Galileo Galilei
Galileo Galilei (Pisa, 1564. február 15. – Arcetri, 1642. január 8.) olasz természettudós.
Élete
Galilei sírköve, Santa Croce, Firenze
Galileo Galilei Pisában (Toscanai Nagyhercegség) látta meg a napvilágot 1564-ben, Giulia Ammannati és Vincenzo Galilei zenetudós fiaként. Eredetileg (apja kívánságára) orvosnak készült a pisai egyetemen, de pénzügyi problémák miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Arkhimédész műveinek tanulmányozása a matematika és a természetfilozófia felé fordította. Így matematikát tanított 1589 és 1592 között. Első megjelent művei szintén Arisztotelész szellemében fogantak – igazodva a kor szelleméhez.
1610-ig Padovában professzorként geometriát, mechanikát és csillagászatot tanított, valamint mechanikai kísérleteket és tanulmányokat folytatott. Itt építette termoszkópját, iránytűket konstruált, és kézikönyvet is írt használatukról. 1594-ben szabadalmaztatta vízemelő gépét. 1610. január 7-én fedezte fel a Jupiter bolygó négy legnagyobb holdját, melyek később Galilei-holdak néven lettek ismertek. Ez a felfedezése egy komoly érv volt a Föld központú világgal szemben.
Munkássága
Csillagászat
Galilei jegyzete a Jupiter holdjainak felfedezéséről
Galilei ábrái a Hold állásairól
Habár az elterjedt nézet pontatlan, miszerint Galilei találta volna
fel a távcsövet, ő volt az első emberek egyike, aki az égbolt
tanulmányozására használta azt. Egyes feljegyzések szerint a távcsövet 1608-ban Hollandiában találták fel; majd Galilei készített egy 8-szoros nagyítású, később egy kb. 20-szoros nagyítású modellt. 1609. augusztus 25-én bemutatta az első távcsövét a velencei törvényhozóknak.
Ez a fajta „másodállása” jövedelmezőnek bizonyult, mivel a kereskedők hasznát vették a hajózásban. 1610 márciusában nyilvánosságra hozta kezdeti csillagászati megfigyeléseit a Sidereus Nuncius
(Csillagászati Hírnök) című rövid értekezésében, melyet maga
illusztrált. Tehát bizonyosan nem ő találta fel a távcsövet. Nem tudjuk
biztosan, de valószínűleg nem ő volt az első, aki a távcsövet
csillagászati megfigyelésre használta.
De tudjuk, hogy Galilei volt az
első, aki erről írásos műben számolt be. Ennek 400 éves évfordulójára a 2009-es évet a Csillagászat Nemzetközi Évévé nyilvánította az ENSZ.
1610. január 7-én Galilei felfedezett a Jupiter négy nagy holdja közül hármat: az Iót, az Europát és a Kallisztót.
Pár nappal később a Ganümédészt
is sikerült feljegyeznie. Rájött, hogy ezek a holdak keringenek az
égitest körül, mivel néha ideiglenesen eltűnnek; ezt a Jupiter mögötti
mozgásuknak tulajdonította.
1620-ban további felfedezéseket tett. Későbbi csillagászok felülbírálták Galilei elnevezéseit, megváltoztatva a Medici-csillagokat Galilei-holdakra. A kijelentés, miszerint egy égitest körül több kisebb égitest kering, ellentétes volt a geocentrikus világképpel, amelynek a középpontjában a Föld van, és minden más körülötte kering.
A Szaturnusz
gyűrűit is ő észlelte először, de rajzain a gyűrűt a bolygó mellett két
szemközti oldalon álló holdként ábrázolta, tehát megfigyelte ugyan a
gyűrűt, de annak természetét nem ismerte fel.
Galilei lejegyezte, hogy a Vénusz fogyó és növekvő fázisokat mutat, vagyis hasonlít a Holdra. A Kopernikusz által felfedezett heliocentrikus világkép jóslata szerint a Vénusz Nap
körüli keringése okozhatja, hogy a Földről látható a Vénusz
megvilágított félgömbje, amikor az a Nap ellentétes oldalán van és nem
látható, amikor a Föld felőli pályán halad.
Ezzel ellentétben, a ptolemaioszi
geocentrikus világkép szerint csak növekvő és új fázisok láthatók, míg a
Vénusz a Nap és a Föld között kering Föld körüli pályán. A Vénusz
fázisainak megfigyelése igazolta, hogy a bolygó a Nap körül kering, és
ez erős érv volt a heliocentrikus világkép mellett.
Galilei volt az első azok közül, akik napfoltokat figyeltek meg, habár a kínai csillagászok ezt már bizonyíthatóan korábban megtették. A napfoltok léte egy másik problémát vetett fel a régebbi filozófia által tökéletesnek hitt menny fogalmával. Továbbá a mozgásukban megfigyelt évenkénti változás – először Francesco Sizzi jegyezte le – hatalmas eltéréseket mutatott a Föld-középpontú világnézettől és Tycho Brahétől. A napfoltok felfedezése körüli vita hosszú és zord viszályhoz vezetett Christoph Scheinerrel, valamint David Fabriciusszal és a fiával, Johannesszel.
Ő volt az első, aki hegyeket és krátereket vélt felfedezni a Holdon, amire a felszínen látható fény-árnyék mintákból következtetett. Ezen megfigyelései segítségével közelítőleg meg is becsülte a hegységek magasságát. Majd arra a következtetésre juttott, hogy a Hold „durva és egyenetlen, csakúgy, mint a Föld felszíne maga” és nem tökéletes gömb, mint ahogy Arisztotelész hirdette.
Galilei távcsövével megállapította, hogy a szabad szemmel folytonosnak látszó Tejút csillagok sokaságából áll. Ezzel egy régi vitát döntött el. Azonosított sok más csillagot, ami szabad szemmel nem vagy nehezen látható.
Galilei 1612-ben észlelte a Neptunuszt, de nem jött rá, hogy az egy bolygó, és így nem vizsgálta különös figyelemmel. Jegyzetfüzetében a bizonytalan és azonosíthatatlan csillagok
közé sorolta. (Galilei Neptunusz-megfigyeléseit 1980 óta ismerjük,
amikor C. T. Kowal és S. Drake kutatásaik közben felfedezték azokat.)
Kommentáld!