FÖLD

A csillagászok már a 16. század óta igyekeztek megmérni az Univerzumot, ám valahányszor új módszert dolgoztak ki még távolabbi égi objektumok mérésére, mindig megdöbbentek az Univerzum roppant távlatain. Más szóval, a Világegyetem mindig meglepte őket a méreteivel – ez ébresztette a gyanút, hogy talán végtelen.

Coma galaxishalmaz
Fotó: NASA

Egészében semmiképpen sem láthatjuk, hiszen az Ősrobbanás óta eltelt 13,7 milliárd év alatt a fény csak legfeljebb 13,7 milliárd fényévnyi távolságból juthatott el hozzánk. Jelenleg semmit nem tudunk megfigyelni, ami ennél messzebb van tőlünk.

A csillagászoknak azt már sikerült megvizsgálniuk, hogy a Világegyetem nem kisebb-e 13,7 milliárd fényévnél, éspedig úgy, hogy ismétlődő mintázatokat kerestek a kozmosz mikrohullámú háttérsugárzásában. Hogy miért árulkodna egy ilyen mintázat kisebb Univerzumról?

Képzeljük magunk elé a Föld felszínét, és felejtsük el egy pillanatra, hogy három dimenzióban észlelünk: fogadjuk el, hogy bolygónk felszíne sík! Induljunk el észak felé, és ne foglalkozzunk olyan akadályokkal, mint a sarki jégsapka meg a hegyek és tengerek – kutyagoljunk csak kitartóan!

Egy idő után megkerüljük a földet, és ugyanoda érkezünk, ahonnan indultunk. A Föld felszíne véges területű, de végigjárva semmilyen határba nem ütközünk; az ilyesfajta alakzatokat – ebben az esetben a gömböt – határ nélküli, de véges alakzatoknak nevezzük.

Elképzelhető, hogy a Világegyetem is hasonló alakzat; a kulcsot itt az adhatja, hogy a tér görbülete általunk nem észlelhető, magasabb dimenzióban érvényesül. Földfelszíni példánkban a görbület a harmadik dimenzióhoz tartozott, de úgy tettünk, mintha nem érzékelnénk. A Világegyetem esetében a görbület a negyedik dimenzióban lehet (amelyet Einstein a gravitáció magyarázatára vezetett be).

Ha a Világegyetem a negyedik dimenzióban visszagörbül önmagába, akkor kellően nagy teljesítményű teleszkóppal a Földről, elvileg a Tejútrendszert is látnunk kellene, mint igen távoli objektumot. Fényének persze sok milliárd évet kellene ehhez utaznia, így sokkal fiatalabbnak láthatnánk, mint amilyen ma. Nagyjából olyan lenne ez, mintha tekintetünket a földet megkerülve, a messzi távolban saját hátsó felünkre – csak éppen csecsemőkori hátsó felünkre – vetnénk.

A kozmosz mikrohullámú háttérsugárzásában ismétlődő mintázatokat keresni bizonyos értelemben olyan, mint távoli galaxisok között kutatni a fiatal Tejút után, csak könnyebben kivitelezhető. Eddig nem sikerült ilyen ismétlődéseket találni, és ezt annak bizonyítékaként fogadják el, hogy a Világegyetem messzebb nyúlik, mint ameddig ellátunk – tehát messzebb 13,7 milliárd fényévnél.

Ha bizonyosságot nyerne a felfúvódás elmélete, vagyis az, hogy közvetlenül az Ősrobbanás után a Világegyetem hirtelen exponenciális táguláson esett át, az azt jelentené, hogy az Univerzum sokkal, de sokkal nagyobb ennél; sőt a kozmológusok többsége úgy véli, hogy a felfúvódás végtelen Világegyetemet eredményez. De még ha cáfolatot nyer is a felfúvódás elmélete, a végtelen Világegyetem lehetősége megmarad.

Amennyiben a Világegyetem valóban végtelen, minden kimenetel – legyen bármilyen valószínűtlen – lejátszódhat valahol.

Valahol lehet egy alternatív Föld, amelyen ön írta ezt a könyvet, és én olvasom. Bármilyen eshetőség, amely nem mond ellent a fizika törvényeinek, elképzelhető, és valahol megtörtént, vagy meg fog történni. Max Tegmark amerikai fizikus az olyan alternatív világegyetemeket, amelyekben azonos fizikai törvények hatnak, I. szintű párhuzamos univerzumoknak nevezi.

Minthogy eltérőek bennük a kiindulási körülmények, ezek a világegyetemek nem teljesen egyformák. Ahogy múlik az idő, egyre távolabbi és távolabbi régiók fénye érkezik majd el hozzánk, s fokozatosan láthatóvá válnak az alternatív világegyetemek.

Forrás: ng.h