Természet: H. C. Andersen: A fenyőfa

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17344 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16316 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17344 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16316 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17344 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16316 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17344 db
  • Videók - 6878 db
  • Blogbejegyzések - 16316 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

H. C. Andersen:


A fenyőfa





 


 

    Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Simogatta a levegő, sütötte a nap, öreg lucfenyők, magas jegenyefenyők zúgtak körötte. De a kis fenyő nem örült igazából sem a napnak, sem a szélnek, sem a körötte epret szedő gyerekeknek, akik gyakran megpihentek mellette. Szíve egyetlen vágya az volt, hogy ő is nagyra nőjön, mint társai.

Eltelt egy esztendő , s a kis fenyő egy hajtással magasabb lett, aztán a következő évben még eggyel. A fenyőfák korát a hajtásaikból lehet megmondani.

- Meddig leszek még ilyen kicsi? Ó, ha akkora lehetnék, mint a többiek! - sóhajtotta vágyakozva.

Eljött az ősz, s a favágók is megjelentek. A legmagasabb fák közül kivágtak néhányat, lecsapkodták az ágaikat, szekérre tették és elvitték őket. Vajon hová?

Tavasszal a kis fenyő megkérdezte a fecskéktől és a gólyáktól:

- Ti annyit utaztok! Nem láttátok valahol a társaimat?

Egy öreg gólya bólintott:

- Amikor Egyiptomból útrakeltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbócaik voltak, finom fenyőillatot árasztottak. Alighanem a te társaid lehettek. De a köszönésem nem fogadták, magasan hordták a fejüket.

- Bárcsak nagyobb lennék, én is a tengert járhatnám! - sóvárgott a kis fenyő. - Vajon milyen lehet a tenger! Milyen lehet az utazás? Az idő haladt, s újra eljött a tél is. Karácsony táján favágók jelentek meg az erdőben, s a nagyra nőttek mellett fiatal fenyőket is kivágtak. Ágaikat nem csapkodták le, úgy szállították el őket. A mi kis fenyőnk kiváncsian töprengett:

- Hová viszik őket? Az egyikük kisebb volt nálam, mégis kiválasztották...Mi lesz velük? Hová vitte őket a szekér?

A verebek , akik szívesen pletykáltak bárkivel, rátelepedtek a kis fenyő ágaira, s egymás szavába vágva csiripelték:

- Mi tudjuk! A városban láttuk őket!

- Bekukucskáltunk az ablakon!

- Olyat te még csak nem is álmodtál! Gyönyörűek!

- Teliaggatták őket aranydíszekkel, mézeskaláccsal, s az ágaik hegyén gyertyák fénylenek!

- Aztán? Aztán mi történt velük? - kérdezte reszkető ágakkal a kis fenyőfa.

- Azt már nem tudjuk. Többet nem láttunk! - csiripelték a verebek.

A kis fenyő továbbszőtte magában a történetet a fényességes, feldíszített fenyők életéről. S egyre türelmetlenebbül vágyakozott, hogy egyszer őrá is sor kerüljön, hogy favágók jöjjenek érte, hogy földíszítve egy szoba közepén állhasson...

- Örülj nekünk, hiszen veled vagyunk, szeretünk téged! - kérte a napsugár meg a levegő. - Örülj, hogy itt élsz Isten szabadege alatt. De a kis fenyő nem tudott örülni nekik. Nem is figyelt a körülötte lévőkre, csak vágyakozott, sóvárgott. Minden erejével nőni akart, hogy elkerülhessen az erdőből az emberek világába: árbócnak egy hajóra a tengeren, vagy földíszítve egy lakásba.

Aztán eljött a karácsony, amikor őrá is sor került. Favágók álltak meg mellette, szakértő szemmel nézegették, aztán munkához láttak. Fölemelték a fejszéjüket. - Kínzó fájdalmat érzett a fenyő, s aléltan zuhant le a földre. Ó, most nem tudott a fényes díszekre gondolni, csak arra, hogy el kell válnia a helytől, ahol felnőtt, s el kell hagynia társait, a madárkákat meg a virágokat, akik kicsi korától körötte voltak.

Az utazás sem volt kellemes. Jóformán csak akkor tért magához, amikor két libériás inas egy tágas terembe vitte. A falakon arcképek függtek, a cserépkályha mellett hintaszékek, selyem huzatú heverők álldogáltak, s hatalmas asztalok, hátukon sok-sok játékkal. A terem közepére állították, izgalmában remegve várta, hogy mi történik vele.

Inasok és fehérkötényes szobalányok léptek a szobába, s díszíteni kezdték. Cukorkákat, aranyozott almákat, diókat függesztettek fel ágaira. Piros, kék, fehér gyertyákat erősítettek gallyai hegyére. Zöld tűi között babák ringatóztak, fönn a csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündökölt. Szépségesen szép volt! Gyönyörködve, büszkén tartotta a gallyait.

- Ma este meggyújtjuk a gyertyákat! - mondták körülötte.

A fenyőfának belefájdult a kérge a nagy vágyakozásba, úgy várta az estét. Mi történik még este? Hogyan fokozódik a csoda, ez a szépség? Vajon meglátják-e társai, észreveszik-e a madarak őt majd fölséges pompájában? S a gyertyagyújtás után mi történik vele? Vajon gyökeret eresztve itt áll feldíszítve örökké, vagy még gyönyörűségesebb dolgok következnek?

Eljött az este. Meggyújtották a gyertyákat. Micsoda ragyogás! Csupa csillag tündökölt a tűlevelek között! A fenyőnek beleremegett minden ága a gyönyörűséges izgalomba. Az egyik gyertya le is perzselte a zöld tűit. A szobalányok meg ijedten oltották el a tüzet. Most már vigyáznia kellett, nehogy elfogja ismét a remegés. Pedig félt, szorongott, hogy el ne veszítse valamelyik gyönyörű ékességét: az aranyozott diókat, a fényes papírláncokat, az édességeket!

A szárnyasajtó hirtelen kitárult, s egy sereg gyerek rontott be, a fenyő már azt hitte, földöntik, olyan hevesek voltak. Mosolygó felnőttek követték őket nyugodt léptekkel. A kicsik némán gyönyörködtek egy darabig a fenyőben, aztán ujjongani és táncolni kezdtek. Boldogok voltak. Aztán fölágaskodtak, s apró kezecskéikkel leszedegették a fa kincseit: az ajándékokat, az ezüst- és aranypapírba burkolt finomságokat, az almákat, diókat. A fenyőre ügyet sem vetettek már. Majdnem feldöntötték a nagy ugrálásban.

- Mi lesz velem? Mit akarnak? - töprengett a fa.

Aztán a gyertyák csonkig égtek, s eloltották őket. Egy alacsony kövér embert a fenyőfa alá ültettek, s mesélni kezdett a gyerekeknek. Együgyű Jankóról szólt a meséje, aki lebucskázott a grádicson, aztán becsületet nyert, s elvette feleségül a királykisasszonyt. A kicsik kérték, hogy Mákszem Matyiról is meséljen még a kövér ember, de már késő volt, aludni küldték őket, nem teljesült a kívánságuk.

A fenyőfa nem tudott aludni. Egész éjjel virrasztott. A mesén töprengett, s az embereken, mindazon, ami vele történt. Úgy gondolta, ha egyszer ő is lebucskázik a grádicson, ő is királykisasszonyt kap feleségül. A nagy töprengésben észre sem vette, hogy újra reggel lett. Újra inasok és szolgák léptek melléje. Azt hitte, újra feldíszítik, de nem ez történt. Megfogták, s fölvonszolták a lépcsőn a padlásra, s ott egy elhagyott pókhálós sarokba állították.

- Mit csináljak ebbben a sötét zugban? - suttogta elkeseredve.

Napok teltek, napok múltak, s őrá ügyet sem vetett senki.

- Kinn tél van, fagyos föld. Biztosan a tavaszt várják, és akkor újra elültetnek - reménykedett. - Csak ne lennék olyan nagyon egyedül! - sóhajtotta.

- Cin-cin!- merészkedett elő egy kisegér, aztán a többiek is előbújtak. A fenyő ágai közé surrantak, s körülszimatolták. Kíváncsiak voltak, faggatták, kiféle-miféle szerzet ő, honnan jött.

A fenyő mesélt nekik az erdőről, a napsugárról, a madarakról. Elmesélte az addigi életét.

- De boldog lehettél! - cincogták áhitatosan az egerek. - Majdnem olyan jó lehetett ott az erdőben, mint az éléskamrában!

A fenyő már egészen másképp gondolt eddigi életére: megsajdult a szíve. Most kezdte sejteni, mennyire szép volt szabadon élni a társai között, a madarak, bokrok, virágok kedves társaságában. Aztán mesélt az egereknek a karácsonyestéről, mikor őt a terem közepére állították, s gyönyörűen földíszítették. Mesélt Együgyű Jankóról is, akiről a kövér embertől hallott. Az egerek szájtátva , áhítatosan hallgatták a történeteit.

A padlás zugaiból két patkány is előmerészkedett, s beültek az egerek közé, a fenyő meséit hallgatni. Újabb meg újabb történeteket követeltek tőle, de ő nem tudott mást mondani, hiszen csak ennyit ismert a világból.

- Nyomorúságos mese ez! - legyintettek a patkányok, s otthagyták. Lassan elmaradoztak a kisegerek is. Nem volt már senki, aki meghallgassa, akivel beszélgessen.

- Mikor leszek újra boldog?- sóhajtotta a fa.

Egy reggel emberek jöttek a padlásra, félretolták a ládákat, s egy szolga levonszolta az udvarra. Nem mondhatni, hogy szelíden bánt vele, durva és nemtörődöm volt minden mozdulata. Mégis ujjongott a fenyőfa lelke, mert amikor levonszolták a lépcsőről, megérezte az üde levegőt, a simogató napsugarat, látta a kertben viruló rózsákat, a cikázó fecskéket.

- De jó élni! - örvendezett, s nyújtózkodott egyet, de jaj, megsárgult és elszáradt minden tűlevele, minden mozdulatára fáradtan peregtek le a földre.

Csalán és gaz között hevert az udvar sarkában. Hajdani pompájából, szépséges büszke tűleveleiből nem maradt már semmi. Csak a csúcsán tündöklött a karácsonyesti aranycsillag. Az udvaron gyerekek játszottak. A legkisebb arrafelé szaladt, ahol a fenyő hevert, és fölkiáltott:

- Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - azzal leszakította a fáról a csillagot. A száraz ágak reccsenve jajdultak, amikor a kisfiú vigyázatlanul rájuk lépett, a csontjukat törte.

A fenyőfa elnézte a virágzó kertet, s szégyenkezve nézett végig magán. Szeretett volna visszabújni a sötét padlás zugába, hogy ne is lássa senki csúfságát, hervadását. Aztán az erdőre gondolt, az ifjúságára, a karácsonyestére, a kisegerekre, akik gyönyörűséggel hallgatták meséit.

- Elmúlt minden! - szorította össze szívét a fájdalom. - Miért is nem örültem mindennek akkor, amikor még volt? Most már késő! Késő, késő!

Jött egy fejszés ember, s tűzifává aprította a fenyőt. Jókora nyaláb lett belőle. Tűzre vetették, recsegve-ropogva égtek a gallyak. Minden kis ága újra emlékezett, mielőtt elemésztették volna a lángok. Még egy utolsót jajdult minden kis darabja, aztán csönd lett. Egy marék hamu maradt belőle.

A gyerekek tovább játszottak az udvaron. A kisfiú mellére tűzte az aranycsillagot, a fenyőfa legszebb ékességét. Hol volt már a karácsony este? Vége volt már régen annak, s vége a fának, vége a mesének is. Vége, vége - minden mesének ez a vége.

                                    (Átdolgozta: Csorba Piroska )

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

SZINTE SEMMI REMÉNY, HOGY MEGSZŰNIK A FEJFÁJÁSA! ...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Köszönöm, édes anyanyelvem, Te gyönyörű, egyetlenegy,...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

NOVEMBER 13. A magyar nyelv napja, az államnyelvvé ...

Rádiné Zsuzsa 5 órája új blogbejegyzést írt: November 13. A MAGYAR NYELV NAPJA

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: ARANYEGÉR

Miclausné Király Erzsébet írta 6 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Aranyosi Ervin: Karácsonyi könyvajánlóm: Közeledik a ...

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új képet töltött fel:

Wass_albert_nekunk_mi_marad_2109149_3957_s

Rádiné Zsuzsa 11 órája új blogbejegyzést írt: TUDOMÁNY Most kezdődik a drónok forradalma

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu