Jézuska egy napon hazafelé mendegéle az iskolából.

S vala ama nap téli, hideg, hóval teljes.

De a kis Jézuska nem fáza. Subácskája vala ama bárányka bőréből, amelyet a pásztorok ajándékozának születése éjén: a lábán sarucska: a fején süvegecske.

És íme, amint haladna az úton az isteni gyermek, láta egy koldus asszonyt a názáreti hídon. Öreg vala pedig az asszony, és reszkete a fázásban. Megkékült, vén kezét ölébe kulcsolva néze szomorún.

Jézus látá őt, és megálla előtte.

És szóla:

— Asszonynéném, miérthogy itt ülsz, a havas kövön?

— Amaz pedig felelé:

— Nincs, hol megpihennem. Mert úgy kerültem én e városba, mint a széltől fútt töviskóró. Idegen vagyok itten.

És Jézus mondá:

— Jővel mihozzánk. A mi hajlékunk meleg…

Amaz pedig felelé:

— Óh, édesajkú gyermek! Iszen ha minden ember gyermek volna, bármely házba is beléphetnék.

És marada ültön.

Jézus pedig elszomorodék.

És benyitván a házba, találá anyját, Máriát az ablaknál ülve, ingecskét foltozván.

És Jézus köszönté őt, mondván:

— Dicsőség a mennyben Istennek!

S anyjához járulván, megcsókolá kezét.

Mária pedig megölelé a gyermeket, és mondá:

— Szerelmes egy fiam, tudod-e, hogy ma van… szü­letésed napja? Immár betöltéd hatodik évedet.

És vetkeztetvén őt a subácskából, tovább beszéle édesen:

— Mivel szerezzek néked, gyermekem, örömet e napon?

— Anyácskám — felelte Jézus —, csak oly örömet szerezz nékem, amely néked is öröm. Mert ahol ketten örülnek, az az igaz öröm. És ahol hárman örvendeznek, az a boldog öröm.

S Mária felelé:

— Miképpen örvendezhetnénk hárman? Avagy nem tudod-e, hogy atyád Kapernaumban dolgozik?

Jézus pedig mondá:

— A híd kövén, az úton egy asszony atyánkfia ül. Szólítsd be őt, mert az én hívásomra nem jő.

Mária pedig elcsodálkozék. És mondá:

— Mely atyánkfia járna erre?

S Jézus felelé:

— Nem tudom a nevét.

S Mária kérdé:

— Vajon ő mondotta-e, hogy atyánkfia?

— Nem mondotta — felelé Jézus.

— Hát akkor hogyan tudod, hogy atyánkfia?...

Jézus behunyá szemét, és csendesen felelé:

— Érzem.

Mária ekkor kendőt boríta fejére, és kiméne az útra. És megtalálá az asszonyt.

És szólítá nyájasan:

— Ki vagy te?

S amaz felelé:

— Koldus vagyok. Kapernaumból tévelyedtem ide. Mert homályos immár szememnek látása.

S Mária szóla:

— Jer velem.

Az asszony felkele, és követé Máriát.

És amikor elérkezének a házhoz, Jézus megnyitá előttük az ajtót. Má­ria pedig bevezetvén az asszonyt, széket tőn a tűzhely mellé. És monda:

— A tüzem elaludt, de a fal még meleg: Ülj le.

Az asszony szemérmesen letelepedék, és boldog fohászkodással áldja vala magában az Urat. Jézus pedig monda:

— Anyácskám, a mi atyánkfia talán éhezik is…

S Mária felelé:

— Már adok ennie.

És elővevé a kenyerét, és szelvén belőle, nyújtá az asszonynak, mondván:

— Nincs egyebem, asszonynénikém, a férjem odavan ácsolni. Ilyenkor nem főzünk.

S a koldus rebegé:

— Óh, áldott óra! Óh, áldott hajlék!

S törne a kenyérből. De a kenyér az ölébe fordula, mert nem bírja vala tartani ujjainak gémberedettsége miatt.

Mária azonban fogá a kenyeret, és szeletekre metélé az asztalon.

S amíg Mária ebben foglalatoskodék, a gyermek Jézus odahúzódék az asszonyhoz. És áhítatosan nézvén reá, két kis tenyerébe fogá a koldus asszony kezét, és huhókolá, lehelgeté.

És mind a hárman örvendezének.