A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi
üveg alávetette a fényt a szakadékaljára, ahova a nap sugara másként el
nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és soha el ne
feledd, olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg, Isten
fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt
megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami a világra hozott, s a
parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük
meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akár
csak az a törött üveg az út szélén, amit a sárba tapos a jószág.
Csönd
volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt
mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s tűz ott a
barlang szájában föllángolt újra.
-- Bizony erre teremtette volt
az Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra-, hogy Isten képében
járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön.
Csakhogy
az ember elméje elbutult akár a rozsdás balta éle, s lelke is
megvakult, mint az ócska tükör mely nem tud fényt tükrözni többé.
Vergődik vakságban, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását.
Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit nem teremtett az nincs. Érted? Nincs.
Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt.
De
amíg az ember maga, meg nem tapasztalja a rosszat, amit kitalált, addig
hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz?
He?
De mind ez sok tenéked gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként
megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről
mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől…”
Kommentáld!