Mikor már lenyugodott a nap, s elcsöndesült minden, a sötétségben újra megmozdúl az élet. A földből ilyenkor búvik elő a káposzta hernyója, s az éjjeli hernyók más fajtái. Éjjel nem látja őket az énekes madár: ehetnek bátran.

A szúnyog már naplementekor megjelent. A fecske egydarabig fogdosta, azután aludni tért fészkébe. Hanem azért a sok gonosz szúnyog nincs ám békességben, a fecske helyett megjelenik a denevér. Nesz nélkül illan ide- s tova. Olykor gyors bukfencet vet a levegőben. Ez a bukfenc mindíg egy szúnyog halálát jelenti.

Azután megcsillan a bokrok alján a szentjánosbogár, mint valami icinke-picinke kék csillag. Világít.

- Kinek világít?

- Annak világít, akit szeret.

Mert a kis szentjánosbogár is szereti ám egymást, mint az ember az embert. Hogy találnák meg egymást másképpen a sötétben, mint egy lámpást gyujtanak. A lámpást a természet adta nekik, egy világító kis gyűrű az, a derekuk végén. Közelről sárga fényű, távolabbról zöld, messziről kék.

Ilyenkor már más bogarak is csúsznak-másznak, ballagnak, futkosnak, röpdösnek a sötétben. Ilyenkor jön elő mély búgó repűléssel a nagy szarvasbogár, amelynek néhol Isten ökröcskéje a neve. A nagyszarvú férfi, a kisszarvú nő. Mindeniknek kis fekete tükör van a nyakán. Lehet, hogy abban nézik egymást.

A szép gesztenyeszínű egyszarvú bogár is ilyenkor indul éjjeli útjára, pedig nem valami jól lát a sötétben. Nagy koppanással ütődik olykor neki a ház falának, s ilyenkor bezzeg tapogatja az orrát, hogy azt mondja:

- Ejnye, de megütöttem!

A kaszás pók is előjött a levelek alól, a kövek közűl. Hosszú lábai bezzeg gyorsan mozognak, mikor megindul. Itt is, ott is elfog egy éjjeli kis legyet vagy szúnyogot. Nem hálóban fogja meg, mint a többi pók, ő bizony nem vesződik hálókötéssel: ügyes ugró, hát csak ugrással fog magának eledelt.

Más sötétszinü keményhátú bogarak is bujnak elő a kövek alól. Azok többnyire törmeléket, hulladékot esznek. Ők a természet takaritói. Azt a munkát végzik a természetben, amit a cselédek a seprővel a konyhán, a szobában az udvaron.

De nekik is meg van a maguk ellensége: az aranyos zöld futóbogár. Jaj annak, amelyik annak a gyorslábu vadásznak a körme közé kerül. Erős harapó fogai a legkeményebb páncélú bogarat is kettéroppantják. Nem kegyelmez se hernyónak, se cserebogárnak, semminek se.

A csiga is az éjjeli sötétségben indul legelni. Legkedvesebb étele a cukorborsó levele, meg a kékliliom levele. Két kis fekete szemét felnyujtja a két szarva végén és ide-oda tapogat. Ez bizony nem az orrát üti bele a tárgyakba, hanem a szemét. De azért nem vakul meg. Vak csigát nem látott még senki. Ha beleütődik valamibe, visszahuzza a szarvát és másfelé fordul.

A róka, a menyét, a görény mind-mind éjjel indulnak vadászatra. Amelyik madár alacsonyan ül, az az övék. Alvás közben megkapják és fölpecsenyézik.

Legkésőbb jönnek elő az éjjeli pillangók. Sokkal nagyobbak és sokkal szebbek mint a nappaliak. Ahol kinyilt a liliom, ott szép tiszta nyári éjjeleken sokat lehet fogni. Mert a liliomnak éjjel illatos a virága, s ezt ők messziről megérzik. Úgy szeretik a liliomot, mint a gyerek a mézes kalácsot. Nem is nehéz őket megfogni, mert az éjjeli pillangók nem félnek, ott a virágon ülve, észre se veszik a nagy zabálásban, hogy valaki megfogta őket. Van köztük akkora is, mint a veréb. A boszorkány-lepke az. Ha fogtok ilyen lepkét, gyönyörködjetek benne, aztán bocsássátok szabadon. Hadd éljen az istenadta. Neki is olyan édes az élet, mint nekünk.

A madarak között is van egy, amelyik az éjszakát szereti. A bagoly.

Amig a nap süt, őkegyelme valami oduban vagy kőszikla üregében alszik, hanem mikor a nap leáldozott, előröppen, ki a sötétségbe. De nem sötétség az őneki. Ő azokkal a nagy kerek szemeivel csakúgy lát, mint mink nappal, de még jobban is.

A magasban repűlve látja, hol fut a mezei egér vagy a vakondok. Lecsap rája, és nincs rá eset, hogy amire lecsap, az el tudjon szabadulni a körme közűl. Annak örökre vége. Vagy maga eszi meg, vagy haza viszi a fiainak.

Az éjszakai sötétségben tehát éppen úgy nyüzsög az élet, mint nappal, sőt talán még jobban, - csakhogy mi nem látjuk.

Ha leásunk éjjelre a földbe egy poharat vagy bögrét, úgy, hogy a széle a föld szinével egy vonalban áll, reggelre mindig találunk benne egypár éjjeli bogarat.

Nézzük meg, milyen a szemük?

Többnyire egyszerü. A légynek hét-nyolcszáz szeme van két csoportban, a szitakötőnek is egynéhány száz, az éjjeli bogarak szeme rendesen csak két egyszerü kis szem. Elég ez nekik, hogy az ennivalójukat megtalálják.