Az egyik kis fenyőfám alatt tücsök ütött tanyát.
Már márciusban láttam amint kint ült a barlangocskája előtt és sütkérezett a napon. Valahányszor arra mentem, mindig behuzódott.
Más embert mint engemet, sohse látott; én nem bántottam:
- Mért félt tőlem?
Ma amint odapillantok a tücsöklyukra, úgylátom, mintha egy kisebb tücsök egy nálánál kétszerte nagyobb lótücsköt akarna lenyelni.
Egyik se mozdul.
A tücsök szája csodálatosan szét van tátva. A másik állat potroha félig benne van a tücsökben.
Eddig azt tudtam, hogy a tücsök füevő, és hogy a szája nem úgy van alkotva mint a harcsáé, hanem mint a vasból készült harapófogó, amelylyel a kovács szokta a ló patájából kivonni a szegeket.
A jelenség feltünő volt nekem. A kis-ásó éppen a kezemben: mögéjük szúrok, hogy a tücsök-folyosót elzárjam.
A tücsök meg se mozdult.
A másik állat se.
Akkor ahogy közelebbről nézem őket, látom, hogy az áldozat nem lótücsök, hanem valami más ilyenforma állat, valami fejletlen nagy tücsökfaj; a színe mint a fiatal cserebogáré, a szeme is ilyen sárga, de a teste kérgetlen, a hátán valami összezsugorodott fehér szárnyféle.
Fölemelem a két állatot, hát akkor látom, hogy mind a kettő az én egy tücsköm, vagyishogy a tücsök vedlik.
Első pillanatra ugylátszott mintha meg volna dögölve; a bajusza is görbén elkonyult a feje körül. De aztán a lábát kissé megmozdította. Csak bágyadt volt, beteg, talán ájult is.
Beletettem egy üvegskatulyába.
Itt a régi feketebőr levált róla, s őmaga féloldalt dőlve maradt. Csak a hátulsó lába mozgott kissé, mintha menni szeretne.
Két óra mulva ismét rápillantok, hát már fekete, és mozog. A teste felényire összement, a bajusza kiegyenesedett, a szárnya is kinyult a rendes formára, csakhogy még fehér volt és a tövén sárgás kocsonyaszerü csomócska.
Amint fölemelem a szelencét, ugrott benne. Aztán meglapult a szelence falának árnyékában.
*
Ez a kis állat mikor vedlett, betegen kivánszorgott a lakása elé a napra.
A pillangó is mikor kibuvik a bábból a napra mászik és nedves szárnyait ott bontogatja.
Micsoda belső erők és ösztönzések, hogy az állat ilyen állapotában a napra kivánkozik!
(1903. V. 16.)
Kommentáld!