A Benyovszky kúria Verbón

Az egyik leghíresebb magyar utazó már egészen fiatalon, 10 évesen katonának tanult, s jelen volt az 1756. október 8-ai levosici ütközetben.Jó előmenetelnek örvendhetett, de 1758-ban otthagyta a császári hadsereget, és Litvániában telepedett le.

Apja halálakor örökösödési ügyben éppen Lengyelországban tartózkodott, és távollétét felhasználva, rokonai kizárták az apai örökségből. Miután hazatért, fegyveresen próbált érvényt szerezni jogainak, amit ellenlábasai felségsértési kísérletnek, lázadásnak tüntettek fel az udvarnál. Mária Terézia a valóságos helyzet kivizsgálása nélkül fosztotta meg Móricot birtokaitól és száműzte birodalma területéről.

Ő ekkor Lengyelországba ment. Egy indiai utazás terve foglalkoztatta, ezért alaposan tanulmányozta a hajóépítés, a földrajz és a tengerjárás tudományát. Az indiai út azonban nem valósulhatott meg, mert részese volt az 1767. évi lengyel nemesi felkelésnek az orosz megszállókkal szemben – közben személyes okokból az Ólublói vár kapitánya 1768-ban rabságban tartotta. Csapatával Zwaniecnál ütközött meg először az orosz erőkkel, majd miután visszavonulásra kényszerült, a moldvai Chocimba távozott. Innen 50 huszárral visszatért Lengyelországba.

Útközben összegyűjtötte a Konföderáció seregének kószáló katonáit, és ezekkel megerősödve, felvette a harcot a Stanislawow mellett útját álló orosz csapatokkal. A túlerővel szemben alulmaradt, orosz fogságba került. Kijevbe, majd Kazanyba kísérték. Innen sikerült megszöknie, de Szentpétervárott elfogták és 1769. november 26-án újra elindították Szibéria felé, ahová a következő esztendő novemberében érkezett meg.

Kamcsatkai táj napjainkban

A kamcsatkai hónapok eseményei a legkevésbé tisztázottak életrajzában, és ezen időszakhoz fűződik a legtöbb valótlan feltételezés is, noha éppen kamcsatkai napjai tárták fel leginkább valódi jellemét, a szabadságeszme iránti lelkesedését és együttérzését az elnyomott népekkel. Itt elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. 1771 tavaszán a bolserecki fegyenctelepre száműzött cári tisztek bevonásával felkelést szervezett.

Elfoglalta az erődöt, és a kikötőben horgonyzó hajókat, majd kiáltványt szerkesztett, melyet egy kivételével valamennyi száműzött aláírt. E kiáltvány Oroszország addigi történelmének legforradalmibb felhívása, amely a későbbi forradalmi mozgalmak (Pugacsov-felkelés, dekabrista felkelés) manifesztumainak is mintául szolgált. A zendülők 1771. május 12-én hagyták el Bolserecket egy zsákmányolt hajón Benyovszky parancsnoksága alatt. Eljutott az Aleuti-szigetekre, majd a Kurilli-szigetek érintésével kikötött Formozán (a mai Tajvanon), partra szállt a dél-kínai Makaóban.

Egy év múltán már Párizsban találjuk. További sorsa nagyrészt Madagaszkár szigetéhez kötődik, ahol francia megbízásból 1774-ben megalapította a Louisbourg nevű települést, más szóval gyarmatosította az addig független szigetet. A madagaszkári tevékenysége is sokat vitatott kérdés e rendkívüli ember élettörténetében.

A bennszülöttek 1776-ban királyukká választották, de egy francia gyarmati kormányzó intrikája miatt lemondott tisztségéről. Mária Terézia 1778. április 3-án Bécsben kelt oklevelében magyar grófi méltóságot adományozott Benyovszky számára.

Kereskedelmi terveinek támogatóit előbb Magyarországon, majd Ausztriában hiába kereste, így amerikai kereskedők szolgálatába állt Amerikában, és így tért vissza Madagaszkárra. Ellensége, Isle de France kormányzója megtámadta Benyovszkyt, aki a franciákkal vívott ütközetben életét vesztette.

A magyarok mellett a szlovákok is magukénak tekintik, a budapesti és a pozsonyi televízió évtizedekkel ezelőtt közös filmsorozatot forgatott róla (Vivát, Benyovszky! - 1975). Kubassek János 2012-ben három részes cikksorozatot közölt életéről (Élet és Tudomány, 2012. 8-10.). Ebben írja madagaszkári utazásáról:

"2010 árpilisában már semmi nyomát se találtam a Benyovszky által létesített erődítményeknek, de emlékezete még elevenen él a helyiek körében."