Gábor Áron (Bereck, 1814. november 27. – 1849. július 2.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője és tüzértisztje volt, aki a csatamezőn vesztette életét.
Élete
Székely határőrcsaládban született. Apja Gábor István főjegyző, anyja Hosszú Judit volt, akik öt gyermeket neveltek fel.
Gábor Áron a berecki alsó iskola után a gimnáziumot Csíksomlyón a ferencrendieknél végezte, majd bevonult katonának.
Kézdivásárhelyen, a 2. számú székely határőrezrednél szolgált katonaként. Innen Gyulafehérvárra küldték, ahol „pattantyús” (ágyúkezelői) kiképzést és káplári rangot kapott. 1840-től az 5. pesti tüzérezredhez állt be, később Bécsben, az ágyúgyárban szolgált. Továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért leszerelt, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult, de nem sikerült elérnie, hogy továbbképezzék, ezért 1846-ban újra, végleg leszerelt.
Gyulafehérváron szerzett tüzérségi ismereteket, Budapesten és Bécsben
katonai műszaki előadásokat hallgatott. Közben az asztalosmesterséget
is kitanulta, bútorokat készített és még egy szárazmalmot is.
Az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. október 6-án tartott Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette, az ellenállás mellett döntő gyűlés azonban nem vette komolyan a javaslatot.
Az ötlet Sepsiszentgyörgyön került újra elő, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost.
Az összehívott népgyűlés november 12-én
megfelelő fegyverek hiányában már-már a megadás mellett döntött, amikor
Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat gyárt, és a maga
öntötte ágyú torka elé áll, ha a próbalövéssel nem talál célba. Szavait
a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták.
Az ágyúkat Gábor ki is öntötte a Magyarhermány melletti Bodvajon. Először november 30-án, a hídvégi csatában
használták őket, és a székelyek megnyerték az ütközetet. Puchner azt
hitte, hogy a székelyeknek francia tüzérsége került. Az első ágyú neve Jókai Mór cikke szerint Jancsi volt. [3]
A bodvaji kohót az osztrák hadsereg 1848 decemberében feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, Túróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, főleg kézdivásárhelyi diákok közül.
1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki. Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utaltak ki.
Gábor összesen 93 ágyút öntött (bár a számot illetően nem egyeznek a különböző források).
Gábor Áron a kökösi csatában, a háromszéki
önvédelmi erők és az orosz cár csapatai közti tüzérségi összecsapásban
vesztette életét, amikor bal mellén hatfontos ágyúgolyó találta el.
Testét először Uzonban hantolták el, a harcok végén került a közeli Eresztevénybe. A református templom kertjében van végső nyughelye.
Emlékezete
Gábor Áron, a cselekvési lehetőségeket kereső és megtaláló,
tehetségét gazdagon kamatoztató, leleményes, szavaival szólva "a
mesterségek fortélyaiban" járatos ágyúöntőként és a forradalom ügyéért
életét áldozó hős tüzértisztként él népe emlékezetében. Hősi halála
pillanatától kezdve visszaemlékezések, emlékiratok, tudományos
feldolgozások és szépirodalmi művek idézik, ill. örökítik meg életét és
példáját.
Gábor Áron emlékezetének ébren tartásához írói hangvételű esszék, regények, színdarabok és versek sokasága járult hozzá.
A Gábor Áron-ágyú
A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról
készült másolat a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. Az ágyút
1971-ben öntötték a kézdivásárhelyi polgárok réztárgy-adományait
felhasználva.
A Gábor Áron gyártotta ágyúk közül egyetlenegy maradt fenn. 1906-ban találtak rá, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán csatornázási munkákat végeztek. Az ágyút a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. Amikor azonban Bukarestben 1972-ben felállították a Nemzeti Történelmi Múzeumot, az ágyút elkobozták. 1980 körül még megtekinthető volt, elbeszélések szerint felirata ez volt: „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú”. Később raktárba került.
2011. március 15-én
az ágyút ismét a Székely Nemzeti Múzeumban állították ki, majd 21
erősdi kerámiáért, 61 dák ezüstéremért és az ágyú hiteles másolatáért
elcserélték a bukaresti múzeummal].
A csere majdnem meghiúsult, mivel a Magyar Polgári Párt bojkottálta a
szavazást ám a Kovászna megyei tanács végül elfogadta a határozatot.
Kommentáld!