Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án. Édesapja, Ziegler Sándor uradalmi gépész, a szabadságharc lelkes támogatója, aki vagyonát fegyvergyár létesítésére áldozta fel. Megalkuvásra képtelen természetének következtében családostul folyamatosan változtatta munka- és lakhelyét. Gárdonyi így számos városban és faluban töltötte gyermekkorát, elemi és középiskolai tanulóéveit, elsősorban Észak-Magyarországon és a Dunántúlon.

1878-82-ben az egri érseki tanítóképzőben tanult. 1882-85-ben segédtanító volt Karádon, Devecserben, Sárvárott és Dobronyban. 1885-ben kötött házasságot Csányi Máriával. Győrött telepedtek le.

1886-ban megindította a Tanítóbarát c. lapot. Rövid pesti kitérő után a Győri Hírlap munkatársa lett. 1888-91-ben Szegeden a Szegedi Hírlap, majd a Szegedi Napló munkatársa, majd Pestre költözése után a Magyar Hírlap rovatvezetője volt.
1892-ben különvált feleségétől és anyjával Egerben telepedett le.

Teljes elzárkózásra rendezkedett be, bár az irodalmi élettel nem szakította meg kapcsolatát. Egyetlen írói csoporttól sem határolódott el: a Jövendőben éppúgy publikált, mint az Új Időkben és A Hét-ben. 1898-ben a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét.

1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1918-ban Móricz Zsigmond kérésére elfogadta a Vörösmarty Akadémia tagságát. 1920-ban a Magyar Írók Szövetsége elnökévé választotta.
Írt elbeszéléseket, verseket, az igazi sikert azonban regényeivel érte el.

Történelmi regényeiben: az Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai ugyanolyan csodálkozó áhítattal és lírai közvetlenséggel eleveníti meg a múltat, mint novelláiban a természetet. Ennek egyik eszköze, hogy az író egy-egy egyszerű, minden korban élőnek érzett alak mögé rejtőzve csodálkozik a világra. (Gergely, Zéta, Jancsi fráter.)

A kor lelkét alapos történelmi tanulmányokon keresztül egészen magába szívja, de a történelem csak talaj, amelybe beleülteti a maga bensőséges embertípusait.

1922. október 30-án hunyt el.

Kívánságára az egri várban temették el. Sírját a Bebek-bástyán egyszerű tölgyfa kereszt jelzi, a maga készítette sírfelirattal: "Csak a teste".



Legismertebb művei:

1894 - A lámpás. Az olyan politikai írások, mint a Figurák (1890) és a Parlamentünk jeles figurái (1893) után Gárdonyi első kisregénye a néptanítóság intézményével foglalkozik, amelyről előzetesen már sokat írt a Tanítóbarát című lapban: „A tanító olyan lámpás” írja, „mely minél inkább világít másoknak, annál inkább fogyasztja önmagát.” Hőse, a megkeseredett és kijátszott néptanító egyre nehezebb körülmények között próbál meg helytállni, és állandóan szembesül az állam és az egyház összefonódásával (például a házasság kérdésében), és a társadalom hálátlanságával.

Természetszeretetének és parasztábrázolásának remeke

Az én falum című csodálatos novellakötete (1898). Az érzelmes, szép novellák az író falusi tanító korában Karádtól Dabronyig szerzett tapasztalataiból táplálkoznak. A falu, amelyről ír, rendezett, zárt világ, amelyet Gárdonyi természet- és gyermekszeretete szépít idillivé. A kötet legemlékezetesebb alakjai az öregek és a gyerekek: Gárdonyi őszinte figyelemmel és megértő érdeklődéssel fordult kis tanítványai felé, és tisztában volt azzal, hogy a sorsukat meghatározza a szegénység, és a faluközösség szigorú törvényei.

1901 - A láthatatlan ember. A történelmi események elmondását, a harcra készülődést, a catalaunumi csatát, Attila halálát és temetését egy költött alakra, Zétára ruházza, aki idegen a hunok között, és érdeklődik, kutat minden után. Így marad meg mindvégig a regény sűrített történelmi levegője, amelyben a főszereplőknek (Attila, Zéta, Emőke) cselekedeteit látjuk, de a cselekedeteiket mozgató belső lényük bizonyos fokig titokban marad, úgy, ahogy a regényíró az Előszóban jelezte: „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan

1901 - A bor. Gárdonyi legjobb és legnépszerűbb darabja, az akkorra már elviselhetetlenné stilizálódott romantikus népszínmű megújítója. A naturalista elemeket felhasználó, lélektanilag motivált színdarab egyszerű helyzeten alapszik: a bátyja hazatérését ünneplő paraszt részegen megveri a feleségét, aki elmenekül otthonról, és csak az utolsó felvonásra békülnek meg egymással.

1901 - Egri csillagok. Gárdonyi legnépszerűbb, legismertebb regénye először 1899-ben jelent meg folytatásokban a Pesti Hírlap hasábjain, ám az író folyamatosan javította-átdolgozta az eredeti változatot, egészen a regény utolsó verziójáig, az 1913-ban megjelent kiadásig. A regény kötelező olvasmány Magyarországon, de korántsem pusztán ifjúsági irodalom: Gárdonyi eredeti célja a nemzeti egység megteremtése volt, amivel Magyarország képes életben maradni a nagyhatalmak szorításában. Gárdonyi gondosan tanulmányozta a török hódoltság emlékeit és dokumentumait, és a történelmi hitelesség szándékával írta meg Eger ostromának romantikus, hősies történetét.

1904 - Nyárfalevél, nyárfalevél. Gárdonyi, aki egyszer „a műfajok királynőjének” nevezte a költészetet, idillikus, de izgalmas verseket írt, amelyek még Kosztolányi figyelmét is megragadták egyszerű hatáselemeikkel. A versek titka éppen ravasz egyszerűségükben rejlik: Gárdonyi a gyermeki naivitást keveri bennük a meggyötört modern lélek bonyolultságával.

1908 - Isten rabjai. A tizenharmadik század Magyarországán játszódó történet középpontjában ismét a viszonzatlan szerelem áll. A főhős Jancsi, a Duna szigetén épülő új kolostor kertészfiúja, aki beleszeret a királylányba, aki viszont apácának áll. A regény finoman ábrázolja a középkori lelki szerelmet, és tele van Istenről, a nőkről, a vallásról és az életről való elmélkedésekkel. A külvilág az anyagi boldogulás és a hatalom rabja, de Isten rabjai sem különbek vallásos megszállottságukban.

1912 - Hosszúhajú veszedelem. Novellafüzér a nőkről és a házasságról, amelynek keretét tizenkét megrögzött agglegény karácsonyi vacsorája és adomázgatása adja. Akad köztük romantikus, cinikus, humoros, de szomorú történet is, és a végső poént az adja, hogy az asztaltársaság feje éppen házasodni készül.

1920 - Ida regénye. A nőgyűlölő hírében álló író utolsó nagy romantikus regénye egy fiatal festőről, aki érdekházasságot köt, de lassanként valóban beleszeret Idába, fiatal feleségébe. A regény érdekessége a modern művészetről való elmélkedés.

Egykori egri háza emlékmúzeum.