Fotó: NASA
A tudósok egy része attól tart, hogy pontosan ez történhet a Földdel
is, ha különböző rendszereit úgy túlfeszítik, mint a példában szereplő
rugót.
Ezen aggodalom miatt született meg 2009 őszén a planetáris
határok gondolatrendszere. A Koppenhágában tartott klímakonferencia
nyomán egy - a svédországi Stockholm Resilience Centre égisze alatt
működő – tudóscsoport, a
Nature című tudományos folyóirat cikkében
kilenc különböző területen jelölt meg olyan planetáris határt, melyet
nem szabadna átlépni a Földön:
klímaváltozás; az óceán savasodása; az
ózonréteg vékonyodása; beavatkozás a nitrogén- és a foszfátciklusba
(ezek a növényfejlődés meghatározói); a szabad természet mezőgazdasági
térséggé és városokká történő átalakítása; a fajok kihalása; a vegyi
környezetszennyezés halmozódása és a légkörben lebegő környezetszennyező
részecskék szintjének növekedése.
A Breakthrough Institute nevű amerikai agytröszt, amely az energiára
és a környezetre koncentrál, 2012 júniusában közzétett elemzésében két
fontos kritikát fogalmazott meg.
Az egyik szerint a határok gondolata
nem teszi elég világossá a különbséget az igazán globális
következményekkel járó jelenségek és a főleg helyi vagy regionális
szintű folyamatok között.
A másik azt teszi szóvá, hogy a planetáris
határokkal foglalkozó csoport főleg a holocén - a legutóbbi jégkorszak
óta eltelt, az emberi civilizációk kifejlődését magában foglaló -
korszak jellemzőiből vonja le következtetéseit.
Egy olyan határ kijelölése, amelyet nem szabad túlságosan
megközelíteni, logikusnak tűnik azokra a dolgokra vonatkozólag, amelyek a
túlfeszített rugóhoz hasonlóan jóvátehetetlenül elromolhatnak. A sarki
jégtakaró vagy az örökösen befagyott talajréteg, a permafroszt
elolvadásának nem lenne szabad bekövetkeznie.
A Nature 2012. június
7-i számának egyik cikke több bizonyítékot sorolt fel arra, hogy
jelenleg a Föld egy átbillenési ponthoz közeledhet.
Ezen túl a mind
népesebb és mind tehetősebb emberiség által előidézett változások miatt a
glóbusz, a jelenlegitől igen eltérő, új állapotba kerülhet, amelyben
állandóan változnak az éghajlati övezetek, másként működnek az
ökorendszerek. Ilyen hirtelen átbillenést nem lehet kizárni.
Kisebb
ökológiai rendszerek, például tavak esetében az átalakulás gyakran
meglepetésszerűen következik be, és ilyen a Földdel is előfordulhat.
Anthony
Barnosky, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatója, a Nature cikkének
egyik vezető szerzője például úgy véli, hogy olyan változások
kombinációja is előidézhet nagy átalakulást, amelyek mindegyike a
planetáris határon belül marad. Ebben az esetben az átmenet akkor is
katasztrofális lenne, ha a Föld végső soron lakható maradna az emberiség
számára. Annak valószínűsége, hogy a planetáris határok tiszteletben
tartása esetén is rosszul alakulhatnak a dolgok, felveti a kérdést: E
határokon túl, léteznek-e jó forgatókönyvek a jövőre nézve?
Tulajdonképpen,
a klímahatár az emberiség visszapillantó tükrében látható, ugyanis már
túlléptük. Ez megfelel több, a planetáris határ felfogását valló tudós,
köztük a Goddard Institute for Space Studies keretében tevékenykedő
James Hansen véleményének, miszerint a klíma már túljutott azon a
határvonalon, amelyen belül hosszú távon még biztosnak lehet tekinteni a
grönlandi jégtakaró fennmaradását. Márpedig annak elolvadása 7 méterrel
növelné a tengerek szintjét.
Ha a planetáris határok hirdetőinek számításai helytállóak, akkor az
üvegházhatású gázok tekintetében a helyzet már reménytelen. A jelenlegi
400 ppm-es szint évente 2 ppm-mel nő, a 350 ppm-es szintet pedig csak
akkor lehetne tartani, ha mostantól zéróra csökkenne a
szén-dioxid-kibocsátás, és aztán hosszú ideig - minden bizonnyal
évszázadokon át - csak kivonnák a CO2-t a légkörből, aztán különböző
eszközökkel visszajuttatnák a föld mélyébe.
Az üvegházhatású gázok csak a Föld felszínére érkező sugárzás
növekedése miatt jelentenek igazán problémát. Ha az utóbbit más
eszközökkel vissza lehetne szorítani saját planetáris határa mögé, a
szén-dioxid-határ elvesztené jelentőségét. Ezt például úgy is el lehetne
érni, hogy tükröző részecskéket juttatnának a légkör felső rétegébe, és
azok visszavernék a napfényt a világűrbe. Egy ilyen radikális megoldás
előre nem látható következményekkel is járhat.
Forrás: MTI/ ng.hu
Kommentáld!