„A Magas-Tátra hazánk legmagasabb hegytömege; a közepének gránitból felépült gerinczén tizenhárom havas orom van. Meglepően szép látvány tárul itt elénk. A Poprádtól lassan emelkedő vidéket termékeny szántóföldek borítják, melyek között számos község tornya emelkedik; a hegység lábát borító haragos-zöld fenyvesrengetegből pedig hirtelen, úgyszólván átmenet nélkül tör az ég felé a kopár sziklaóriások lánczolata, helyenkint örök hóval telt mélyedéseivel és szakadékaival. Derült időben kékesszürke fény árasztja el a hatalmas lánczot, csak olykor-olykor ütközik bele egy-egy felhő. Ha a hegyóriások füstölögni kezdenek, sűrű gomolyokban szállnak föl belőle a felhők, eltakarva derekukat, de magas csúcsaik a naptól bearanyozva büszkén emelik fejüket a felhők fölé” – írja Trianon előestéjén a Franklin-kiadású A Föld és népei című sorozat Magyarországgal foglalkozó kötete.

A fenséges hegység első megmászásáról szóló leírás Frölich Dávid evangélikus teológustól, tanártól, orvostól, matematikustól, geográfustól és csillagásztól származik, aki

1615-ben hódította meg saját tudása szerint a Lomnici-, az újabb vizsgálatok alapján a Késmárki-csúcsot.

A szepesi szász polihisztor négyszáztíz esztendővel ezelőtt, 1595-ben született Késmárkon. Tanulmányait Gdanskban és az Odera menti Frankfurtban végezte, majd tizenkét évet töltött külföldi utazásokkal. Hazatérve szülővárosában telepedett le.

Irodalmi munkássága mellett matematikát és történelmet adott elő magántanítóként.

Az 1533-ban alapított késmárki evangélikus líceumnak 1630-tól volt a rektora.

Szülővárosa, a felvidéki Késmárk ezer esztendőn át Magyarország elválaszthatatlan része, és egy jól meghatározott földrajzi és történeti egység, a Szepesség egyik meghatározó települése. A várost bevándorlók – szászok és tiroliak – virágoztatták fel, és soknemzetiségű jellege mindig meghatározó volt; a németek mellett magyarok és szlávok lakták. Jelenleg északi szomszédunkhoz tartozik, multikulturális jellege viszont eltűnt, hiszen mai lakói szinte kizárólag szlovákok.

Késmárk az evangélikus hit egyik szepességi fellegvára. Lutheránus fatemploma 1690 és 1717 között kőalapzat, téglák, sőt vasszögek felhasználása nélkül épült – egy Mittermann nevű ácsmester és egy Lerch nevű fafaragó munkája nyomán, akiket a hagyomány a svéd király hajóácsainak nevez. Új, eklektikus stílusban fogant evangélikus templomát 1896-ban emelték Hansen bécsi építész tervei szerint. Itt nyugszik az egykori várúr, Thököly Imre, akinek hamvait Rákóczival egy időben helyezték magyar földbe. A templomok mellett áll az evangélikus líceum épülete, melynek építése 1775-re datálható, és amely ma is meglevő, hatalmas tudományos könyvtárat foglal magába.

Fröhlich természettudományos érdeklődése és aktivitása kiterjedt a csillagászat területére is.

Az akkoriban még uralkodó arisztotelészi világkép időszakában a kopernikuszi tanok híveként, sőt terjesztőjeként 1623 és 1642 között húsz éven át szerkesztett és adott ki kalendáriumot magyar, német és latin nyelven. Ezekben rövid krónikák, jövendölések és orvosi tanácsok mellett számos értékes csillagászati, valamint időjárási adatot és megfigyelést közölt. Az 1639-es évkönyvben a forgóföld-hipotézist is indokolni próbálta. 1647-ben III. Ferdinánd – aki a magyar király is volt – a „császári matematikus” címmel tüntette ki. Földrajzi munkáiban úttörő módon a közvetlen megfigyelés kezdett a spekulatív elemek helyébe lépni. Fontos tudományos eredménye volt, hogy a légnyomás magasságtól függő változását már Torricelli és Pascal előtt feljegyezte. A Magas-Tátra meghódításáról szóló említett beszámolói 1639-ben, illetve 1644-ben jelentek meg.

A szepességi polihisztor, akinek alakját még Jókai Mór is beleszőtte Szép Mikhál című művébe, a „szomszédvárban”, Lőcsén hunyt el 1648. április 24-én.

Trianon következményeként az 1873-ban alapított Magyar Kárpát Egylet poprádi Frölich Dávid-emléktábláját „partizánok” szétzúzták, az egyesület felbecsülhetetlen értékű anyagát az épület elé hordták, és tűzre dobálták.

Szülővárosában háza még áll, de eredeti bejegyzéseket is tartalmazó Bibliájának 1943-ban nyoma veszett.

Emléket azonban a zord történelem sem tudja elpusztítani.

Az Evangélikus Élet 2005/17. számában megjelent cikk másodközlése