A kutatók a faj egy magángyűjteményben őrzött, preparált példányán végeztek genomszekvenálást – írja a BBC hírportálja. A faj hanyatlását előidéző tényezők jelei után kutatva tanulmányozták a DNS-t, amely azonban nem mutatta a beltenyészet jeleit, sőt az eredmények azt sugallták, hogy a karolinai papagáj populációi nagy létszámúak voltak az európai telepesek terjeszkedéséig.
A színpompás tollazatú madár aztán a 20. század elejére egyszer csak eltűnt a vadonból, az utolsó, fogságban tartott példány 1918. február 21-én pusztult el a Cincinnati Állatkertben.
A nagyjából 33 centiméter magas, zöld és sárga színű papagáj élőhelye Új-Angliától egészen Coloradóig terjedt a folyók mentén elterülő őserdőkben és a mocsaras vidékeken.
„Nagyon sok veszélyeztetett fajon végeznek DNS-szekvenálást és az eredményekből az látszik, hogy amikor a populációk kis méretűek és hosszú ideig zsugorodnak, akkor ennek vannak észlelhető nyomai a genomban” – magyarázta Carles Lalueza-Fox, a Barcelonai Egyetem munkatársa, aki a Current Biology című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője volt.
A szakember szerint nagy méretű populáció esetén nagyobb a genetikai sokszínűség, és a karolinai papagáj esetében ezt mutatják az eredmények.
„Ebből az a következtetés vonható le, hogy ezt a madarat nem sújtotta évezredeken át tartó demográfiai hanyatlás, hanem nagyon gyors ütemű populációcsökkenés ment végbe” – tette hozzá Lalueza-Fox. A karolinai papagáj kipusztulásának pontos forgatókönyve azonban továbbra is rejtély a kutatók előtt.
Az erdőirtás, a vadászat és a csapdák mind szerepet játszhattak a faj kihalásában és valószínűleg a betegségek, valamint a nem őshonos házi méhekkel való versengés is közrejátszhatott az eltűnésükben.
Kommentáld!