Ahol a természet adja a ritmust. Világos van. Pont, mint éjfélkor,
amikor lefeküdtünk. Csak az óra segít eligazodni a grönlandi nyárban
Miközben a sátor előtt fő a kávé, meglepnek a reggeli szúnyogok. Egy
ideig kergeti őket az ember, aztán belenyugszik: nem győzhet. A
szomszédos dombok mögött a tenger hatalmas jégtömbökkel telt meg az
éjjel. A város kutyavonítással ébred, aztán lassan nyitnak a boltok, a
turistairodák és a hentes is. Többen mozgolódnak körülötte: hajnalban
fóka- és bálnahús is érkezett. A kikötőben már indulásra kész a piros
hajó, ami a szemközti Disko-szigetre tart.
Halászokat lestoppolva
Alig pár perce fordult ki az ütött-kopott hajó a védett öbölből, máris feltűnnek a termetesebb jéghegyek.
Az
orrban álló és kávézás közben a sima vizet kémlelő halász arcán a
vonalak mit sem változnak. Beleszív a cigarettájába, és a füstöt a sűrű,
hideg ködbe fújja. A kikötőben annyit mondtak, hogy szívesen
visszavisznek Ilulissatba, de közben lesz egy kis dolguk: megállnak
valahol halászni. A Disko-öböl környékén élők nagy többsége a tengerből
él: halászok és vadászok.
Éjféli
séta a sziget harmadik legnépesebb városa, Ilulissat kikötőjében. A
néhány színből építkező táj egyhangúságát a helyiek a szivárvány minden
színében pompázó épületekkel próbálják ellensúlyozni
Szakavatott tekintettel kémlelik a vizet. Néha lassít a műanyag
teknő, de nem történik semmi. Aztán ráfordulunk egy, a jeges párából
előbukkanó kis szigetre. A rajta álló egyetlen házhoz éppen teraszt
ácsolnak. Közeledtünket észlelve megélénkül a part. Ketten motorcsónakba
ugranak, mellénk jönnek, csalihalakat pakolunk be. Halászaink úton a
városba fel is szerelnek vagy ötvenméteres, horgokkal teli kötelet.
Első
látásra úgy tűnik, kifogyhatatlan a halmennyiség, azonban a túlhalászás
évről évre súlyosbodó probléma. A halaknak nincs idejük megnőni, egyre
kevesebb az ivarérett példány, míg az ember ugyanúgy kijár a vízre.
Részben a szükség, részben a mohóság hajtja a helyieket. Pedig
mindenkinél jobban tudják, ha elfogy a hal, azzal saját megélhetésüket
is veszélyeztetik.
Gyalogosan északra
Bal oldalon a tenger, jobbunkon a szárazföldből kinövő,
kisebb-nagyobb hegyek. Az aljzat néhol lápos, köveken kell lépkedni a
füves tundrán felgyülemlett víz fölött. A virágokkal színesített, mégis a
magas növények híján kopárnak tűnő táj és a vízen úszó jégtömbök között
ugrál tekintetünk. Mindezekhez még kék ég, szikrázó napsütés és plusz
15 Celsius-fok párosul.
A halászhajós stoppot megelőző nap
gyalogosan indultunk el Ilulissatból Rodebay irányába. Dombra fel,
növényeken át, hatalmas, lecsiszolt köveken lépkedve, hol közel, hol
távol a tengertől. Szurdokon le, sziklákon fel, ráfordulva egy
félszigetre, míg nyolc óra gyaloglás után feltűntek az apró, színes
házak.
Hétvégi
meccs. Mivel Grönland nem tagja a FIFA-nak, a vb-re sem mehetnek.
Erejüket leggyakrabban Izland és a Feröer-szigetek csapataival mérik
össze. Pályáik viszont egyediek, a helyiek pár méterre a jéghegyektől
rúgják a bőrt
A föléjük magasodó dombról jól szemmel tartható a hely. A
negyven-egynéhány főt számláló települést két oldalról is mossa a
tenger. A nyílt víz felőli részen két gyerek raklapfából rak tüzet,
kicsivel odébb anya, apa és kislányuk fociznak. Valaki a temető fölé
hajló szirten énekel: mintha egy elhunytról emlékezne meg. A keserédes
dalt a szél a házak közé sodorja.
Páran a verandán ülve söröznek és
kártyáznak. A kutyák pedig, mint általában mindig, a földhöz lapulva
alvást színlelnek. Fölöttük fakeretre aggatott halak és húscsíkok száradnak.
A
70. szélességi körhöz közeli Rodebay a 18. század óta lakott. Védett
öble régóta vonzza a halászokat és bálnavadászokat, azonban az egykoron
nyüzsgő település munkáskezeit a modern időkben gyorsan elszippantotta a
Royal Greenland halfeldolgozó vállalat. Egy évtizede aztán összefogtak a
helyiek, flottát építettek, hogy újra életet leheljenek a közösségbe.
Épp tegnap ejtettek el egy bálnát.
Bálnavadászat
A Nemzetközi Bálnavadászati Tanács határozatának értelmében a
grönlandi inuitok egy megadott kvóta keretein belül vadászhatják a
legnagyobb tengeri emlősöket. Az őslakosok évente összesen 175 bálnát
ejtenek el, ezzel Japán és Norvégia után a harmadikok kifogások számát
tekintve. A szervezet indoklása szerint a 13. század óta a helyi
közösségek létfenntartásának és kultúrájuk megőrzésének szerves része a
vadászat.
Ma ezt már modern eszközökkel űzik: a kenukból csáklyázó,
az állatot kemény fizikai munkával és életük kockáztatásával fárasztó
grönlandiak képe a múlté.
Hajókkal és szigonypuskákkal szállnak vízre és
a vadászat a kereskedelmi méretek felé sodródik: Grönland-szerte
száznál is több üzletben, turisták által látogatott éttermekben is
kapható a bálnahús, bár csupán a helyiek szükségleteinek kielégítése
lenne a cél. Grönland vezetése néhány éve még lobbizott is a Tanácsnál,
hogy felemelhessék a zsákmányszámot, azonban a helyiek szerint erre
nincs szükség. A gazdasági érdek fölé emelkedve pontosan tudják, mennyi
állatot tartanak el a környékbeli vizek. Hogy az éves mennyiséget (150
csukabálna, 10 közönséges barázdás bálna – mely a kék bálna után a
második legnagyobb ma élő állatfaj –, néhány hosszúszárnyú- és grönlandi
bálna), a jövőre való tekintettel nem szabad túllépni.
Jobb
messziről elkerülni. Még a kisebbnek tűnő jéghegyeket is. Teljesen
kiszámíthatatlan mikor és honnan szakad le belőlük egy darab. Mivel nem
egyenletesen olvadnak, az is megeshet, hogy egyszerűen átfordulnak a
stabilnak tűnő monstrumok. Ilyenkor menekülni kell! Lehetôleg
gyorsabban, mint a hegy keltette árhullám.
S ha csak a véres mészárlásra gondolunk, jusson eszünkbe az is, hogy
ezen a zord vidéken évszázadok óta a bálna az egyik legfőbb húsforrás. S
amikor a helyi hal- és hentesüzletbe friss áru érkezik, futótűzként
terjed a hír. Azon az estén megcsappan a boltokban a hagyma és a
szalonnakészlet: ezekkel egybesütve kerül ugyanis a legtöbb család
asztalára a bálnahús.
Ilulissat
A teljes cikket A Földgömb 2014. decemberi lapszámában olvashatja!
Szöveg és kép: Kundermann Balázs – kundermann.hu
Kommentáld!