a biológus.

A szakembertől megtudtam, hogy a gyep  az optimális állatlétszám és a bőséges, kiegyenlített csapadékeloszlás, illetve tápanyag-utánpótlás mellett a legtermékenyebb. A gondosan beállított legelési nyomás elősegíti a gyep regenerációját. Egy szürkemarhának például legalább két, de akár tízhektáros legelőterületre is szüksége lehet. Egy ekkora területet, a legelő minőségétől függően azonban, időben különböző szakaszolással lehet csak legeltetni, hiszen a gyepnek a legeltetés után több hetes regenerálódásra van szüksége. A túllegeltetés mellett az alul-legeltetés is árt a gyepnek. Utóbbi során a legelő minőségét rontó cserjésedés (pl. csipke), illetve özöngyomosodás (pl. akác) léphet fel.

„A legelési intenzitáshoz hasonlóan a kaszálás idejének megválasztása is körültekintést igényel. A szárazságot megelőző júniusi kaszálás során ugyan értékesebb szénát lehet betakarítani, mint augusztusban, de a korai kaszálás a haris, vagy a túzok költése szempontjából akár végzetes is lehet. A legeltetéssel ellentétben a kaszálás után pótolni kell a talaj számára a szénában elvitt tápanyagokat. A trágyázást is meg kell tervezni, hiszen a túl nagy mennyiségben kijuttatott nitrogén tartalmú trágyától kisülhet a gyep, illetve megnő az üvegházhatású dinitrogén-oxid kibocsátása” – magyarázza az ökológus.

Az eddigi méréseik arra utalnak, hogy a kaszálás intenzívebben veszi igénybe a gyepet, mint a legelés, hiszen a lekaszált terület kevesebb szenet köt meg mint a legelő. A különböző gazdálkodási formák teljes üvegházhatású gázkibocsátásához hozzá kell adni az állatok légzése során felszabadult szén-dioxidot és metánt, a talaj lebontási folyamatai során keletkező metánt és dinitrogén-oxidot is.

A Kutatócsoport társintézeteinek munkái alapján (www.animalchange.eu) mindent összevetve eddig az derült ki, hogy a kaszálókhoz kötött gazdálkodás kevesebb szén-dioxid egyenértékben kifejezett üvegházhatású gáz megkötéssel jár, mint a legeltetés. A különböző gazdálkodási formákhoz köthető üvegházhatású gázok kibocsátásának részaránya egy adott ország esetében időben változhat.

Az állattartás visszaszorulása miatt itthon, 1987-hez képest, napjainkra több mint felére csökkent a tehenek bendőjéből a légkörbe jutó metán mennyisége – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból. „A csökkenés ugyan jelentős, de nem éppen a klímatudatosságunknak köszönhető. Megjegyzendő továbbá, hogy még ez a csökkentett metán kibocsátás is az ország teljes kibocsátásának közel 2 százalékát teszi ki, ugyanakkor ez a szám emelkedni fog, hiszen a szürkekemarha és a bivalyállomány 2011 óta nemcsak gazdasági, de természetvédelmi (legelő karbantartási) okok miatt is gyarapszik” – mondja Koncz Péter.

A növekvő állatállomány megfelelő minőségű legelőn és szénán tartása nemcsak mitigációs (kibocsátást csökkentő), de adaptációs (alkalmazkodási) stratégia is. A nyári hőhullámok alatt csökken a szarvasmarhák ellenálló képessége, sőt kevesebb tejet is adnak. Ezért szükséges az árnyékot adó fás legelők létrehozása, illetve a megmaradt erdős sztyepp területek növelése. Egyes kutatások szerint viszont a legeltetés helyett érdemesebb kukoricán tartani az állatokat, mert így csökken a metánkibocsátásuk. „Ez valóban így van, ugyanakkor a hús eredeti minőségének megtartása érdekében a magyar szürkemarhát például, kifejezetten réti szénán és legelőfüvön érdemes tartani.

Az Egyesült Államokban jelentős a kukoricán hizlalt marhaállomány, de ebben az esetben hozzá kell adni a teljes kibocsátási mérleghez többek között a kukoricatermesztéssel együtt járó szántó, arató, vető és szállító munkagépek szén-dioxid kibocsátást is. Mindent összevetve így a nagyüzemi gazdálkodás egy kilogramm húsra vetítve (fajlagosan) nagyobb üvegházhatású gázkibocsátással jár, mint a hagyományos gazdálkodás, sőt, az állatok jelentős A-vitamin pótlásra szorulnak, mivel egyoldalúan táplálkoznak.

A fentiek alapján kiderült, hogy nem csak az üvegházgáz forgalom, de az állatok szempontjából is célszerűbb, ha nincsenek karámba szorítva és kukoricán táplálva. Ezzel ellentétben a szakaszos legeltetés során a tehenek szabadon bóklásznak a fás legelő hűsítő árnyékában és folyamatosan megtalálják mindazokat a tápanyagokat, gyógynövényeket és ásványi anyagokat, amelyek szükségesek számukra.”

Írta: Ács Dániel