A szilvafa egyik lombja hamvas volt a levéltetvek sokaságától.

A levéltetü a legbutább állat. Százával ül egyetlen egy szilvalevélen, holott ott van neki az egész fának minden gyönge hajtása. Annyi esze nincs, hogy odább menne s így olybá tűnik nekem a magukviselete, mintha egy regiment katona egyetlen egy ágyba akarna belefeküdni, holott mindegyiknek jut a kaszárnyában ágy bőven.

De még csak annyi esze sincs, hogy odább állna, mikor a hangya vagy a katicabogár közéjük megy. A katicabogár ott eszi meg egyiket a másik után közéjük állva, de azért nincs rá eset, hogy csak egy lépést is odább menne a többi. Bután engedi át az életét a bogár-oroszlánnak, legfeljebb a levegőt rugdossa, mikor a fejét beharapják. -

A hangyától se menekül.

A hangya fölfut a fán és derékon fog egyet: kiemeli a többi közül. Viszi. Akárhányszor szemtanuja voltam így a szabin nők elrablásának a bogárvilágban.[2]

Nyári időben sokszor elgondolkozva néztem, hogyan cipeli a hangya a szilvafa derekán lefelé a levéltetüt. Óriás teher lehet neki már a sulyánál fogva is, de a munkát még inkább megnehezíti az, hogy a levéltetü rettenetesen kapálódzik s mindenüvé belekapaszkodik, ahova csak lehet. Legtöbbet kapaszkodik pedig a fakéreg repedéseibe.

A hangya mindig elrántja.

Alig tesz azonban egy ujjnyi utat, a levéltetü lába megint talál egy kiálló kérget s megint kapaszkodik kétségbeesetten.

A hangya megint elrántja.

Órák telnek belé, míg le tudja vinni a fáról s képzelem, hogy izzad és hogyan káromkodik magában.

De még csak lent kezdődik a munka a fűerdőben, ahol a levéltetü még több kapaszkodót talál.

És tiz-husz hangya is vonszolja így egymásután a levéltetveket.

*

Ezelőtt tiz évvel (tehát 1889) olvastam Vámbérynek egy cikkét, amelynek a végére ezt írtam:

Nem értem.

A cikkben ugyanis többek között azt említi meg, hogy az utazó dervisek hányszor váltanak inget.

Hát egyszer se.

Hanem hogy megszabaduljanak azoktól az állatoktól, amelyeket mi európai emberek még csak látásból sem ismerünk, valahányszor hangyabolyt látnak, levetik az ingüket és ráterítik egy órára.

Vámbéry kijelenti, hogy nem magyarázza meg, miért cselekszik ezt a dervisek. És erre írtam én jegyzetül, hogy nem értem.

Most azonban, hogy láttam kicsiben a szabin nők elrablását, most már kitörölhetem azt a jegyzetet.