Tanulmányok 2012-06-22. (RÉSZLET )
Adelhaid, nemzetvesztő királyné, Géza fejedelem és Koppány története
Adelhaiddal, Géza fejedelem második feleségével
érkezett tízezer fegyveres lovag a pilisi királyi udvar közvetlen
közelében telepíttetett le. Mondván, a keresztény asszony ne érezze
idegenül magát a pogány Pannóniában, vegyék körül az övéi. Csakhogy e
siserahad inkább volt cseh, német, semmint lengyel. S nemcsak Adelhaidot
vették körül. Gézát, (miként majdan a bajor Gizella kísérete Istvánt, a
fiát) elszigetelték a népétől. Magyar, ki szólni kívánt a
fejedelem-királlyal, rajtuk keresztül jutott csak be az udvarba. S akkor
sem biztos, hogy az uralkodó, hanem inkább Adelhaid vagy az udvaroncai
elébe került.
Géza fejedelem (Österreichische Nationalbibliothek, Wien)
A krónikaíró szerzetesek a korabeli eseményeket
századokkal később foglalták írásba; s nagy előszeretettel burkolták az
isteni rendelés mezébe az igencsak földi eredetű erőszakot, kényszert:
Gézát „égi szózat” (esetleg az asszonya, Adelhaid) „figyelmeztette, hogy
a keresztyén hitet és keresztséget vegye föl”.1 Így aztán 994-ben a fiával, a 969 táján
született Vajkkal és az egész háza népével együtt kereszténnyé lett.2
A Prágából meghívott Adalbert (Vojtěch) püspök keresztelte meg őket, s
készítette elő a terepet Némethonból való fegyveres sereg és számos
lovag érkezésére.3
Ezzel kezdetét vette a Quedlinburgban kiagyalt terv: Pannónia német érdekkörbe vonása.
Adalbert (Vojtěch) püspököt agyonütik a poroszok (részlet a gneseni Dóm kapujáról, Lengyelország)
A fejedelmi udvarban ügyködött az Apuleiából való,
a magyar forrásokban Tata néven említett San Severino-i Adeodat gróf,
Vajk első nevelője. Térítés dolgában nem bizonyult eléggé erélyesnek, s
rövidesen felváltotta a királyi családot megkeresztelő, nagy eréllyel
térítő harcias Adalbert. Ez egyháziakat idegen lovagok, fegyveres
csapatok4 követték, hogy fegyverrel támogassák a térítés munkáját.5
- Wolfgerrel és Hedrikkel, a két hennebergi gróffal 300 lándzsás katona érkezett.
- A bajor wasserburgi Wencellint, Koppány gyilkosát negyven fegyveres kísérte.
- A Szentföldre igyekvő sváb Hont és Pázmán hadával Géza segedelmére Pannóniában maradt.
- A lébéni Poth, más néven Ernestin sok „vitézzel jött Magyarországba”… és így tovább.
Csupa-csupa német, lengyel egy szál se, legalábbis a krónikák szerint nem.
Hont/Hund lovag kutyafejes zászlajával és pajzsával (iniciálé a Képes Krónikából)
A keresztségben mind Géza, mind a fia, Vajk a
Stephanus (koszorúzott) nevet kapta. Emiatt nevezik a német évkönyvek
Gézát királynak, holott a magyar hagyomány szerint az első nyugati
értelemben vett király a fia, István volt. „Az égi trónról jöve szózat”
egyúttal arra is intette Gézát: „mivel keze embervérrel volt fertőzve,
nem vala alkalmas a hitre téríteni illy nagy nemzetet… ennek véghez
vitelét a felséges isten kegyelme a tőle származandó Szent Istvánra
bízta vala.”6
A bécsi udvarból előkerült latin nyelvű magyar
krónikák Géza szigorát, kegyetlenségét emelik ki: A parancsai
teljesítését megkövetelte, az ellenszegülőket kegyetlenül megbüntette,
leverte. Már az országlása kezdetén amennyire keményen bánt az övéivel,
olyan engedékeny volt a keresztények és az idegenek iránt. A királyné és
a környezete, továbbá a pap-tanácsadók hatására minden eszközzel
igyekezett őseinek a nemzettel megosztott hatalmát a saját kezében
összpontosítani. S éppen ez volt a német-római császár célja.
Utólag, 1000 év távolából és a bekövetkezett
események ismeretében úgy tűnik, Géza a saját udvarában elszigetelődött.
Idegen papok, lovagok vették körül. Feltűnő a krónikások, és későbbi
történészek igyekezete, hogy Gézát vérszomjas, kegyetlen tirannusként
tüntessék fel. Minden magyarellenes ténykedést, kegyetlenséget,
erőszakot neki
tulajdonítottak:
Elrendelte a hittérítést, holott még meg
sem kereszteltetett. Követséget menesztett Európába, hogy lovagokat
toborozzon a népe ellen. Kegyetlenül pusztította a saját fajtáját az
idegen érdekek kedvéért. Ő, csakis ő ostorozott, büntetett, hogy a
hazáját a magyarjaival együtt mielőbb német érdekkörbe terelje. Mintha
Adelhaid és a környezete ártatlan bárány lett volna.
A latin nyelvű krónikák mindegyike Mária Terézia
korában került elő. Ez gyanakvásra ad okot. Talán valahol a bécsi
császári levéltár zárolt zugában rejtezik a magyar ősgeszta. A
krónikaírók abból meríthettek, s a mindenkori politikai kívánalomnak
megfelelően csűrték-csavarták a magyar eseményeket. Nagy gondossággal
bizonyos részeket kihagytak, bizonyos részeket beleírtak, de azért
imitt-amott elszólták magukat:
Kézai Géza szelídségét, engedékenységét,
befolyásolhatóságát említi fel:„…nemzete megtérítése dolgában s a mivel
tartozott, szent Adalbert prágai püspök rendelése szerint nem
mulasztotta el megtenni. Külde ezért követeket a keresztyén
tartományokba, hogy óhajtását mindenkinek híreszteljék… sok ispánok,
vitézek és nemesek jöttek hozzá a keresztények országaiból, némelyek
Isten szerelméből, hogy a vezért a pogányok ellen, kik a hitet nem
vennék föl, segítsék; mások, hogy ezen pogányoktól, üldözőiktől
megszabaduljanak: mert a pogányságban élt nemzet kegyetlen üldözője
vala a keresztényeknek.”7
Pedig a magyarok számára nem voltak ismeretlenek a
keresztény tanok. A hon-visszafoglalás után néhány évtizeddel Zombor,
az erdélyi gyula kíséretében megjelent Pannóniában Hierotheosz és több
bizánci térítőtársa. Erdélyben sokakat megtérítettek, megkereszteltek.
Bulcsú, Ajtony és más előkelőségek megtérése nem mese. Az eredményes
térítésért 950 táján Theophülaktosz, konstantinápolyi pátriárka
Hierotheoszt Turkia (Pannónia) püspökévé szentelte. A bizánci
kereszténység ismeretében a pannóniai magyarok a nyugati térítőket sem
fogadták ellenségesen.
Bulcsu, magyar vezér megkeresztelése (948, Bizánc, XIII. századi görög miniatura)8
A térítéseket Pilgrin, lorchi érsek, majd Passau püspöke szervezte meg. VI. Benedek9
pápához írt leveléből kitűnik, a térítés eleinte valóban békében folyt:
„Maguk a barbárok, ha mindjárt többen közülök még pogányságban
sínylődnek, nem ellenzik alattvalóik keresztelését, s a papoknak
megengedik, hogy járhassnak s kelhessenek, merre s hova nekik tetszik… A
dolgok oly pontosan állanak, hogy az egész magyar nemzet hajlandó a
szent hit elfogadására.” 10
Gézának felsége, Adelhaid sugallta, a szkíta
szokásjoggal ellenkező politikája miatt a nemzet támogatására nem
számíthatott, ezért a fejedelemsége legelső évétől kezdve a haláláig
folyvást külföldi szövetkezésben és a nyugati egyházban keresett
támaszt. Minden bizonnyal nem tehetett mást. A keresztény lengyel
asszony gondoskodhatott arról, hogy közvetlenül senki ne jusson Géza
elébe: A saját alattvalói ellenében az országba édesgetett, s általa
különösen kegyelt idegen lovagok és papok tanácsára, támogatására
támaszkodott.
A jövevény németek előtérbe kerülése az ősi
szokásaikhoz és jogaikhoz ragaszkodó magyarok érzületét méltán sértette:
„A magyar nemzet nagyjai gyűlésre hivattak össze. E gyűlésen komolyan
megintették őket, hogy kikeresztelkedjenek, mert ha nem, erőszakkal
lesznek megkeresztelve Adalbert unszolására határozatba ment az is,
miután nem tűrhető, hogy keresztények pogányoknak legyenek rabjai, az
összes keresztény foglyok szabadon bocsáttassanak, … sőt, mívelésre
alkalmas telkeket kapjanak.”11 Ez azt jelentette, hogy a
magyar krónikákban község (communitas) néven emlegetett nemzeti gyűlés
csak Géza idejéig gyakorolhatta a hagyományos szkíta szokásjogot, később
már nem.
Az Adalbert vezényelte, a nemzet szellemétől
idegen uralom népszerűtlen volt. Még gyűlöletesebbé tette Géza
asszonyának, a férfias, iszákos, dölyfös, dühében az emberöléstől sem
irtózó lengyel Adelhaidnak, továbbá az udvartartásának az ország
dolgaiba való illetéktelen beavatkozása, a nemzet ősi alkotmányos
jogainak felszámolására irányuló törekvése. (Adelhaidnak e
tulajdonságait némely forrás ugyanezen szavakkal Gézának tulajdonítja.
MV)
Az erőszakosan térítő szerzetesek nyomában loholó
német fegyveresek először a gyepűvidéket szállták meg, szakították el a
dunántúli részektől. A határt őrző magyarok nem összefogva, egymásra
támaszkodva, hanem gyepűnként külön-külön harcoltak a betolakodó
foglalók ellen; az egyesülés elmulasztása miatt a védelmi harcuk bukásra
volt ítélve.
A magyarok és a németek közti háborúságról a latin
nyelvű krónikák mélyen hallgatnak.
Egyedül a pannonhalmi apátság
1001-ben kelt, I. Istvánnak tulajdonított un. „alapító okirata” tesz
halovány említést róla. Ez okmányt megszokásból nevezik alapítólevélnek;
a tartalmát tekintve valójában a veszprémi Szent Mihály Egyháza és a
Pannonhalmi Apátság közti javadalmi vita záróokirata. Az eredete12
vitatott, mégis van benne néhány olyan adat, miszerint az írnok tudott a
Géza és István uralkodása idején lezajlott véres eseményekről, s
különbséget tesz a németek és a gyepűvédő magyarok harca és a koppányi
szabadságharc között.
A Pannonhalmi Alapítólevél ekkép utal a gyepűvédők
szabadságharcára: „Midőn ugyanis a háborúk zivatara kitört s a németek
és a magyarok közt nagy villongás támadt… (Ingruente bellorum
tempestate, qua inter Theotonico et Ungaros seditio maxima excreverat.)13
Ez még Géza életében a teutonok, azaz a németek és a magyar gyepűvédők
közti fegyveres, egymástól elszigetelt harcára utalhat. Megpróbálták
útját állni a német-római bekebelezésnek.
A 948-949 táján született Géza, Taksony fia
972-ben, az atyja halála után lett a magyarok vezére. 25 évnyi uralkodás
után, 997-ben, 48 éves korában hirtelen hunyt el.14 A
feladatát bevégezvén, a továbbiakban nem volt rá szükség. Sem a halála
körülményeit, sem a nyugvóhelyét nem említik a források, pedig igazán
„nagy szolgálatot tett” a nyugati kereszténységnek, s a német-római
császárnak: Visszavonta a határt a Lajtáig, beengedte a fegyveresek
kísérte hittérítőket, birtokhoz segítette a kóbor lovagokat, a
keresztény szolgákat, s szolgává tette becsületes, tisztességes, hithű
népét. Igaz-e, nem-e, a kezéhez sok vér tapadt: S a római keresztény
egyház szerint az ilyen embert, lett légyen az fejedelem vagy közrendi,
soha nem illette kegyelet. Géza tehát befejezvén a küldetését és
meghalt. A fiára, a friss erejű, fiatal, makulátlan életű, Istvánra
korlátlan királyi hatalmat hagyott örökül.
A Pannonhalmi Apátság „alapítólevele” (Valós adatokat tartalmazó II. Endre király korabeli koholmány)
„A pannóniaiak országa a boldog ifjú akaratára figyelmezett”15,
vagyis létrejött az egyszemélyes vezetés: A magyar alkotmányos szkíta
szokásrendet felváltotta a nyugati országokban szokásos abszolutisztikus
egyeduralmi kormányzás. „Géza és István a pápa, illetve az egyház
hatalmának kétségkívül önkényt ajánlkozának alávetni magokat…”16
Cserébe mind a német-római császártól, mind a pápától támogatást
kaptak, csakhogy mielébb létrejöjjön a német módra megszervezett,
ellentmondást nem tűrő, despotikus egyeduralkodói hatalom. Géza és a
környezete erőszakos kormányzása megbontotta az ősi szkíta államjogi
viszonyokat. Ez szerfölött kedvezett a német-római császár és a pápa
egybefonódott politikai és vallási bekebelezési törekvéseinek. Ám az
ország keresztény állammá való szervezését nem ő, hanem István végezte
el. Rá hárult a feladat, hogy befejezze az atyja megkezdett „művét”, s
végérvényesen a „kereszténység aklába” terelje népét.
István király névjegye a pannonhalmi alapítólevélről
Ezt elégelték meg a dunántúli vezérek, elégelte
meg a dunántúli nép. Koppány, somogyi vezér főségével nemzeti
ellenállás, fegyveres felkelés kerekedett. Özönlöttek a dunántúli fő-és
közrendi magyarok Koppány zászlaja alá.
A Pannonhalmi Alapítólevél ekképp utal a Koppány
vezette szabadságharcra:
„… a polgári háború veszedelme által
szorongattatván, Somogy vármegye ki akarván űzni engemet atyáim
székéből… (uolente comitatu quodam nomine sumigiense patna me sede
repelle…)”17
Koppány név szerint nem említtetik, de a krónikák neki, Somogyország vezérének tulajdonítják e „felségsértő” szándokot.
Koppány halálát részletesen leírják a krónikák.
Koppány hada nem Esztergomot, a fejedelmi székhelyet támadta meg, hanem
Veszprém, a német lovagok központi fészke, Gizella királyné székhelye
ellen vonultak.
A hősiesen harcoló magyarok vereséget szenvedtek,
Koppányt megölték, lefejezték, testét szégyenteljes módon, a magyar
lelkiségtől idegen, német kegyetlenséggel felnégyelték.
Elfogott
vitézeit megtizedelték, az életben hagyottak javait elvették,
szolgaságba taszították.
Az elkövetők, Istvánnal az élen az egyháztól
feloldozást nyertek: Mondván, Istennek tetsző tett volt a kereszténység
ellenségeinek ilyetén megsemmisítése.
A sokadik, de az első félországra kiterjedő magyar
szabadságharc elbukott. Az eladdig születési jogon szabad magyar szolga
lett a saját hazájában.
Koppány, az Árpádok legidősebb tagjaként a szkíta
szokásjog, illetve a Vérszerződés értelmében teljes joggal tartott
igényt a megüresedett fejedelmi székre.
Úgy vélte, Somogyország uraként
és a csatlakozott dunántúliakkal elegendő katonai erővel rendelkezik,
hogy megszabadítsa az országot az idegenektől, kiűzze a tűzzel-vassal
térítő papokat, s visszaállítsa az ősi jogrendet, amikor nem volt még
különbség magyar és magyar között. Szabadságharca a Vérszerződés
értelmében jogos volt: „A hazát eláruló, a magyarság és az ország
vesztét okozó, az idegenek szabad prédájává tevő hatalom, továbbá az azt
elősegítő felelős személyek elleni minden megmozdulás és szabadságharc
törvényes… és jogos ma is a magyarság minden, a nemzeti függetlenségért
folytatott fegyveres vagy fegyvertelen megmozdulása.”18
A nemzeti felkelés Géza fejedelem elhunyta után, 997-ben vagy 998-ban tört ki.
A krónikák rútul megrágalmazták a becsületes, a
szkíta szokásjogokhoz ragaszkodó Koppányt: „Géza fejedelem halála után
Koppány Szent István király anyját vérfertőző házasságban (per
icestuosum copulare connubium) magához akarta kötni, Szent István
királyt meg akarta ölni, és a fejedelemségét a maga hatalma alá akarta
hajtani.”19
E rágalmat a mai történetírás is tényként kezeli,
elfogadja, sőt elméleteket gyárt hozzá. Pedig elegendő lenne egybevetni a
krónikaírók említette „tényeket” a korabeli magyar szokásokkal, a
szkíta szokásrenddel, s rögtön kipukkadna évszázadok alatt óriásira
növesztett hazugság-léggömb.
A magyar források elhallgatják, de Géza özvegye
nem Sarolta, az erdélyi Gyula leánya, hanem a lengyel Adelhaid volt.
István édesanyja nem sokkal a fia születése után meghalt. Így Thuróczy
előadása csak Adelhaidra vonatkozhatott.
Koppány lefejezése. A nyakában ott van a Nap-jelkép, a szkíta aranykorong. (Képes Krónika)
A lengyel források szerint Adelhaid20
Géza fejedelem halálának évében, 997 szeptemberében Esztergomban 42 éves
korában elhunyt. Ezután sem a német, sem a lengyel források nem
említik. A halálának körülményei ismeretlenek.
Koppány hibájául róható fel, hogy jellegzetesen
magyar módon (talán virtusból) hitte, egyedül is bír az idegen
megszállókkal, s nem hívta segítségül a Dunán túlnanról és Erdélyből a
többi magyar vezért csapatostul. Így esett a későbbi istváni tisztogatás
áldozatául Ajtony, az erdélyi Gyula és a bolgár Keán vezér.30
A magyaroknak e nemzeti jellemvonása nem csupán Koppány idejében, hanem
az utána következő években, évszázadokban, a magyar történelemben
végestelen végig végzetesnek bizonyult.
A magyarság ezredév alatt sem okult ősei
tévedéséből, pedig a történelme sugallja: A magyar egyedül nem,
idegennel semmiképp sem, de összefogva győzedelmeskedik.
Marton Veronika
(Forrás: martonveronika.freeblog.hu)
Kommentáld!