Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án. Édesapja, Ziegler Sándor uradalmi gépész, a szabadságharc lelkes támogatója, aki vagyonát fegyvergyár létesítésére áldozta fel. Megalkuvásra képtelen természetének következtében családostul folyamatosan változtatta munka- és lakhelyét. Gárdonyi így számos városban és faluban töltötte gyermekkorát, elemi és középiskolai tanulóéveit, elsősorban Észak-Magyarországon és a Dunántúlon.

1878-82-ben az egri érseki tanítóképzőben tanult. 1882-85-ben segédtanító volt Karádon, Devecserben, Sárvárott és Dobronyban. 1885-ben kötött házasságot Csányi Máriával. Győrött telepedtek le.

1886-ban megindította a Tanítóbarát c. lapot. Rövid pesti kitérő után a Győri Hírlap munkatársa lett. 1888-91-ben Szegeden a Szegedi Hírlap, majd a Szegedi Napló munkatársa, majd Pestre költözése után a Magyar Hírlap rovatvezetője volt.
1892-ben különvált feleségétől és anyjával Egerben telepedett le.

Teljes elzárkózásra rendezkedett be, bár az irodalmi élettel nem szakította meg kapcsolatát. Egyetlen írói csoporttól sem határolódott el: a Jövendőben éppúgy publikált, mint az Új Időkben és A Hét-ben. 1898-ben a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét.

1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1918-ban Móricz Zsigmond kérésére elfogadta a Vörösmarty Akadémia tagságát. 1920-ban a Magyar Írók Szövetsége elnökévé választotta.
Írt elbeszéléseket, verseket, az igazi sikert azonban regényeivel érte el.

Történelmi regényeiben: az Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai ugyanolyan csodálkozó áhítattal és lírai közvetlenséggel eleveníti meg a múltat, mint novelláiban a természetet. Ennek egyik eszköze, hogy az író egy-egy egyszerű, minden korban élőnek érzett alak mögé rejtőzve csodálkozik a világra. (Gergely, Zéta, Jancsi fráter.)

A kor lelkét alapos történelmi tanulmányokon keresztül egészen magába szívja, de a történelem csak talaj, amelybe beleülteti a maga bensőséges embertípusait.

1922. október 30-án hunyt el.

Kívánságára az egri várban temették el. Sírját a Bebek-bástyán egyszerű tölgyfa kereszt jelzi, a maga készítette sírfelirattal: "Csak a teste".



Legismertebb művei:

1894 - A lámpás. Az olyan politikai írások, mint a Figurák (1890) és a Parlamentünk jeles figurái (1893) után Gárdonyi első kisregénye a néptanítóság intézményével foglalkozik, amelyről előzetesen már sokat írt a Tanítóbarát című lapban: „A tanító olyan lámpás” írja, „mely minél inkább világít másoknak, annál inkább fogyasztja önmagát.” Hőse, a megkeseredett és kijátszott néptanító egyre nehezebb körülmények között próbál meg helytállni, és állandóan szembesül az állam és az egyház összefonódásával (például a házasság kérdésében), és a társadalom hálátlanságával.

Természetszeretetének és parasztábrázolásának remeke

Az én falum című csodálatos novellakötete (1898). Az érzelmes, szép novellák az író falusi tanító korában Karádtól Dabronyig szerzett tapasztalataiból táplálkoznak. A falu, amelyről ír, rendezett, zárt világ, amelyet Gárdonyi természet- és gyermekszeretete szépít idillivé. A kötet legemlékezetesebb alakjai az öregek és a gyerekek: Gárdonyi őszinte figyelemmel és megértő érdeklődéssel fordult kis tanítványai felé, és tisztában volt azzal, hogy a sorsukat meghatározza a szegénység, és a faluközösség szigorú törvényei.

1901 - A láthatatlan ember. A történelmi események elmondását, a harcra készülődést, a catalaunumi csatát, Attila halálát és temetését egy költött alakra, Zétára ruházza, aki idegen a hunok között, és érdeklődik, kutat minden után. Így marad meg mindvégig a regény sűrített történelmi levegője, amelyben a főszereplőknek (Attila, Zéta, Emőke) cselekedeteit látjuk, de a cselekedeteiket mozgató belső lényük bizonyos fokig titokban marad, úgy, ahogy a regényíró az Előszóban jelezte: „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan

1901 - A bor. Gárdonyi legjobb és legnépszerűbb darabja, az akkorra már elviselhetetlenné stilizálódott romantikus népszínmű megújítója. A naturalista elemeket felhasználó, lélektanilag motivált színdarab egyszerű helyzeten alapszik: a bátyja hazatérését ünneplő paraszt részegen megveri a feleségét, aki elmenekül otthonról, és csak az utolsó felvonásra békülnek meg egymással.

1901 - Egri csillagok. Gárdonyi legnépszerűbb, legismertebb regénye először 1899-ben jelent meg folytatásokban a Pesti Hírlap hasábjain, ám az író folyamatosan javította-átdolgozta az eredeti változatot, egészen a regény utolsó verziójáig, az 1913-ban megjelent kiadásig. A regény kötelező olvasmány Magyarországon, de korántsem pusztán ifjúsági irodalom: Gárdonyi eredeti célja a nemzeti egység megteremtése volt, amivel Magyarország képes életben maradni a nagyhatalmak szorításában. Gárdonyi gondosan tanulmányozta a török hódoltság emlékeit és dokumentumait, és a történelmi hitelesség szándékával írta meg Eger ostromának romantikus, hősies történetét.

1904 - Nyárfalevél, nyárfalevél. Gárdonyi, aki egyszer „a műfajok királynőjének” nevezte a költészetet, idillikus, de izgalmas verseket írt, amelyek még Kosztolányi figyelmét is megragadták egyszerű hatáselemeikkel. A versek titka éppen ravasz egyszerűségükben rejlik: Gárdonyi a gyermeki naivitást keveri bennük a meggyötört modern lélek bonyolultságával.

1908 - Isten rabjai. A tizenharmadik század Magyarországán játszódó történet középpontjában ismét a viszonzatlan szerelem áll. A főhős Jancsi, a Duna szigetén épülő új kolostor kertészfiúja, aki beleszeret a királylányba, aki viszont apácának áll. A regény finoman ábrázolja a középkori lelki szerelmet, és tele van Istenről, a nőkről, a vallásról és az életről való elmélkedésekkel. A külvilág az anyagi boldogulás és a hatalom rabja, de Isten rabjai sem különbek vallásos megszállottságukban.

1912 - Hosszúhajú veszedelem. Novellafüzér a nőkről és a házasságról, amelynek keretét tizenkét megrögzött agglegény karácsonyi vacsorája és adomázgatása adja. Akad köztük romantikus, cinikus, humoros, de szomorú történet is, és a végső poént az adja, hogy az asztaltársaság feje éppen házasodni készül.

1920 - Ida regénye. A nőgyűlölő hírében álló író utolsó nagy romantikus regénye egy fiatal festőről, aki érdekházasságot köt, de lassanként valóban beleszeret Idába, fiatal feleségébe. A regény érdekessége a modern művészetről való elmélkedés.

Egykori egri háza emlékmúzeum.

Az igazság az, hogy diákkorában Gárdonyit jobban lekötötte az olvasás, mint a tanulás. Amiben közrejátszhatott az is, hogy mire beilleszkedett volna egy iskolába, máris új helyre költözött a család. Apja, Ziegler Sándor, a szászországi eredetű, magát magyarnak valló lakatosmester fiatalon már jómódú bécsi polgárnak számított, de a szabadságharc hírére hazajött, „Kossuth fegyvergyárosának”.

A forradalom bukása után vagyona odaveszett, élete veszélyben forgott. Amikor 1860-ban feleségül vette a nála tizenhét évvel fiatalabb Nagy Teréziát, alkalmi munkákból tudta eltartani egyre népesebb családját: cséplőgépjavító mesterként vándorolt velük uradalomról uradalomra.

Nyomorgó néptanítóból sikeres író

Gárdonyi Géza 1863-ban született Agárdpusztán: apja akkor épp ott javította a mezőgazdasági gépeket.

Az újszülöttet a közeli Gárdonyban anyakönyvezték, így lett később a neve is Gárdonyi. Korán kitűnt írói tehetségével, gyerekkorában már verseket írt, apja ezért öt fia közül őt járatta a legjobb középiskolákba.

Egerbe költözése előtt 21 helyen lakott, 7 iskolában tanult. Egyetemre már nem telt, az egri tanítóképzőt is nyomorogva végezte el, de legalább néptanító lett. Nagy kedve nem volt hozzá, szerencsére hamar felcserélhette a katedrát az újságírásra.

Ponyvaregényekkel próbálkozott, ezzel, majd a sokat vitatott Göre Gábor-könyvekkel – a magyar paraszti élet paródiájával – hirtelen nagy népszerűségre tett szert.

Jellegzetes írói modorban, egyszerű, tömör stílusban megírt történeteit szerették az olvasók, a kortárs írók befogadták. Már országosan elismert, sikeres író, amikor hátat fordít a zajos nagyvárosnak, Egerbe költözik, és megírja leghíresebb regényeit: az Egri csillagokat, A láthatatlan embert és az Isten rabjait.

Az egri remete különc utazásai

Móra Ferenc 1922-ben meglátogatja Gárdonyit, az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon vásárolt tornácos parasztházában.

Így ír erről:

„…két külön háza volt neki az egri villatelken, az egyikben a családja lakott (édesanyja és a két fia), a másikban, a tornácosban, ő maga. Ide a külső világnak semmi zaja be nem juthatott. Bőrrel párnázott dolgozószoba-ajtaja mint a bankigazgatóké. Hegedű is van a falon, dallamok alszanak benne, amiket kiszabadít, ha belefárad a hangtalan hetek magányába. Hatalmas pipatórium, s hosszú szárú pipa a szájában is.” Már ekkor legendák kelnek szárnyra a világtól elzárkózó „egri remetéről”, a város „láthatatlan emberéről” – utalva híres regényére –, aki annyira megcsömörlött a hívságos világtól, hogy látni sem akar senkit.

Azt is rebesgetik, hogy befalaztatta magát a dolgozószobájába, miközben gyakran utazgat itthon és külföldön egyaránt. Konstantinápolyban az Egri csillagokhoz gyűjt anyagot, Franciaországba menet útba ejti a catalaunumi csatateret: készül az Attila korában játszódó A láthatatlan ember megírására.

Jár Olaszországban, Bajorországban, Erdélyben, és vannak egészen sajátságos különc útjai: A bor című színművét vonatról vonatra szállva írja meg, két hét alatt, beutazva a fél országot. Nyaralót is vásárol a sóskúti dombok között, és mindig szívesen veszi kézbe a hegedűjét. Játékában a kor híres prímásai, Dankó Pista és Ányos Laci is gyönyörködnek. Zenét is komponál: szerzője és szövegírója a Fel, nagy örömre című karácsonyi éneknek. Elsőnek fordítja le Dante Isteni színjátékát, természettudósként, régészként is maradandót alkot.

Mila, az eszményi nő

Kifelé rejtőzködve, csak naplóját avatja be fájdalmas titkaiba. Túl sok csalódás éri, főleg a nők részéről. Házassága Csányi Máriával, a dabronyai katolikus plébános törvénytelen, tizenhat éves lányával sok viszontagság után válással végződik. Kudarcra ítélt kapcsolatuk emléke gyászos, szomorú felhőként lebeg fölötte. Nem nagyon hisz a boldogságban, mégis szomjasan keresi, de amikor már-már úgy tűnik, hogy eléri, az hirtelen mindig szertefoszlik.

Feszty Masával – Feszty Árpád, a híres Körkép festőjének nevelt lányával – vonzódnak egymáshoz, de a lány szülei nem adják áldásukat frigyükre. Hat évbe telik, mire Szarvassy Margit tanítónő iránt táplált gyengéd érzelmei elérik céljukat, ám ekkor ő lép vissza: rendezetlen családi állapotára hivatkozva. Egerben végre megtalálja Milát – Mátékovicsné Tóth Ilonát, aki érte hagyja el férjét, és haláláig hűséges lelki társa, betegágyában gondozója lesz. Számára Mila testesíti meg a női eszményt, az ő törékeny alakja, szinte már éterien tiszta lelke jelenik meg az Isten rabjainak Margitjában, Ida regényében, kései verseiben.

Az évforduló jó alkalom arra, hogy felfedezzük kevésbé ismert műveit, mint A hosszúhajú veszedelem, Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes vagy az Ábel és Eszter.

„Csak a teste!”

Érzékeny, visszahúzódó, befelé forduló embernek írják le a kortársai. Szikár, bajuszos férfi, tanító bácsis kinézetű, ám belső világa bonyolult, ellentmondásos, háborgó indulatoktól sem mentes. Könnyen gerjedt haragra, ilyenkor összetűzött munkaadóival, még Bródy Sándorral is, legjobb barátjával, akit halálos ágyán megkövetett. Apának ideális volt, két fia rajongásig szerette. Önmagát „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította, és ezalatt nemcsak közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét értette, hanem író eszközeinek hosszan tartó érlelődését is. Ady a magyar Dickensnek nevezte, mások a magyar Tolsztojt látták benne. Kosztolányi Dezső így értékeli írói erényeit: „Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk, és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket.”

Egri magányában egyre jobban elidegenedik a világtól, egészsége megromlik. Fia szerint a lélekvándorlásban és a spiritizmusban is hívő apja egyszerűen nem akart tovább élni. 1922. október 14-e után nem hagyja el az ágyát. Kezébe többé tollat nem vesz, október 30-án, 59 évesen hunyt el, egri otthonában. Végrendeletében úgy rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra, egri háza kertjében, de a város vezetősége ezt méltatlannak érezte hozzá, ezért az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el. Gerendakereszt fejfájára, végakarata szerint ezt vésték: „Csak a teste!”