Méretes, egészséges fenyők, virágzó tisztások, a horizontot hamar lezáró csipkés hegygerincek, kristálytiszta patakok, csend, amit olykor a mormoták füttyentése zavar csak meg – igen, ez is a Magas-Tátra. A sokaknak oly’ kedves hegység, a világ legkisebb magashegysége, ahonnan a 2004-es szélvihar pusztítása óta nem kevesen pártoltak el. Van azonban a Tátrának egy olyan része, amelyen a vihar károkozás nélkül vonult végig, kiesik a fő turistautak vonalából, és éppen ezek miatt érintetlen, csendes, kevesek által felkeresett, igazi turistaparadicsom maradt.
Színes házak
Ez pedig a Tátra északi oldala. Annak is az egyik völgye, amely Javorinából, a lengyel határ közelében fekvő bűbájos hegyi falucskából, ezer méter tengerszint feletti magasságról indul. Mi is ráleltünk a Magas-Tátra egyik legérdekesebb útvonalára, hogy aztán jó hat–hét óra gyaloglás után Zdiarnál, a színes házairól nevezetes gorál (gorálok: nyugati-szláv népcsoport – a szerk.) településen, kilencszáz méter magasan érjük el ismét a főutat.
Tehát Javorina! Miután megnéztük a falu fölötti magaslaton lévő fatemplomot, induljunk útnak a kék jelzésen, a Tátrai Nemzeti Park igazgatósága egyik épülete mellől, ahol a hegység növény- és állatvilágáról, valamint változó éghajlatáról tájékoztatnak bennünket szemléletes táblák. A fenyőkkel övezett, széles, apróra zúzott kővel felszórt út bal oldalán csobog vagy éppen zúg – a csapadék mennyiségétől függően – a település és a völgy nevét adó vízfolyás, a Jávor-patak. Fél óra múlva elérjük a Murány alatti erdészházat, ahol az út kettéválik. A kék jelzés visz a Tátra legmagasabb hágójára, a 2.376 méteren lévő Sedlo Sedielkora.
Lóháton is járható volt
Mi azonban a zöld jelzésen folytatjuk utunkat, át az erdészház előtti hatalmas réten. Balra a mészkőből felépült Bélai-Tátra egyik legmonumentálisabb hegye, a Murány magasodik a hatalmas barlangjával, jobbra a Magas-Tátra gránit csipkéi ejtik rabul a tekintetet, előttünk a távolban a Bélait a Magas-Tátrától elválasztó Kopa-hágó. A fenyvesen átkelve szűk sziklaszurdokon, egy patak mellett vezet az út. Hatalmas üregek, apró barlangok mélyednek a sziklafalba. A káprázatos kilátás feledteti a réteken, fenyveseken keresztül vezető kaptatós út fáradalmait.
Majd körülbelül 1600 méteres magasságban magunk mögött hagyjuk az erdőket. Törpefenyvesek, hegyi legelők váltakoznak és már igen közelinek tűnik a hágó, amelyre turistajelzéseket tartalmazó táblák és padok utalnak. Az 1750 méter magasan lévő nyergen vagyunk. Az átkelő évszázadok óta használt, éppen emiatt a letűnt korok adottságainak megfelelően forgalmas útvonal. Lényegében lóháton is járható volt, ahol a kereskedők éppen úgy közlekedtek, mint a rájuk leselkedő haramiák.
Egyedülálló növényzet
A hágóról a zöld jelzést követve, fél óra alatt elérhetjük a Fehér-tavat, mi azonban balra vesszük az irányt, és kezdhetjük az igazi kapaszkodást a sárga jelzésen. A Bélai-Tátra hosszú ideig nem volt látogatható, 1993-ban nyílt meg az az út, amelyen Sirató/Határ-hegy (Zdiarski Vidla) előtti nyergen keresztül most leereszkedünk Zdirba. Néhány évvel ezelőttig csak a gorál falu irányából lehetett haladni az úton, azóta azonban már a Kopa-hágó felől is járható.
A nyeregig igencsak meredek az út, ám ahogy haladunk fölfelé, úgy szélesedik a látóhatár és bontakozik ki a Tátra mind több vonulata. Igaz, mögöttünk, mert előttünk a Bélai-Tátra mészkővilága, a maga egyedi és csodálatos növényvilágával tárul fel. A nyergen picit időzzünk el, fújjuk ki magunkat és gyönyörködjünk a páratlan kilátásban, majd lassan, óvatosan kezdjük az ereszkedést! A sziklafalak mellett olykor láncos kapaszkodók szolgálják a biztonságunkat. A fenyőerdőt elérve azonban lankásabbá, könnyebben járhatóvá lesz a turistaút. Eltévedni nem lehet, hiszen ez az egyetlen, egyébként jól jelzett és kijárt út vezet át a hegységen. Zdiarban érdemes megnézni a település templomát és a körülötte lévő, festett faházakat. De a falu szerkezete is különleges – mintegy hat kilométer hosszan húzódik a Tátra és a Szepesi-Magura között.
HBN–KZS
Kommentáld!