GULÁCSY Irén
FEKETE VŐLEGÉNYEK
A regény a Mohács körüli időket idézi fel. Mátyás halála után a
főnemesség fékeveszett önkényeskedése és kapzsisága rohamosan élte föl
mindazt az erőtartalékot, amit Mátyás felhalmozott: belső békét, külső
tekintélyt, törvényt és becsületet. A trónon a beteges, tehetetlen
"Dobzse" László (II. Ulászló) ült, s a korona megszerzéséért a
Habsburgok és a mérhetetlen ambicióval megáldott Zápolyai János,
szepes grófja versengett.
Ebben a cseppfolyós helyzetben magasztosul hőssé a két "fekete
vőlegény", Tomory Pál kalocsai érsek, a mohácsi csatavesztett sereg
vezére, illetve Czibak Imre váradi püspök és temesi ispán, aki a
Mohács utáni zavaros időkben próbál rendet teremteni. Mindketten
történelmi személyiségek, s mindkettőjük élete összefonódik, hogy
végül tragikusan végződjék. Az írónő az ő sorsukon keresztül mutatja
be a 16. század Magyarországát, Mohács nemzedékét. Megismerjük a
nemzeti király mellett kardoskodó középnemesség életvitelét, a nép
hihetetlen nyomorát, amely a Dózsa-felkelésbe torkollik; bekukkantunk
a királyi udvarba, amely szegényesen tengeti napjait a beteg Ulászló
és a gyermek-, majd kamaszkirály II. Lajos alatt. Megjárjuk a Zápolyák
szepesi fellegvárát, ahol nagyravágyó terveket szőnek a tűzön-vízen át
trónra törő ivadékok, ott vagyunk a Mohácsi csatamezőn, és tanúi
lehetünk az ország három részre szakadásának, a teljes bomlás
kezdetének.
A történelmi kulisszák előtt eleven és hiteles emberi drámák
zajlanak: szerelmek és barátságok köttetnek és hullanak szét, a jó és
rossz emberi tulajdonságok összecsapásának leszünk tanúi.
A regényt a kalandosság, a sokszínű cselekményvezetés jellemzi.
A tehetség ígéretét
igazában sikerült beváltania: a Fekete vőlegények tudta úgyahogy becsvágy és alkotás egyensúlyát létrehozni.
Legolvasottabb műve, a Fekete vőlegények
(1927) történelmi regény, színes, mozgalmas jelenetekben, a
szenvedélyek viharzásában kelti életre Ulászló, II. Lajos és Zápolya
János korát; Dózsa György parasztháborúját, a mohácsi vész idejét és az
1526 után következő eseményeket.
A kornak úgyszólván minden jelentős
személyét fölvonultatja regényében; a történet királyi és prímási
udvarokban játszódik, de elvezet főúri palotákba és nemesi kúriákba, a
végvárakba és kolostorokba, a parasztháború csatatereire és a mohácsi
síkra.
Főhőse, a köznemesi származék Czibak Imre, az egyik "fekete
vőlegény", nemcsak tanúja, de tevékeny részese is az ország sorsát
alakító eseményeknek.
Az ő példájába foglalja Gulácsy Irén a
történelemnek jelenre is érvényes intelmét:
a hazát csak az összefogás
tarthatja fenn, a széthulló erők {187.}
egyesítése, de ehhez mindenkinek át kell mennie a szenvedés és
önfeláldozás tisztítótüzén, mert a mártíriumban megnemesedett lélekből
épülhet a jövő fundamentuma.
A kor történelme valóban az erős nemzeti
király, a központi egységesítő hatalom hiányát
sínylette – erről azonban
a Fekete vőlegények írója keveset vagy félrevezetőt tudott
mondani. 1514 és 1526 azért következhetett el, mert az idő kiszemelt
nemzeti királya, Zápolya János, akinek a legjobbak jártak kezére, gyönge
szláv jellemnek bizonyult, benne "egy elítélt faj gyötrelem-éhsége
nyílt ki lázas bűnrózsákkal".
Jószerint mindenért az idegenvérűeket
teszi felelőssé, azok az ország megrontói, udvari cselszövések
fondorlatos bajkeverői; a hatalom igézetében kijátsszák a becsületes
szándékot és meggyalázzák a tiszta szerelmet.
Ennek jegyében formálta
meg főhősét, Czibak Imrét is, akit a "tűzálló, viharbíró" nemzeti eszme
jelképének szánt. Gulácsy hitvallása szerint a magyarságnak szenvedés
kell, mert halála a nyugalom, s a mártírium vállalása tette a "fekete
vőlegényt" is naggyá: egyéni sorsának tragédiája edzette hozzá a nemzeti
érdekű feladatokhoz, így lehetett belőle "messzevilágító lármafa,
Erdély esthajnalcsillaga".
A Fekete vőlegények a nacionalista elemeket is tartalmazó "tragikus magyarság" képét heroizálja és az önfeláldozó egyéni élet dicsfényével övezi.
(FORRÁS: A magyar irodalom története / Gulácsy Irén )
Kommentáld!